DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést. Múlt héten egy interpelláció kapcsán foglalkoztam a kérdéssel és akkor már beszámoltam arról, hogy a kormány október 27-ei ülésén döntött a több mint 56 milliárd forintos szanálásról, tehát a MÁV adósságainak részbeni elengedéséről, és hogy ennek fejében a vasútvonal-hálózatot mindenütt alaposan felül kell vizsgálni.
Ha ez a bizonyos elemzés a MÁV minden vonalán, köztük a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vasútvonalakon is elkerülhetetlen, az említett térségben a MÁV személyszállítási teljesítményének 3 százaléka, ugyanakkor ezeken a mellékvonalakon mintegy másfél milliárd forint, tehát 1500 millió forint veszteség található, sajnos. A ráfizetések okát mindenütt fel kell tárni, természetesen az önkormányzatokkal, érdekképviseletekkel együttesen, a helyi adottságokat és lehetőségeket pedig messzemenően mérlegelni kell.
Ami képviselő úrnak a konkrét kérdését illeti, számolunk azzal, hogy a vasúti forgalom kiváltása esetén valóban a Volán társaságok érdekeltségét és esetleges bővítési feltételeit is meg kell teremteni, szükség lehet valóban további autóbusz-beszerzésekre, útépítésekre, ezt nagyon alapos gazdaságossági vizsgálatokkal kell eldönteni. A megoldások között valóban várható, s nem kizárt olyan kis önálló, akár a GYSEV-hez hasonló vasúti társaságok működése, amelyekről a képviselő úr említést tett. A vasútról szóló törvény az ehhez szükséges jogi kereteket megteremtette.
Végül: a nagyvárosi peremkerületek és a belváros közötti vasúti összeköttetés helyi célokra jobban hasznosítható, teljesen igaza van képviselő úrnak, csak Budapesten 190 km vasútvonal van, 40 vasútállomással és megállóhellyel. Ezek jobb kihasználását közlekedési szövetségek létrehozása segíthetné elő, amely a fővárosban már megindult. Az azóta megtett lépések felülvizsgálatát elrendeltem, mert magam sem vagyok elégedett a jelenlegi ütemmel.
Végül szeretném megemlíteni még egyszer, hogy a kormány nem döntött konkrétan egyetlen vasútvonal felszámolásáról sem, határozott viszont arról, hogy nagyon alapos vizsgálatokat kell végezni és nem jöhet létre olyan helyzet, hogy a nap mint nap utazó diákok ne tudjanak iskolába járni. Ezeket az úgynevezett sérülékeny területeket különösképpen meg fogja vizsgálni a MÁV és a minisztérium együttesen. Köszönöm a figyelmét. (Taps középről.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť