BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mélyen tisztelt Belügyminiszter Úr! Kérdésem úgy szól, hogy milyen következményekkel számol az állami normatív támogatás rohamos értékvesztése következtében, azaz hogy a normatív állami támogatás mértéke nem nő.
Az országban minden közösségben folyik a jövő év, legalábbis az első hónapok tervezése: családokban, kis közösségekben, kisebb és nagyobb önkormányzatokban. Mindannyiunkat megdöbbentett, hogy ilyen inflációs sejtelmek mellett, amelyekről tudunk, ilyen energiaár-növekedések mellett, amelyeket az önkormányzati választások előtt csak sejteni lehet, de tudni pontosan nem, és tudva, hogy az önkormányzatok a közalkalmazottak bérének rendezéséhez többmilliárd forintos hitelt vettek fel, ezek a normatív támogatások nem lesznek elegendőek, hogy az önkormányzatok - főleg a mögöttük lévő intézmények - működőképesek maradjanak.
Megítélésem szerint a normatív állami támogatásoknak a kormányprogramban meghatározott módon követnie kellene vagy az infláció mértékét, vagy pedig az éves költségvetésben - úgy, ahogy az a programban is szerepel - növekvő mértékben meg kellene közelíteni az igényeket. Sajnos ez a tervezés időszakában egyelőre nem így áll.
Kérdésem tehát: milyen következményekkel számol miniszter úr ezekben az esetekben? (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť