DR. KIS ZOLTÁN

Full text search

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Örülök, hogy elmondta a válaszomat is, így a két percbe feltételezhetően beleférek. Nem tudom, honnan szerezte meg ezt a csodálatosan leírt anyagot, de szinte szó szerint idézett belőle, a négyzetkilométeres eredmények is pontosan tükrözték azt, amit nekem a szakemberek voltak bátrak leírni.
(15.20)
Megpróbálok rögtönözni mint veszettségben és állategészségügyben autentikus, nagy szakember.
A visszaszorítás - már ami a megbetegedéseket illeti - hála a jó istennek, nem olyan nagy probléma, mint ahogy az első pillanatban látszik, ugyanis az elmúlt húsz évben összesen négy megbetegedés történt: ebből egy külföldi volt, három hazai - viszont mind a négy halálos volt, ugyanis a lappangási idő után a tünetek jelentkezésével már ez a továbbiakban nem gyógyítható. A lappangási idő hatvantól száznyolcvan napig tart.
Mit tervezünk? Azt tervezzük, amit éppen csinálunk, és ön el is mondta.
Mibe kerül? Ez körülbelül 100-150 millió forintba kerül évente, amelyhez a Népjóléti Minisztérium hathatós segítséget fog adni. Egy együttműködési megállapodást kötöttünk. Szeretnénk három éven belül a nyugati országhatártól teljesen a keleti végekig "a szájon át történő, évente négyszeri kiszórást feltételező, rókák által fogyasztható immunanyagok bejuttatása a szervezetbe" című akciót folytatni, amely, úgy gondoljuk, hogy lényegesen javítja majd a járványügyi helyzetet.
A macskák kötelező oltásával kisebb gondok merülhetnek föl, mert a macskák általában jönnek-mennek... (Derültség.)..., nem házhoz és családhoz kötöttek, mint a kutyák, tehát itt a kóbor állatok valamilyen kezelését is... (Általános derültség. - Nevetve folytatja:...) Elnézést kérek, de tényleg mit lehet kezdeni a macskával? (Hangos derültség és taps.)
Természetesen önkéntesen oltathatjuk őket... (Ismét elneveti magát. - Derültség. - Taps.) Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť