DR. AKAR LÁSZLÓ

Full text search

DR. AKAR LÁSZLÓ
DR. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden a Békesi miniszter úrhoz feltett két kérdésre. Az egyik, hogy a forint árfolyamát hogyan lehetett mesterségesen lerontani. Előttem van a Magyar Nemzeti Bank szokásos havi jelentése, a '94/9-es szám, ebben a 86. oldalon szerepelnek az árfolyam-intézkedések. Eszerint '90. február 20-án árfolyam-intézkedés volt, ami után a német márka árfolyama 38,81 fillér volt. A szerződést február 28-án írták alá, tehát 8 nappal ez után, tehát ha ott 39 forinttal számoltak, akkor azt gondolom, hogy itt mesterséges lerontásról, a hivatalos árfolyamtól eltérő árfolyam alkalmazásáról nem lehet szó.
Ami a másik részét illeti a kérdésnek, hogy mennyibe került később a magyar államnak a partner csendes kivonulása, ezzel kapcsolatban arról tudom önöket tájékoztatni, hogy a külföldi partner is egyszerűen fogalmazva bukott rendesen az ügyön. A részvényei tekintetében a 30 millió márkás részvényeinek csak a fele értékéhez jutott hozzá és ahhoz is különböző magyar részvények és üzletrészek formájában, tehát nem készpénzben. A hiteltartozásait egy hosszas folyamat végén a Külkereskedelmi Bank bekapcsolásával egy bonyolultabb tranzakcióban valamilyen arányban vissza tudta kapni, hogy milyen arányban azt pontosan nem tudjuk.
Úgyhogy röviden ezekre a kérdésekre ezt tudom válaszolni és szeretném megosztani képviselő úrral azt az értelmezési problémát, hogy ugye, úgy kell értenünk ezt a kérdést, hogy csak véletlen összefüggésekről van szó. Tehát az egy véletlen, hogy a mai pénzügyminisztertől azt kérdezik, hogy mi történt 4-5 évvel ezelőtt, amikor véletlenül pénzügyminiszter volt. Mert egyébként ez egy elég érdekes jogintézmény lenne, hogy a parlamentben a korábbi pénzügyminisztereket kezdenénk interpellálni, tehát mondjuk Szabó Ivánt, vagy Rabár urat, vagy mondjuk Kupa Mihályt az akkori tevékenységükért.
(16.40)
Gondolom, hogy nem így kell fölfognunk ezt a kérdést, hanem itt tényleg csak az események véletlen összejátszása, hogy ugyanaz a személy volt akkor a miniszter, mint aki most.
Köszönöm szépen. Kérem a Házat és a képviselő urat, hogy a választ fogadja el. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť