KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ózdi családok kilakoltatásával kapcsolatban a tények a következők:
Az önkormányzat által foganatosított intézkedésekre önkényes lakásfoglalás és beköltözés miatt került sor. Ez egyre gyakoribb jelenség egyébként, jóllehet jogszabályban szankcionált, súlyos szabálysértésről van szó.
A bírósági végrehajtásról szóló '91. évi LII. törvény szerint az önkényesen elfoglalt lakás kiürítését nem peres eljárás során hozott végzésben, végrehajtható okirat kiállítása nélkül a bíróság rendeli el, ami ellen fellebbezésnek halasztó hatálya nincs.
Az ózdi önkormányzat tehát az önkényes lakásfoglalók esetében élt ezzel az eszközzel és körültekintően igyekezett eljárni. Összesen tizenegy család kiköltöztetésére került sor - mindnyájan önkényes lakásfoglalók voltak. A felszólítás kézhezvétele után - mert előzetes felszólítás előzte meg ezt az intézkedést - két család önként elhagyta az elfoglalt lakást, további kilenc esetében került sor kilakoltatásra minden atrocitás nélkül. A családok nem kifogásolták, illetve tudomásul vették, hogy a lakásokat el kell hagyniuk.
Az ön által említett időpontban egyébként négy család kiköltöztetésére került sor, nem az éjszaka folyamán, hanem természetesen nappal. Itt idegen dramaturg keze nyomát véltem felfedezni a szövegben. (Derültség.)
A végrehajtás során senki nem került utcára, gyermekek sem kerültek állami gondozásba, a végrehajtásban érintettek vagyontárgyai nem sérültek meg, az érintett személyek nem kerültek veszélyeztetett helyzetbe.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť