DR. AKAR LÁSZLÓ

Full text search

DR. AKAR LÁSZLÓ
DR. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tulajdonképpen öt kérdést kaptam, mert hiszen van egy konkrét ügy és van öt általánosítható észrevétel, ezért a rendelkezésemre álló szűkös időben csak nagyon röviden tudok mind az ötre válaszolni.
A Baranya-Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, ma már Baranya Tégla Kft. ténylegesen értékesítette a bonyhádi, dombóvári és villánykövesdi téglagyárát, ahol a 6 Sumér Kft bérlő volt. A szerződésnek megfelelően, jól tudja képviselő úr is, a bérlőnek elővásárlási joga volt, ezzel élni kívánt, ugyanakkor pénzügyileg nem tudta teljesíteni a vételár kifizetését, ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, majd új pályázatot írtak ki, ahol a bérlő már nem jelentkezett.
Szeretném megnyugtatni képviselő urat, hogy ebben az esetben a normális jogorvoslat lehetősége rendelkezésre állt az érintettek számára, hiszen itt nem egy pályázatot kell megítélni, hogy jó volt vagy nem volt jó, hanem egy elővásárlási jog ügyét kell eldönteni a független bíróságnak, hogy valóban lehetővé vált-e a felperes számára, hogy éljen vele, vagy nem. Tájékoztatni szeretném arról, hogy első fokon a megyei bíróság 40.003/94-es szám alatt a 6 Sumér Kft. keresetét teljes egészében elutasította. Az ítélet még nem jogerős, ez a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján válik véglegessé. Úgy gondolom, hogy ez megnyugtatóan rendezi a konkrét ügyet.
Ami az általános részeket illeti, létrejött a közpénzek felhasználását és a privatizációt ellenőrző bizottság, amelynek hatáskörében van, hogy különböző kezdeményezéseket tegyen a visszaélések esetében. A jogsérelem esetén egyeztetésre, egyezségre van lehetőség a felek között. Ezt a ÁVÜ Rt. és az utódszervei is próbálják a továbbiakban elősegíteni. A felelősség, ha a tulajdonban összeolvadás esetén eltérés van, az a vagyonértékelői, a tanácsadói, vagy az ügyintézői... (Az elnök kikapcsolja az államtitkár mikrofonját.) Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť