KÓSA LAJOS

Full text search

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Másfél hónappal ezelőtt az igazságügy-miniszter úrhoz fordultam azzal a kérdéssel, hogy kíván-e a szocialista párti frakció a képviselők összeférhetetlenségével kapcsolatban javaslattal élni. Akkor azt a választ kaptam, hogy igen, a javaslat készül, és október végén a többi ellenzéki frakció is megkapja ezt a javaslatot.
A szocialista párti frakció sajnos cserbenhagyta az igazságügy-miniszter urat, ezért fordulok önhöz... (Szórványos derültség.)
Ön, illetőleg a szocialista párt a kampány során nagyon sokszor - egyébként általam nagyon helyesnek tartott módon - hangsúlyozta azt, hogy szükség van Magyar-országon a korrupcióellenes harcra, szükség van az összeférhetetlenségek elleni küzdelemre, szükség van az etikátlan ügyek és az azt kialakító helyzetek felszámolására. Éppen ezért azt gondolom, hogy az igen tisztelt Háznak magával kell kezdenie a példa statuálását, illetőleg magával kell kezdenie ezeknek az ügyeknek a felgöngyölítését, csak ekkor lehet hitelesen hozzányúlni ehhez a kérdéshez. Ugyanakkor nagy sajnálattal állapítottam meg az elmúlt héten, hogy a Fidesz-frakció által előterjesztett, a kérdéssel foglalkozó törvényjavaslatot a szocialista párti frakció nem volt hajlandó támogatni, és ezért a kérdés nincs a Ház napirendjén, nincs tárgysorozatba véve.
Éppen ezért a kérdésem a következő: Hogyan kell érteni ezt az álláspontot? Kíván-e a szocialista párt annak dacára, hogy minden általa megjelölt határidő letelt már ebben az ügyben, mégis javaslattal élni? S ha igen, akkor mikor? Köszönöm. (Taps a jobb oldalról.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť