POZSGAI BALÁZS

Full text search

POZSGAI BALÁZS
POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvényjavaslat olyan aspektusait kívánom felvetni, amelyek az elmúlt években - de jelenleg is - kiemelten érintették azt a területet, amelynek képviselője vagyok. Ez a terület: Győr-Moson-Sopron megye, közelebbről Győr vonzáskörzete.
Elöljáróban szeretném jelezni: a számháborúban nem kívánok részt venni.
Az eltelt időszakban, a '90-es önkormányzati választást követően, Győr város képviselőjeként tagja lehettem a Világkiállítási Tanácsnak, majd kurátora a Világkiállítás - Győr Alapítványnak, amely annak érdekében fejtette ki tevékenységét, hogy Győr és a régió felkészüljön az 1996-os expóval kapcsolatos helyi feladatok előszervezésére, a programok kialakítására, majd megszervezésére.
(11.00)
A térség progresszív gondolkodású városfejlesztőivel, gazdasági szakemberekkel, vendéglátókkal, valamint a művészeti élet jeleseivel kezdtük el a közös álmodást a megvalósítandó célokról. Alapvetően az a kettősség vezetett bennünket, hogy mivel a városnak és vonzáskörzetének nincsenek hosszú távú stratégiai céljai, ezért az expó gondolatának a régióra ültetésével, a folyamatok felgyorsításával a területfejlesztési feladatok előbbre hozhatók, a kulturális élet megpezsdíthető.
Hittük és vallottuk, hogy a régió meglévő helyzeti energiái, lakosságának aktivitása az expóval csak kiteljesedhet. Megerősített bennünket ebben az 1991-es empirika tanulmány, de azok a tények is, amelyek alapján e térségben telepített üzemet a Coca-Cola cég, sikeres volt a Gardénia, a Győri Keksz privatizációja, és ha nem is utolsóként, de befejezésként említve az Audi cég győri megtelepedését.
Kimondott elhatározásunk már a szervezőmunka kezdetekor az volt, hogy az expóval együtt, de attól függetlenül is kívánjuk a közös gondolkodást, hogy a meglévő passzív magatartással szemben a régió az új kihívásokkal szembe tudjon nézni, új jövőképet tudjon formálni.
E gondolkodás közben öltött testet többek között a Győr-Gönyű kikötő és a péri reptér megépítésének koncepciója. Tettük ezt akkor is, amikor az előző kormány Bécs kilépése után még nem döntött a világkiállítás egyedüli megrendezésében, de akkor is, amikor a BIE még nem hozta meg döntését a budapesti világkiállításra vonatkozóan. De tettük ezt aközben is, hogy a várostól, Győrtől sem kaptuk meg a teljes támogatást, s a világkiállítási irodától sem a feltétlen biztatást, nem beszélve az anyagi garanciákról.
Nem kedvetlenedtünk el, folytattuk. Nem tértünk el attól a céltól, hogy a társadalomépítés, területfejlesztés és a világkiállítás programjait össze kell kapcsolni, hogy meg kell határozni a térség szoftver-vízióját, elfogadható áruvá kell formálni a víziót, s meg kell oldani a finanszírozás szervezését. Továbbá mindebbe a folyamatba be kell vonni a területgazdákat, vállalkozókat, humánerőforrás-kezelőket, valamint az infrastruktúrafejlesztőket és -szolgáltatókat.
Ez a munka folyt, és folyik a mai napig, annak ellenére, hogy ez ügyben kellő támogatást és érdeklődést nem éreztünk, mert régóta megfogalmazott tételünk volt, hogy a világkiállítást nem projektként, hanem határidőként definiáltuk. Egy olyan marketing promóciós eszközként, amely lehetőséget teremt a mi fogalmaink szerint a budapesti agglomeráció és az innovatív vidéki régiók fejlesztésére.
Mint már jeleztem, törekvéseinkre különösebb reagálás nem érkezett, sajnos meghívásaink ellenére az általam tisztelt főbiztos asszony sem mutatott személyes jelenlétével érdeklődést törekvéseinkkel kapcsolatban. Folyamatosan légüres térben mozogtunk, nem éreztük magunk mögött azt, hogy az 1996-os világkiállítás szerves részévé kívánnak fogadni bennünket. Az oldódás a múlt év őszétől indult, mikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a finanszírozási gondok miatt a léptékek kisebbednek, és az itt tartó programok miatt a vidéki régiók bekapcsolására van szükség. Ezek a folyamatok a májusi választásokkal természetszerűleg már nem teljesed-
hettek ki.
Előttünk van a kormány által benyújtott törvényjavaslat a szakkiállítás megrendezésének lemondásáról. Nem örülök neki, mikor tudom, hogy az elmúlt években mennyi innovatív energiát szabadított fel a régiómban, de más térségekben is. A szellemi erőforrásokon túl egy közeli felmérés eredményeképp tudom: 1,8 milliárdnyi az az összeg, amelyet vállalkozók az expó céljaira is be kívántak fektetni a környezetünkben.
Befejezésül: a rám ható pressziók és kötelezettségek mellett, mivel többek között a győri közgyűlés - melynek tagja vagyok - döntése az expó megrendezése mellett inspirál, szívemmel érzem, hogy térségünknek előnye származna még a kisléptékű expó megrendezéséből is, de eszemmel tudom, hogy megrendezése az egész országtól aránytalanul nagy áldozatot követelne. Hosszas vívódás után veszem tudomásul az expó lemondásáról szóló törvényjavaslatot. Megerősít ebben az, hogy az a kuratórium, amelynek tagja vagyok, a múlt szombati ülésén, függetlenül attól, hogy mi lesz ezzel a kérdéssel kapcsolatban a döntésünk, úgy döntött, hogy Győr és a térség jövőképét illetően tovább folytatja az együttgondolkodást. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť