DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA

Full text search

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Most a holnap sorra kerülő interpellációk tárgyát, valamint benyújtóit ismertetem.
Interpellációra adott miniszteri írásos válasz: dr. Katona Béla miniszter írásos válasza dr. Trombitás Zoltán Fidesz-képviselő 1994. szeptember 13-án benyújtott "Carlos letartóztatása alkalmából tett nyilatkozata ügyében" című interpellációjára.
További interpellációt nyújtottak be:
dr. Torgyán József, Független Kisgazdapárt, "A kintlévőségek behajtása helyett inkább adót emelget a kormány" címmel a pénzügyminiszterhez és a belügyminiszterhez;
dr. Gombos András, SZDSZ, "Lát-e lehetőséget a kőolajszármazékok hamisításának megelőzésére és megszüntetésére pénzügypolitikai eszközökkel?" címmel a pénzügyminiszterhez;
dr. Csapody Miklós, MDF, "A lágymányosi hídhoz kapcsolódó budai úthálózat" tárgyában a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez;
Morvai Ferenc, Független Kisgazdapárt, "Miért sértette meg a törvényt az expó területén a rendőrség?" címmel a belügyminiszterhez;
dr. Varga László, KDNP, "Az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványának a tanulókkal való ismertetése, tanítása" tárgyában a művelődési és közoktatási miniszterhez;
Pokorni Zoltán, Fidesz, "Kap-e szerepet a teljesítmény a magyar felsőoktatásban?" címmel a művelődési és közoktatási miniszterhez;
Pancza István, Független Kisgazdapárt, "Meliorációs költségek" tárgyában a földművelésügyi miniszterhez.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť