PÁL LÁSZLÓ

Full text search

PÁL LÁSZLÓ
PÁL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Az a helyzet, hogy nem miniszterként, hanem országgyűlési képviselőként, méghozzá két minőségben. Az egyik minőség az, hogy itt voltam három, illetve négy évvel ezelőtt is a teremben, meg is szólaltam, a másik minőség az, hogy ma is országgyűlési képviselő vagyok. Tehát ha rám hivatkoznak, majd válaszolni fogok, szerencsére nem kerültem fel a nagyok sorába, csak a pénzügyminiszter urak hangzottak el.
Miután nagyon sok minden hangzott el arról, hogy ki, hogyan változtatta a véleményét, én a saját véleményemet szeretném ismételten elmondani ebben a teremben.
1991-ben kezdeményeztem, hogy a szocialista frakció szavazza meg az expótörvényt, bár fenntartásaink voltak - hiszen ismertük, ismertettük is ezeket. 1992-ben én mondtam el ebben a Házban, hogy a szocialista frakció azért nem tudja tovább támogatni az expót, mert egész más feltételekkel állt elő a kormány: nem 17 milliárd, hanem sokkal több milliárd, eggyel kevesebb év van hátra, és tovább folyik a háború a kormány, az önkormányzat és a programiroda között. Ilyen körülmények között mondtuk akkor, mondtam én s.k., hogy nem lehet jól megrendezni az expót. Azóta csak két év telt el. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť