KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan, az előző parlament által meghozott törvény módosítására vonatkozóan terjesztettünk javaslatot a tisztelt Ház elé, amelynek meghozatala és évenkénti módosítása kapcsán ugyan rendszeres vitáink voltak, ugyanakkor azonban az alapvető célt tekintve, illetve az elmúlt négyéves megvalósulását tekintve talán egyetértés van a tisztelt Ház képviselői között, és ennek a törvénynek a megítélése általában úgy gondolom, hogy pozitív.
A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvényről beszélek. Ez a törvény az 1990. évi LXV. számú törvényen, vagyis a helyi önkormányzatokról szóló törvényen alapul. Ez a törvény írta elő, hogy a fejlesztések meghatározott körében címzett vagy céltámogatással kell segíteni a lakosság életkörülményeinek javítását szolgáló beruházások megvalósulását.
A címzett támogatások az önkormányzatok egyes nagy költségigényű fejlesztési feladataihoz egyedi mérlegelés alapján nyújthatók, az Országgyűlés egyidejűleg döntést hoz, törvényt alkot ezekben a kérdésekben. Az Országgyűlés határozza meg szintén a támogatandó célok, a kiemelten támogatandó célok körét, az igénybevétel feltételeit, és a jelenlegi szabályozás azt mondja ki, hogy a céltámogatás alanyi jogon jár az önkormányzatoknak, ha az Országgyűlés által meghatározott feltételeknek megfelelően nyújtja be az önkormányzat az igényét.
A konkrét támogatásokról '93. január 1-je óta a kormány dönt és erről kormányközlemény jelenik meg egyébként.
Ez a címzett és céltámogatási rendszer '91 óta működik. Első ízben az önkormányzatok a '91. évi költségvetésről szóló '90. évi CIV. törvény alapján igényelhettek céltámogatást. Ez a kezdeti időszak volt hivatott rendezni az átmenet feladatait. Ezt követően került sor annak a törvénynek a megalkotására, amely a támogatás komplex rendszerének jogi szabályozását volt hivatva megalkotni. Ez az a bizonyos '92. évi LXXXIX. számú törvény, amelynek módosításáról most tárgyalunk, és amely '93. január 1-jétől lépett hatályba.
Talán nem kell képviselőtársaim számára felsorolnom, hogy milyen nagyon fontos célokat támogattunk ez alatt az időszak alatt. Megemlítem, hogy '91 és '94 között több mint 100 milliárd forint címzett és céltámogatás állt, illetve áll az önkormányzatok rendelkezésére.
A címzett támogatás körében elsősorban a kórházi rekonstrukciók, illetve bizonyos vízgazdálkodási kérdések ügyében hoztunk döntéseket, a céltámogatási rendszer keretében az egészséges ivóvízellátási program, szennyvízelvezetés-tisztítás bizonyos körben, a tornatermi program, új tanteremépítés, nemzetiségek által is lakott településeken pedig a nemzetiségi oktatás színvonalas feltételeinek megteremtéséhez adtunk különböző támogatásokat.
(16.20)
Ide sorolható még az egészségügyi intézmények műszerezettségi színvonalának javítását szolgáló támogatások köre. Összesen több százra - nyolcszáz-kilencszázra - tehető azon települések száma, amelyek valamilyen módon ebből a céltámogatásból részesülhettek, és amely települések esetében ez a céltámogatási rendszer valóban jelentős fejlődést jelentett a korábbi időszakhoz képest, illetve hozzájárult ahhoz, hogy ezeken a településeken bizonyos infrastrukturális vagy egyéb ügyekben az elmaradottságot sikerüljön felszámolni.
Ugyanakkor azonban a támogatási rendszer működésében 1991-től fokozódó feszültséget jelentett éppen az, hogy a céltámogatást az önkormányzatok alanyi jogosultság alapján kapták. A helyzet ugyanis az volt, hogy minden évben lényegesen meghaladta az önkormányzatok igénye a költségvetési törvényben előirányzott támogatási összeget - ugye, az önkormányzati törvényben azért kellett korlátoznunk a rendelkezésre álló összeget, mert a költségvetés helyzete egyik évben sem engedte meg, hogy korlátok nélkül adjunk teret ezeknek az egyébként jogos igényeknek. Ezért aztán az igények és az előirányzat összehangolása érdekében szükségessé vált az úgynevezett ígérvényes rendszer működése. Ez biztosította az alanyi jog teljes körű érvényesülését. Az ígérvények rendszere azt jelenti, hogy ha az adott évi támogatási előirányzat nem elégséges valamennyi új jogos támogatási igény kielégítésére, úgy a ki nem elégített jogos igényekről a következő évi költségvetésben kell gondoskodni. Ugyanakkor azonban az ígérvények rendszere 1994-re már azt eredményezte, hogy az 1994. évi támogatási előirányzat már az 1993. évi ígérvényes támogatásokra sem lett volna elegendő, ezért aztán 1994-ben - tehát már az idei évben is - új beruházás támogatását az éves költségvetési törvény csak szűkített körben engedélyezte, az 1993. évi jogos, de támogatási lehetőség híján csak 1994-től támogatható igények éves ütemeit pedig egy évvel el kellett tolni.
Az önök előtt fekvő törvényjavaslat a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló, idézett törvény módosítását tartalmazza. Ennek a módosításnak két alapvető oka van.
Az egyik ok, hogy ez a bizonyos törvény, amelyet most módosítunk, illetve ennek melléklete 1993-95-re határozta meg a támogatandó célokat és az igénybevétel feltételeit. Az Országgyűlésnek tehát 1996-ra vonatkozóan meg kell alkotnia azokat a szabályokat, amelyek a támogatható célokat és a feltételeket határozzák meg. Az 1996 utáni évek támogatási céljait és az igénybevétel feltételeit az államháztartási törvény módosításának és a közigazgatás korszerűsítésének figyelembevételével lehet majd meghatározni.
A javaslat lényege a következőkben foglalható össze: a jelenleg támogatható célok köre szűkül. Ennek oka az, hogy néhány célra már nem jelenik meg tömeges társadalmi igény - ilyen például a közkifolyós ivóvízellátás, ivóvízbázis-fejlesztés, alap- és középfokú oktatási intézmények tornaterem-építése, általános iskola 1-4. osztályainak helyben történő oktatásához tanteremépítés és így tovább, és így tovább. A megszűnő célok körében azonban egyedi mérlegelés alapján továbbra is nyújtható címzett támogatás.
A támogatás mértéke átlagosan 10 százalékponttal csökken. Erre azért van szükség, mert a költségvetés lehetőségeit és a felmerülő igényeket valamilyen módon közelíteni kell egymáshoz.
A kormányprogramban foglaltakkal összhangban a támogatható célok köre néhány elemmel kibővül. Ilyen a községi önkormányzatok közös beruházásában történő általános iskolai tanteremfejlesztés, a szociális alapon juttatandó bérlakások építése és a település számára szilárdhulladék-lerakó építése. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a szociális alapon juttatandó bérlakások építéséhez a céltámogatás részletes feltételeiről és az igények benyújtásának határidejéről külön törvény fog majd rendelkezni. Hangsúlyozom továbbá, hogy 10 vagy 20 százalékponttal több támogatás nyújtásával továbbra is ösztönözni kívánjuk a törvényjavaslatban az önkormányzatokat arra, hogy közösen valósítsák meg beruházásaikat.
A törvénymódosítás második oka a működés eddigi tapasztalatainak érvényesítése a támogatási rendszerben. A tapasztalatok alapján a leglényegesebb változás az úgynevezett ígérvények rendszerének megszüntetése. Ez a költségvetés terhére több évre előre történő kötelezettség vállalását szünteti meg. A költségvetés terhelésén kívül az ígérvények rendszere azért sem működtethető tovább, mert 1995-től a beruházások támogatása az adott évre érvényes fajlagos költségvetések alapján számítható. És itt meg szeretném jegyezni, hogy 1995-re a korábbi ígérvényes rendszer következtében az a helyzet állt elő, hogy ha ugyanolyan keretet - tehát 33 milliárd forintot - biztosítunk a célok támogatására, mint amennyi az idén, 1994-ben rendelkezésre állt, ez azt jelenti, hogy a korábbi ígérvények miatt és a korábban megkezdett beruházások miatt 28 milliárd forint eleve már lekötött, és az újonnan induló beruházások számára 1995-ben is már csak 5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezen a helyzeten kívánunk ezzel a javaslattal változtatni.
A javaslat következtében tehát bővülhet az új céltámogatási igények kielégítésének lehetősége, nagyobb teret kaphat a kormányprogram szerint különösen fontos szennyvízcsatorna-építés és szennyvíztisztítás támogatása. Megteremtődhet a pénzügyi feltétel a szociális alapon juttatandó bérlakások építéséhez, illetve támogatásához.
A korábbi működésből levont másik tapasztalat alapján ugyancsak rendezni kell a központi támogatással megvalósuló önkormányzati beruházásokhoz kötődő elidegenítési tilalom és a vagyon megfelelő színvonalú üzemeltetési rendszere közötti problémákat.
A közművagyon működtetése, a szolgáltatások tartósan megfelelő színvonala érdekében lehetővé kívánja tenni a törvényjavaslat a közművagyon gazdasági társaság vagy közhasznú társaság tulajdonába kerülését. Ezek a társaságok azonban kizárólag az érintett önkormányzat, illetve az érintett önkormányzatok által alakíthatóak, és a vagyon működtetése a beruházás befejezésének évét követő tíz éven belül ezen önkormányzat, illetőleg önkormányzatok kizárólagos részvételével történhet. Ez a korábbi szabályozáshoz képest tehát egy előrelépés, mert elősegíti a vagyon társaságba vitelét; ugyanakkor azonban továbbra is korlátot jelent, hogy társaságba akkor vihető, ha annak kizárólagos tagja az a bizonyos önkormányzat vagy azon önkormányzatok összessége, amelyek a beruházást korábban állami támogatással bonyolították le. Ez a változtatás természetesen nem érinti a koncesszióba adás lehetőségét, hiszen a koncesszió esetében tulajdon átadásáról nincs szó, hanem csak az üzemeltetés feltételeinek biztosításáról.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy vitassák meg a benyújtott törvényjavaslatot, és az esetleges módosítások után támogassák azt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť