DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az önkormányzati és rendészeti bizottság alelnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Demeter képviselő úr több olyan dologról is szót ejtett, amely a bizottságban elhangzott. Ezek közül háromra szeretnék reagálni, amelyekről úgy érzem, talán félreérthetőek, ha nem mondjuk el a bizottságban elhangzott ellenérveket, illetve a döntés indokát.
Az első a "pénzügyi ellenőrző bizottság" elnevezés, amellyel kapcsolatban képviselő úr elmondta, hogy ez az új elnevezés, hogy "pénzügyi bizottság", gyakorlatilag az ellenőrző funkció súlytalanítását jelenti. Nem erről van szó. A pénzügyi bizottság tevékenysége, feladatköre szélesebb, mint az ellenőrzési tevékenység. A jogalkotó szándéka is az, hogy szélesebb legyen, ennek garanciális okai is vannak. Úgy ítéljük meg tehát, hogy a "pénzügyi bizottság" elnevezésbe nemcsak hogy beleértendő, hanem bele is kell érteni az ellenőrzési funkciót, és ez benne is van a jogszabályban. Pusztán ezt a szélesebb feladatkört jelzi a módosítás.
A második ilyen kérdés a polgármesterek jogállása az önfeloszlatással kapcsolatban. Lezsák képviselő úr is elmondta már egy korábbi hozzászólásában, hogy ez mintegy leváltását jelenti a polgármesternek. Szeretném, ha ebben pontosan fogalmaznánk: itt nem arról van szó, hogy a testület leváltja a polgármestert, hanem arról van szó, hogy a testület feloszlatja önmagát, és ilyenkor a jogi sorsban, ha úgy tetszik, osztozik a polgármester a testülettel. Ez öngyilkosság lenne a testület részéről, egy kamikaze-megoldás, tehát azt hiszem, hogy felelős önkormányzat és politikai erő nem támogatna ilyen megoldást. Meggyőződésem, hogy nagyon ritkán fog rá sor kerülni, de a politikai konfliktusfeloldás lehetőségét a településen is meg kell teremteni.
A polgármesteri funkció erősítésére vonatkozó módosítással kapcsolatban pedig elmondtam a bizottsági összefoglalóban, hogy tartalmát tekintve Demeter képviselő úr szándékával egyetértett a bizottság, de nem tartjuk szerencsésnek, ha más jogszabályban megfogalmazott hatásköröket ismét beemelünk a törvénybe. Tehát a szándékkal egyetértünk - ez is elhangzott a vitában.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť