AKAR LÁSZLÓ

Full text search

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr interpellációjának bevezetőjében az MDF által vezetett kormány s az MSZP által teremtett helyzetet olyannak minősíti, mely súlyosan sérti a demokráciát, azaz a többi pártra vonatkozóan méltatlan helyzetet teremt.
Képviselő úr és a tisztelt Ház tájékoztatására megerősítem, hogy az 1990. évi LXX. törvény a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről rendelkezik: a társadalmi szervezetek sport-, kulturális és szociális tevékenységet ellátó szervezetek kezelésében lévő ingatlanokra is kiterjed, így a mai állapot szerint összesen 717 olyan ingatlan van, amelyre részben vagy egészben a már hivatkozott 1990. évi LXX. törvény alapján valamely szervezetnek ingyenes használati joga van. Ebből 424 olyan ingatlan van, amelynek nincs semmi köze egyetlen pártszervezethez sem. Ide tartoznak a sportszervezetek, művészklubok, különböző más szervezetek.
Az ön által hivatkozott törvény 6. § (3) bekezdése arra kötelezte a korábbi, a Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Független Kisgazdapárt által alakított kormányt, hogy 1990. november 30-ig tegyen javaslatot az Országgyűlésnek a törvény alapján megszűnt kezelői joggal érintett ingatlanok hasznosításának módjáról. Ezt a javaslatot az előző ciklus egyik kormánya sem tette meg.
A jelenlegi kormány a '90. évi LXX. törvénnyel kapcsolatos módosításáról elvileg állást foglalt azzal, hogy e kérdésben a lehetőségek szerint a parlamenti pártok közötti konszenzus megteremtésére törekszik. Az ehhez szükséges előkészítő munka napokon belül lezárul, és reményeink szerint a közeljövőben sor kerülhet a javaslattal kapcsolatos hatpárti egyeztetések megkezdésére. Erről már több alkalommal én személyesen itt a Ház különböző fórumain, különböző viták keretében szóltam.
Mind az MSZP, mind pedig más társadalmi szervezetek, alapítványok ingyenes használatában lévő ingatlanok sorsáról vagy szélesebben a pártok által használt különböző ingatlanokról, a hasznosítás módjáról az egyeztetések eredményeként reményeink szerint kialakuló konszenzus alapján lehet és kell majd véglegesen a parlamentnek dönteni.
Végezetül megemlítem, hogy a képviselő úrnak közvetlenül egyes pártokat érintő kérdései olyanok, amelyek kívül esnek a kormány kompetenciáján. Erről véleményem szerint a hatpárti megbeszéléseken kellene a pártoknak egymás között véleményt cserélni.
Mindezek alapján kérem válaszom elfogadását, tartalmi szempontból pedig annak az álláspontnak az elfogadását, hogy ezt az ügyet valóban hatpárti tárgyalások keretében kell megpróbálni nagyon rövid időn belül rendezni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť