DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék alelnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nem jellemző az, és az Állami Számvevőszék fennállása óta még nem is fordult elő eddig, hogy az Állami Számvevőszék külön is még egyszer szót kér egy törvényjavaslatnak az általános vitájában.
Az 1994-es zárszámadási törvényjavaslat sok említésre méltó tapasztalattal járt, ezeknek a legtöbbjét a jelentésünk tartalmazza, illetőleg a bizottsági vitákban, valamint itt is most többről szó esett. Itt és most az Országgyűlésnek a plenáris ülésén csupán egyetlen kérdésről teszek említést, éspedig arról, ami már itt is szóba került. Keller képviselő úr nagyon szenvedélyes hangon ecsetelte a vámbiztosíték kérdését. De ennél is fontosabb számunkra, és ennél is nagyobb indokkal inspirált minket a megszólalásra az a tény, hogy ezt a kérdést a kormánykoalíciót alkotó két párt vezérszónoka is említette olyan formában, hogy szakmai érvekkel próbálta a Számvevőszék megállapítását cáfolni.
(19.00)
Miről van szó konkrétan? Mint mondtam, a vámbiztosítékról és ennek az elszámolásáról. A kormány a zárszámadási törvényjavaslatban 13,3 milliárd forint összegű vámbiztosítékot bevételként számolt el, ennyi volt ennek a számlának az év végi egyenlege. Az Állami Számvevőszék először az 1995-ös pótköltségvetésről készített véleményében hívta fel erre a figyelmet, arra tudniillik, hogy ez helytelen gyakorlat. Az 1994-es zárszámadási jelentésben ismételten kifogásoltuk a bevételként való elszámolást. Ez az álláspontunk - mint itt is érzékelhető volt - heves vitát váltott ki. Az ezzel szemben álló vélemények megjelentek egyrészt a Pénzügyminisztérium államtitkárának, Akar László úrnak az expozéjában, valamint - mint már idéztem - a kormánypárti vezérszónokok beszédeiben.
Ezeknek az ellenvéleményeknek a két közös eleme - ha jól adom vissza - egyrészt az, hogy elszámolási, könyvelési, majdhogynem technikai kérdésnek tekintik - esetleg presztízsvitának - azt a két intézmény, az Állami Számvevőszék és a Pénzügyminisztérium között, hogy hová számolják el, illetve mikor számolják el a vámbiztosítékot, és mi történik ennek záróegyenlegével. A másik vélemény az, hogy a mi opponenseink szerint ez valójában előlegnek tekinthető, hasonlóképpen a társaságiadó- vagy az szja-előleghez, és ezért jogos az a gyakorlat, amit a Pénzügyminisztérium 1993-ban elkezdett és jelenleg is folytatni szeretne, sőt a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban is kéri a legitimálását ennek a gyakorlatnak.
Ezek az érvek a mi álláspontunk, a mi meggyőződésünk szerint sem közgazdasági, sem jogi szempontból nem helytállóak, és nem késztették az Állami Számvevőszéket arra, hogy visszavonja az álláspontját. Nem presztízskérdésből nem vonjuk vissza az álláspontunkat; azzal tudnám ezt igazolni, hogy más álláspontunktól elálltunk, éppen azokban a vitákban, amelyekről itt szintén szó esett. Tehát nem kötjük az ebet a karóhoz mindenáron, ha szakmai érvekkel, logikával és más eszközökkel a partnerünk meggyőz minket arról, hogy egyes megállapításunk nem helytálló. Erre tehát van példa, éppen a '94-es zárszámadási jelentésünk kapcsán, hogy bizonyos megállapításokat visszavontunk. Ezt azonban nem vonjuk vissza a következő érveink alapján:
Közgazdasági szempontból a vámbiztosítéknak az a célja, hogy garanciát adjon a költségvetésnek, a pénzügyi kormányzatnak arra, hogy az importőr meg fogja fizetni azokat a közterheket, amelyeket az importhoz kapcsol a törvény: a vámokat, az adókat - fogyasztási adót, áfát - és egyéb közterheket, és adott esetben a biztosítékból vissza is térítenek az importőr számára az elszámolás után bizonyos összeget. Ezek a befizetések, tehát amit a vámbiztosítékból az importőr befizet, ezek jelentenek tényleges költségvetési bevételt, nem pedig a biztosíték maga. A vámbiztosíték a polgári jogban az óvadékhoz hasonlítható intézmény, ezzel lehet párhuzamba állítani. Amíg a vámkezelés nem történik meg, addig a vámbiztosítékot tehát a letéti pénzkezelés szabályai szerint kell kezelni - mondjuk mi. De nemcsak mi mondjuk ezt, ezt mondja tulajdonképpen a Pénzügyminisztérium is egy másik törvényjavaslatában, aminek a végszavazása előtt áll a tisztelt Ház. Ez a törvényjavaslat a vámokról szól, és ebben a következő szabály van megfogalmazva - a 136. §-t idézem. A letétbe helyezett készpénzes vámbiztosítékról van szó: "A vámterhek kiegyenlítésére jogcímenként e letét terhére kerül sor. A visszajáró vámbiztosítékot az annak felszabadítását követő 15 napon belül kell visszafizetni."
Tehát lényegében a Pénzügyminisztériumnak egy másik törvényjavaslata tartalmazza azt az álláspontot, amit mi kezdettől fogva helyesnek tartunk, és amiben a mostani zárszámadási vitában, úgymond, önmagával nem ért egyet a pénzügyi kormányzat.
A vámbiztosíték kezelésére tehát mi egy letéti kezelést tartunk szakmailag helyénvalónak. Nem előlegről van tehát szó, és nem pusztán könyvelési kérdésről - és ez valójában még fontosabb, mint az előbbi. Arról van szó, hogy az év végi elvonás azt jelenti, hogy a készpénzzel biztosított vámügyletek közterhei fedezet nélkül maradnak, az elvont év végi összegek pedig halmozódnak; halmozódnak és rejtett formában növelik az államadósságot - és ez az igazi probléma! Ha az a gyakorlat folytatódik, amit a pénzügyi kormányzat 1993-ban elkezdett és 1996-ban szeretne folytatni, és erre vonatkozóan törvényi legitimációt kér az Országgyűléstől, akkor a mi számításaink szerint 1996 végére mintegy 100 milliárd forintnyi államadósság-növekmény keletkezhet!
Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék hat évvel ezelőtti létrehozásakor sokan hangsúlyozták, hogy fel kell hívni a törvényhozók figyelmét valakinek arra, hogy a végrehajtó hatalom esetenként helytelenül gazdálkodik, helytelen gyakorlatot folytat. A számvevőszékeknek szerte a világon az az egyik fő funkciójuk, hogy a káros mechanizmusokra figyelmeztessék a törvényhozást. Ezt tesszük most, amikor az 1994-es zárszámadási vitát folytatja a tisztelt Országgyűlés, és ezt leírtuk az 1996-os költségvetési törvényjavaslatról szóló véleményünkben is.
Az államadósság, mint közismert, a magyar gazdaság egyik, ha nem a legnagyobb terhe. Nem lehet az megoldás a mi álláspontunk szerint - az ország szempontjából legalábbis nem -, hogy a mindenkori kormányok az előző kormányok örökségeként kezelik az államadósságot és rájuk testálják a felelősséget. A belföldi államadósság, mint ismeretes, elérte a GDP 90 százalékát, és nem kisebb szaktekintélyt idézek, mint a Világbank elnökét - aki a napokban járt Magyarországon -, aki fölhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad tovább növelni az államadósságot. Nekünk is ez a véleményünk, és ezért hívjuk föl a tisztelt Országgyűlés figyelmét ezen a fórumon is, ilyen formában is erre a helytelen gyakorlatra.
Sajnálom, hogy Keller képviselő úr időközben elment, befejezésül neki szerettem volna címezni elsősorban ezt az információt, hogy a számvevőszéki bizottság mintegy másfél órás vitát folytatott erről és csak erről a kérdésről. Jóllehet, nem hozott határozatot, és nem döntött arról, hogy vajon benyújt-e módosító indítványt ebben a kérdésben - amit a Számvevőszék egyébként javasolt -, úgy tűnik azonban, hogy a többséget sikerült meggyőzni álláspontunk helyességéről. És úgy tűnik, hogy az e hét szerdára tervezett bizottsági ülés nyomán be fogja nyújtani majd a számvevőszéki bizottság azt a módosító indítványát, amely szerint ez a vámbiztosíték nem volt bevétele - nem legális, nem szabályos bevétele - a költségvetésnek 1994-ben, és ennyivel meg kell növelni a hiány összegét.
Az önök, az Országgyűlés felelőssége végül majd, hogyan döntenek arról a módosító indítványról, amit reményeink szerint a számvevőszéki bizottság be fog nyújtani. A Számvevőszék felelőssége az, hogy jelezze ezeket a problémákat és figyelmeztesse a törvényhozó hatalmat a hibás gyakorlatra. Ezért kértünk szót, és a jegyzőkönyv miatt is kértünk szót - és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
(19.10)
