VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoport részéről: (Már a szónoki emelvényről:) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1994-es költségvetési törvény végrehajtása kapcsán elsőként a múlt esztendő néhány gazdaságpolitikai tendenciájáról kívánok szólni; majd ezt követően másodsorban azokról a törvényességi aggályokról, amelyek a zárszámadási törvényjavaslat kapcsán felmerültek.
Milyen gazdaságpolitikai célok szerepeltek az 1994-es költségvetési törvényjavaslatban? Az akkori kormány kettős célt tűzött ki 1994-re: egyrészt az 1993 őszén, végén megindult gazdasági növekedés feltételeit kívánta továbbra is biztosítani, ezeket javítani, valamint - akár a fizetési mérleg hiányával is számolva - ezt működőtőke-beáramlással fedezni; másrészt törekedni kívánt a belső és a külső pénzügyi egyensúly fenntartására, az infláció csökkentésére. Utólag megállapítható, hogy e kettős cél teljesítése csak felemás módon és ellentmondásosan sikerült.
Most, 1995 októberében, azt hiszem, mindnyájan vegyes érzelmekkel tekinthetünk vissza 1994-re, ugyanis a tavalyi év kétségkívül elmozdulást jelentett a korábbi gazdasági tendenciáktól, hiszen öt év után először növekedett a bruttó hazai termék mintegy 2 százalékkal; és először következett be a gazdaságban egy pozitív irányú trendváltás. Ezt a pozitív irányú elmozdulást kétségkívül elősegítette az a külgazdasági konjunktúra, amely a külső piacokon nyilvánult meg. Ezek a kedvező változások a magyar gazdaság számára döntő - elsősorban nyugat-európai - országokban elősegítették azt, hogy a piacok bővülésével a fellendülés a várakozásokhoz képest is erőteljesebben induljon meg. A legfejlettebb tőkés országok bruttó hazai termékének növekedése körülbelül 2,8 százalékos volt 1994-ben, amely bővülés természetesen a magyar felvevőpiacok bővülését is eredményezte. Az európai országok fellendülésének oka többségében az export növekedése volt, de számottevő szerepet játszott ebben a belföldi kereslet felfutása is.
1994-ben Kelet-Európa átalakuló országai többségükben növekedési pályára álltak. Általában mindenhol nőtt az ipari termelés, az infláció pedig mérséklődött. Ha a velünk azonos fejlettségi szintű kelet-európai sorstársainkat nézzük meg, akkor azt láthatjuk, hogy sajnos a makroökonómiai mutatók alapján a magyar gazdaság egy kicsit kevesebbet profitált abból a fellendülésből, abból a világgazdasági konjunktúrából, amiről az előbb szóltam, mint a közeli országok. Lengyelország és Szlovénia mintegy 5 százalékos GDP-növekedést ért el, Szlovákia 4,7 százalékost, és a cseh gazdaság növekedése is 2,7 százalékos volt 1994-ben. Szinte mindegyik átalakuló országban javult a költségvetési egyensúly; csökkent a hiány Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában, sőt Csehország, Szlovénia és Horvátország költségvetési többletet ért el. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Magyarországon 1994-ben a költségvetési hiány GDP-hez viszonyított aránya nőtt.
Természetesen van néhány olyan eredmény is, amely miatt 1994-re örömmel tekinthetünk vissza. Ilyen, az összehasonlítást kiálló eredmény volt például az infláció csökkenése, illetve a munkanélküliség csökkenése. A fogyasztóiár-változás 1994-ben 18,8 százalékos volt - ezt, mondjuk, összehasonlítva a '95-ös tendenciákkal, kétségkívül pozitív eredménynek tekinthetjük -, és a munkanélküliség is 10,4 százalékra csökkent. A kedvező külgazdasági körülmények is elősegítették, lehetővé tették, hogy 1994 áprilisában Magyarország hivatalosan is benyújtsa az Európai Unió teljes jogú tagság iránti kérelmét, és ugyancsak ebben az időszakban kérelmezte a magyar kormány az OECD-be való felvételét.
A kedvező külgazdasági helyzet tehát nagymértékben segítette a magyar gazdaság növekedésének megindulását. A beruházások összege - összehasonlító áron, '93-hoz képest - 11,5 százalékkal, az ipari termelés 9,2 százalékkal nőtt. A tavalyi esztendőben a nemzetgazdaság szinte minden ágában több volt a beruházás, mint 1993-ban; ezek együttes összege körülbelül 850 milliárd forint volt. Az ipari termelés növekedésére kedvezően hatott a belföldi beruházási kereslet növekedése, valamint az export bővülése. Az export volumene '94-ben 14,5 százalékkal, az importé 21,5 százalékkal nőtt.
Itt kívánom megjegyezni, tisztelt képviselőtársaim, hogy az adatokat alaposabban böngészgető képviselőtársaim számára az nyilván kiderült, hogy az a jelentés, amelyet 1994-ről kaptunk a Magyar Nemzeti Banktól, valamint a Pénzügyminisztérium által rendelkezésünkre bocsátott adatok között nyilvánvaló eltérések vannak. Így például az export tekintetében regisztrált növekedés a két intézménynél eltérő, és nyilván van még jó néhány olyan adat, amelyben nem tudunk abban a kérdésben senkinek sem igazat adni, hogy kié a megbízhatóbb statisztikai mutató.
(17.50)
Az export növekedését 1994-ben az is ösztönözte, segítette, hogy egyes vámtételekben a társulási megállapodás eredményeképpen csökkenés következett be.
Összefoglalva: tehát öt év elteltével nemcsak a bruttó hazai termék, a GDP nőtt, hanem javult a termelékenység is - a GDP-hez viszonyítva - mintegy 8,4 százalékkal. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés jelentősen - 15 százalékkal - nőtt, amiben nyilvánvalóan szerepe volt annak, hogy egyrészt 1994-ben új, korszerű termelőkapacitások léptek életbe, másrészt pedig, sajnos, csökkent az aktív foglalkoztatottak száma.
1994-ben nőtt a lakosság megtakarítási hajlandósága is. A forintban elhelyezett takarékbetétek és a devizabetétek állománya is nőtt, a forinté 17,9 százalékkal, a devizáé 43,5 százalékkal. A lakosság birtokában lévő értékpapírok állománya is kedvező mutatót jelzett; ez az értékpapír-állomány több mint 40 százalékkal nőtt 1994-ben.
Kétségtelen tény, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a növekedés a pénzügyi egyensúly jelentős romlásával járt együtt. Az államháztartás hiánya, valamint a vállalati szektor hiteligénye jelentősen meghaladta a lakossági megtakarításokat. Ennek a hiánynak, valamint a hiány finanszírozásának törvényszerű következménye volt, hogy 1994-ben jelentős külső erőforrás-bevonásra került sor. Ennek következménye volt a folyó fizetési mérleg 3,9 milliárd dolláros, és az államháztartás 270 milliárd, ezen belül a központi költségvetés 321 milliárd forintos hiánya.
Azt hiszem, itt nem szükséges visszatérni azokra a - talán a választási kampánynak tulajdonítható - állításokra, melyekben azt a fajta gazdasági növekedést, amely '94-ben közel tartóssá vált, egyfajta rossz növekedésnek aposztrofálták. Ezt a fajta "rossz növekedés" kifejezést ma már szerencsére azok sem használják, akik korábban ezzel érveltek, hiszen ezekkel a kijelentésekkel legalább annyit ártottak az országnak, mint - mondjuk - a Balatonon egy angolnapusztulás főszezonban. Lehetetlen ugyanis megbecsülni, mit jelentett volna az, ha a külpiaci konjunktúrára az export nem tud gyors növekedéssel reagálni, vagy ha a beruházások növekedését nem segíti az állam a vállalati hitelekhez nyújtott garanciával. Úgy vélem, senki nem tud közülünk felállítani olyan objektív mércét, amelynek alapján ki lehetne mutatni azt, hogy a forrásbevonás milyen gazdasági aktivitást ösztönzött 1994-ben, és milyen mértékben segített Magyarország számára, hogy versenyképes tudjon maradni a kelet-európai szomszéd országokkal, és ezekkel szemben a pozícióját meg tudja őrizni.
1994-ben - mint köztudott - választások is voltak. Májusban parlamenti választásokra került sor, amely után azt hiszem, a felálló kormány néhány gazdaságpolitikai döntése befolyásolta azt, hogy milyen mérleget vonhatunk ma 1994-ről.
Ha visszalapozunk 1994 gazdaságpolitikai krónikájában, akkor azt láthatjuk, hogy a kormány első igazán gazdaságpolitikai jellegű döntése, csomagja az 1994-es pótköltségvetés volt. Azért érdemel említést ez a mozzanat, mert az új kormány gazdaságpolitikai döntéseinek első megnyilvánulásáról van jelen esetben szó. Sajnos, ebben a csomagban azoknak a korábbi elemeknek, régi reflexeknek az alkalmazására találtunk példákat, mint például az áfa és a fogyasztási adó emelése, a már elfelejtett illetékelőleg újbóli visszahozatala, és olyan egyéb bevételnövelő emelésekre, mint az Útalap vagy a környezetvédelmi hozzájárulás mértékének az emelése.
Véleményem szerint ezek a koalíciós lépések hozzájárultak ahhoz, hogy az inflációs várakozások jelentős mértékben emelkedtek 1994 végén, és teljes mértékben ellentmondtak annak a korábbi ígéretnek, hogy a vállalkozásbarát környezet és a kiszámítható gazdálkodás érdekében év közbeni adómódosításokra lehetőleg minél ritkábban kerül sor. Ha valaki ma mérleget von, akkor azt tapasztalhatja, hogy a Horn-kormány eddig körülbelül 14 alkalommal módosított adótörvényt, és ismerve a már beterjesztett módosításokat, még jó néhány előttünk áll. Azt hiszem, ennyiféle módosítás mellett jogbiztonságról, a vállalkozások számára tervezhetőségről nagyon nehéz beszélni.
Nem volt sikertörténet az MSZP-SZDSZ-kormány számára a privatizáció területe sem. A privatizációs bevételek 1994-ben az előző évihez képest mintegy 25 százalékkal csökkentek, 174,4 milliárd forintról 130 milliárdra. Ebben nyilvánvalóan közrejátszott az, hogy nem született meg az új privatizációs törvény, nem kezdődött meg a nagy közüzemi szolgáltató vállalatok privatizálása sem. Bár ismerve a kormány jelenleg megtett lépéseit, ez utóbbi talán szerencse is.
Minimálisra zsugorodott 1994-ben a privatizációból származó készpénzbevétel, mintegy 28 százalékra. Ennek a bevételnek is körülbelül háromnegyed részét az ÁVÜ érte el, amely a korábbi évekhez képest kiemelkedő eredményt produkált. Négyéves működése során ez volt a legmagasabb bevétel, amit el tudott érni. Felteszem tehát a költői kérdést: vajon indokolt volt-e az 1995-ös költségvetésben, és indokolt-e a '96-os költségvetésben ilyen mértékű privatizációs tervezett bevételt beállítani. Véleményem szerint nem indokolt.
Hadd említsek néhány érdekes megoldást is 1994-ből, hiszen olyan döntésekre is sor került, amelyeket korábban nem tapasztaltunk. Ilyen döntés vagy lépés volt véleményem szerint az, hogy a bevételek elmaradásának áthidalására az ÁV Rt. 1994 decemberében a privatizációs bevételek megelőlegezése címén 150 millió dollár hitelt vett föl. Nyilvánvaló, a kormány számára félig-meddig presztízskérdés volt az, hogy a bevételek behajthatóságát, beérkezését prezentálni tudja. Azonban nem tartom szerencsésnek azt, hogy külső költségvetési források igénybevételével próbálja a kormány ezeket a mutatókat kedvezőbbé tenni.
Ugyancsak érdemes feltenni a kérdést, vajon mi az oka annak, hogy a pótköltségvetés október közepi elfogadása és az év vége közötti termelési árkiegészítés csaknem megduplázódott a parlament által elfogadotthoz képest. Kíváncsian várom államtitkár úr, esetleg a miniszter úr válaszát.
Kétségtelen tény, hogy 1994-ben a csődök száma drasztikusan csökkent. A jogi személyiségű gazdasági szervezetekkel szemben 1992-ben körülbelül 2300, 1993-ban 780, míg 1994-ben már csak 73 csődeljárás volt. A csődhullám tehát valóban levonulni látszik - mint ahogy ezt a PM beszámolója is megállapítja -, de a PM-beszámoló tapintatosan kerüli annak a kérdésnek a megválaszolását, vajon mi az oka annak, hogy az év második felében már nőtt a felszámolási eljárások száma, és ez a tendencia 1995-ben is töretlenül folytatódik.
Tisztelt Ház! A hátralévő rövid időben nem kerülhetem el, hogy néhány szóban a törvényesség, az ellenőrizhetőség, a számszaki pontosság kérdéseiről ne szóljak. Többen elmondták már, hogy az Állami Számvevőszék jelentése milyen anomáliákat tárt fel a '94-es zárszámadásnál. Jómagam is a parlament számvevőszéki bizottságának kisebbségi előadójaként beszéltem ezekről a kérdésekről. Nem is tenném most szóvá ezt a kérdést, ha néhány korábbi hozzászóló nem emelte volna ki azt, hogy az 1994-es zárszámadás minden korábbinál jobb, minden korábbi zárszámadás törvényességi kritériumait felülmúlja.
Nos, én azt hiszem, aki elolvassa az Állami Számvevőszék jelentését - márpedig nyilvánvaló, hogy azon képviselőtársaim, akik hozzászóltak ehhez a vitához, ismerték ezt a jelentést -, nem fogadhatják el ezt a zárszámadást. 1993 novemberében a zárszámadás vitájában Akar László államtitkár úr volt az, aki ígéretet tett az akkor is komoly törvényességi aggályok rendezésére. Sajnos ez az ígéret annyit sem ért, mint a szokásos kormányzati ígéretek, hiszen 1994-ben közel kétszer annyi törvénytelenség, szabálytalanság, pontatlanság került a zárszámadásba, mint az azt megelőző évben. Joggal állapítja meg az Állami Számvevőszék jelentése, hogy még azon a téren sem történt előrelépés, hogy a költségvetés zárt rendszerű nyilvántartási rendszerének kialakítását megkezdjék a Pénzügyminisztériumban, és a hatályos szabályozások alkalmazásának érvényt szerezzenek.
Másrészt úgy ítélem meg, hogy néhány mostani, elfogadásra buzdító hozzászóló korábban jóval kisebb pontatlanság kérdésében is drákói szigorról tett tanúbizonyságot. Hadd pillantsak vissza rövid időre az 1991-92-es zárszámadás időszakára. 1992-ben például az egyik kormánypárt akkori vezérszónoka azért nem fogadta el a '91-es beszámolót, mert "a törvényességi problémák, az ellenőrizhetőség problémája, az évközi módosítások törvényességének problémája azt a meggyőződésünket támasztják alá, hogy a zárszámadási beszámolónak ezt a formáját nem fogadhatjuk el" - hangzott el 1992-ben.
(18.00)
Mit ír a '94-es beszámolóról az ÁSZ jelentése? Hadd emeljek ki néhány példát!
A kormányzati beruházásoknál 266 millió forintot '95-ben teljesítettek, és ezt a költségvetési törvény felhatalmazása nélkül a szabálytalanul alkalmazott pótkezeléssel számolták el '94. évi kiadásként. Hat, elkülönített állami pénzalap beszámolója elutasító záradékot kapott, mert a könyvvizsgáló több súlyos jogszabálysértést állapított meg. A fejezeti kezelésű előirányzatokat több esetben nem arra a célra költötték, amire az előirányzatot az Országgyűlés megállapította. Ténylegesen nem teljesített kiadást teljesítettként mutattak ki. Olyan elszámolási hibák feltárására került sor, amelyek befolyásolják a költségvetési főösszegeket és a hiány összegét. És a példákat lehetne még sorolni.
1992-ben az egyik SZDSZ-es képviselő azért nem fogadta el a zárszámadási beszámolót, mert olyan pénzmozgásra került sor, amelyhez az Országgyűlés nem tudott hozzászólni. Idézem szavait: "Van egy költségvetési törvény, amely bizonyos pénzforgalmat előír, és ennek sokszorosa mozog anélkül, hogy az Országgyűlésnek ezen a területen kompetenciája lenne. Ebből is az látszik, hogy a kormány szép fokozatosan kivonja magát az Országgyűlés ellenőrző szemei alól."
Mit állapít meg 1994-ről az ÁSZ-jelentés? Közel 25 milliárd forint többletkiadást teljesítettek előirányzat nélkül.
1993-ban jó néhány hozzászóló kifogásolta, hogy nem kaptunk beszámolót, jelentést a privatizációs intézmények, szervek működéséről. Most, 1995-ben az azóta megszűnt Állami Vagyonügynökség, valamint az ÁPV Rt. több száz milliárdos tevékenységéről egy egyoldalas összefüggés ad felvilágosítást az Országgyűlés képviselői számára. Én tehát úgy ítélem meg, hogy néhány képviselőtársunk kettős mércével mér akkor, amikor a mostani zárszámadást nem kívánja elfogadni, míg korábban kisebb törvénytelenség esetében az el nem fogadásra buzdított.
Összefoglalva: a fölmerült törvényességi aggályok és az ÁSZ-jelentés alapján ügyrendi indítványt kívánok tenni az Országgyűlés számára. Javasolni kívánom, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot vegye le napirendjéről, küldje vissza a kormány számára átdolgozásra, és az átdolgozott törvényjavaslat tárgyalásával, akár 1996-ban is, teremtsen tiszta lapot az 1994-es zárszámadás tekintetében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
