DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem - egyetértve az előzőekkel -, hogy egyrészt ez a törvény valóban üdítő oázis lehet ebben a rossz hangulatban indult őszi ciklusban, másrészt pedig több is ennél, nem pusztán az oly kívánatos nemzeti egyetértésnek egy fontos törvénye mint lehetőség, hanem valóban szimbolikus. Szimbolikus a szónak a szó szerinti értelmében, hiszen szimbólumról, szimbólumokról, jelképeknek a használatáról rendelkezik ez a törvényjavaslat, de szimbolikus a szó valódi értelmében is, hiszen a nemzeti identitás szerves részét képező jelképnek, jelképeknek a használatáról rendelkezik.
Azon kedves képviselőtársaimnak, akik jelenlétükkel megtisztelik - nem engem, hanem - ennek a törvényjavaslatnak, a nemzeti jelképekről szóló törvényjavaslatnak a vitáját, előre elmondom, hogy mire számíthatnak tőlem most. Öt témát szeretnék az általános vitában érinteni:
Az első magával a törvényjavaslatnak a címével függ össze: a nemzeti jelképek védelmével, amelyről most képviselőtársam is szólt. A második az állami jelkép és a nemzeti jelkép, tehát állam és nemzet megjelenése ebben a tárgykörben. A harmadik részben a törvényjavaslat által is érintett hadizászlóknak a kérdése, tehát a nemzeti identitást tükröző jelképeknek és szimbólumoknak a feltűnése a honvédelem különféle zászlóin. A negyedik egy olyan kérdés, amelyik jól tudom - erre majd kitérek -, nem a Magyar Országgyűlésnek, hanem az önkormányzati törvény szerint az önkormányzati testületnek, jelen esetben a Fővárosi Önkormányzat testületének a hatáskörébe tartozó kérdés: ez Budapest zászlaja - de hát hol máshol szóljunk erről, mint a nemzeti jelképek, a Magyar Köztársaság fővárosa jelképének az említésekor. Végezetül pedig a régi címerekkel, a régi jelképekkel kapcsolatos magatartás, mentalitás: hogyan is viszonyuljunk a múlt emlékeihez, a múlt épített emlékeihez, többek között régebbi címerekhez vagy címernek nevezhető állami jelképekhez.
(A jegyzői széket Nahimi Péter és dr. Semjén Zsolt foglalja el.)
Kezdem rögtön azzal, hogy ennek a törvényjavaslatnak a címe kicsit magyartalan: elnevezéseknek a használatáról, itt a birtokos szerkezet vitatható; de a bajom az, hogy a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és az elnevezéseknek a használatáról szól ez a törvényjavaslat, és kevéssé utal ezen nemzeti jelképek védelmének a szükségességére. Tehát nyilván a használat mellett, a használat korlátainak a megjelölése mellett szólni kell, szólni szükséges a nemzeti jelképek védelméről is - erre Szigethy István képviselőtársam részben már utalt. Ugyanis ha felütjük a Btk.-t, a büntető törvénykönyvet, akkor ott a 156. §-ban az olvasható, hogy "Aki valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport tagjainak a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Nagyon jól mondta az előbb képviselőtársam azt, hogy a pszichikumnak, az egyéni és a nemzeti személyiség egészének a szerves részét képviselő jelkép megbántása, méltatlan kezelése, netán megalázása, meggyalázása, megsértése bőven belefér ebbe a "súlyos lelki sérelem" kategóriába, tehát itt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétel.
A közösség elleni izgatás a Btk. 269. §-ánál azt mondja, hogy "Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség b) valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Végezetül a 269. § a) pontja a nemzeti jelképek megsértéséről rendelkezik: "Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."
Három kérdéskörben három büntetési tételt idéztem ide a Btk.-ból. Nagyon helyes és jogos, hogy ilyen szigorúsággal reagál a Btk., tehát ilyen büntetési tételeket ír elő akár a nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekménynél, akár a közösség elleni izgatásnál, valamint a harmadszorra idézett nemzeti jelkép megsértésénél. Tehát itt nem azt szeretném minősíteni vagy taglalni, hogy melyik bűntett az, amelyik súlyosabb elbírálást érdemel, hanem annak a szükségességére szeretném felhívni itt az általános vitában a figyelmet, hogy ezen büntetési tételeknek az összhangba hozása szükséges, valamint arra, hogy noha magam is természetesen pozitívan tudok szólni a törvényjavaslatról és elfogadásra ajánlom, mégis szükséges, hogy itt, ha már a nemzeti jelképnek a mindennapi életben, az állami életben, a nemzeti életben betöltött szerepével törvény foglalkozik - és mi most ezzel foglalatoskodunk -, akkor talán nem pusztán a nemzeti jelképeknek a használatáról kellene tételesen rendelkezni, hanem legalább megjelölni valahol, hogy ezeknek a megsértése milyen szabadságvesztéssel jár, tehát a védelemmel is foglalkozni kellene - nem elég a használattal, a védelemmel is.
(19.00)
Jól tudom, hogy egy törvényjavaslat nem képezhet valamilyen lexikont, tehát nem összegezhet minden vonatkozást; sem kereskedelmi jogi, sem védjegyszempontokat - noha erre utalás történik a törvényjavaslatban -, sem pedig a Btk. kihatásait és másokat, amiket legalább az utalás szintjén szeretnék majd említeni. Tehát amikor megszületik az ítélet a bíróságon, a törvény alkalmazói mindezen külön törvényeket együtt tekintve alkalmazzák majd, azonban szükséges - nemzeti jelképekről lévén szó - a "védelem" szót is kiemelni.
A második tézis - vagy mondandóm második bekezdése - voltaképpen az állam és a nemzet kategóriájának a megjelenésére vonatkozik ebben a törvényjavaslatban. Jelzem máris képviselőtársaimnak, hogy ebben a kérdésben egy módosító indítványt nyújtottam be az elnök úrhoz, amelyet majd a maga helyén, a részletes vitában szeretnék részben ismertetni, részben pedig a hozzájárulásukat, a támogatásukat kérni. Ezen javaslatnak - azért ide tartozik, tehát megemlítem - az a lényege, jelenjen meg az is, hogy mi a Magyar Köztársaság állami zászlaja és mi a magyar nemzet emblémája, ha tetszik, zászlaja. Tehát a lényeg az, hogy ez a módosító indítvány - a javaslat által rögzítettek figyelembevételével - azt mondja, hogy szükséges az állami zászló és a nemzeti zászló, valamint ezek használatának a törvényjavaslatban rögzített elvek szerinti megkülönböztetése. A javaslat lényege, hogy a Magyar Köztársaság állami zászlaja - a piros-fehér-zöld, akár függőlegesen, akár vízszintesen használtatik - hordozza a Magyar Köztársaság címerét is, mégpedig középen a fehér sávban, azt a címert, amelyről az alkotmány 76. §-ának (2) bekezdése rendelkezik; ott olvasható, hogy miről van szó, tételesen, pontosan leírva. Az más kérdés, hogy ez címertanilag mennyire felel meg a követelményeknek. Tehát e zászló, az állami zászló - a piros-fehér-zöld, közepén a címerrel - a törvénytervezet elvei szerint használandó; a magyar nemzeti trikolórt pedig - a címer nélkül - a nemzeti jelképeknek kijáró megfelelő tiszteletadás és azok tekintélyének megőrzése mellett szabadon használhassa bárki és bármely magyar nemzeti közösség, aki és amely a magyar nemzet egészéhez tartozónak vallja magát.
Az indoklásom egyik eleme az is, hogy bizonyos országokban más országok zászlóinak használata - különös tekintettel Magyarország állami zászlójának használatára - törvényileg tiltott vagy korlátozott. Ez azonban csak egy oldalvágány, a lényeg az, hogy pontosan megkülönböztethető, egymástól szétválasztható legyen a magyar nemzeti zászló és az állami zászló használata. Röviden úgy fogalmazhatnék, hogy a Magyar Köztársaság állami zászlaja egyben mindig nemzeti zászló is, azonban az a magyar nemzet zászlaja - amit azok használnak, akik magukat magyarnak vallják -, amely a piros-fehér-zöld vagy heraldikailag szólva a vörös, fehér és zöld sávokban az állami címer nélkül használható. Ez a javaslat pontosan arra utal vissza, ami a törvényjavaslat részletes indoklásában olvasható, hogy történetileg különválik a magyar címer, a szentkoronás címer, valamint a nemzeti színek használata.
Csak egy példa arra, hogy ez a kettő mennyire szerves dolog, viszont az állami használat és a nemzeti használat között kell hogy legyen különbség. A XIX. század elejétől kezdve a magyar népművészetnek óriási élménye a koronás címer - később aztán a Kossuth-idők után a korona nélküli - használata. Tehát voltaképpen megjelenik a magyar folklórban, nemcsak a hímzésekben és a faragásokban, hanem egyéb népi iparművészethez tartozó műfajokban is. Tehát voltaképpen a címert, amely az ősi magyar tradíciót jelenti, a Szent Korona országát - mondom, aztán később a kossuthi hagyományban, a Kossuth-féle hagyomány folklorizálódásában már korona nélkül -, azt a címert, amely a magyar államiságot jelenti, elfogadja a népművészet; majd pedig az 1848-as törvények után, amikor a piros-fehér-zöld hivatalosan is a magyar nemzet három színe lesz, attól kezdve mintegy az állam fogadja vissza a törvényekbe is, a népművészetben is oly gyakran, címerrel és címer nélkül használt három színt.
Tehát itt egy nagyon szerves dologról van szó, mivel azonban a címereket és a zászlókat a diplomáciában és az államközi életben is használják, a javaslat célja azt emeli ki, hogy szükséges a nemzeti zászló és az állami zászló egymástól való ilyen megkülönböztetése.
A harmadik téma - rövidebben érintve - a hadizászlók vagy a honvédségi csapatzászlók kérdése. Természetesen nem rovom fel, hogy ez a törvényjavaslatban szerepel, hiszen a nemzeti jelképekhez tartozik. A honvédségi csapatzászló már évek óta - 1990-től jött vissza tulajdonképpen -, ugyancsak az 1848-49-es magyar szabadságharcból ismert, különféle változatokban megjelenő zászló: fehér alapon van a címer, a széle pedig piros és zöld farkasfogakkal ellátott. Itt a törvényjavaslat megfogalmazása kicsit pongyola, hiszen például a zászló közepén nem címer, hanem államcímer van - ez visszautal arra, amit mondtam. A heraldikai megnevezések pedig a zászlótanra is érvényesek - ezt is említettem -, tehát itt vörösről, ezüstről van szó és nem pirosról, fehérről; de ezek részletkérdések. Viszont a "zöld lángnyelvek" kifejezés nehezen érthető; itt valóban egyszerűen azokról a bizonyos apró háromszögekről van szó, amelyek a zászló keretét szegélyezik.
Ami még ide tartozik, az az, hogy a XVI. századi hadizászlókon tényleg nem voltak lángnyelvek, ez is egy kicsit költői ebben a szikár törvényjavaslatban. A jelentésük sem tisztázott, de valószínű, hogy a háromszögek egykor a szentlélek szimbólumát jelentették, de én most nem akarok belemenni a címertanba. A lényeg az, hogy '48-as zászlókról van szó, és az 1848-as hagyomány nagyon egészséges és nagyon helyes visszahozataláról a honvédségi csapatzászlóknál is.
Csak ez a kérdés vezet el ahhoz a gondolathoz, amit valamelyik fideszes képviselőtársunk már jelzett: valami címertani hivatalra utalt, aminek ki kellett volna kérni a véleményét, vagy az előkészítők fordultak volna ahhoz. Magyarországon sajnos ilyen nincs, de van más országokban; tőlünk keletebbre is működnek ilyen heraldikai hivatalok, intézetek. Ezzel kapcsolatban azt a javaslatot teszem fel meggondolásra, hogy vannak ugyan Magyarországon kiváló címertörténészek és heraldikusok, azonban éppen a rettenetes vizuális sokféleség miatt - hogy minden tűzoltó egységnek heraldikailag nehezen értékelhető címere van, tehát ezerféle címeralkotás - a címeralkotásban rengeteg jelkép jelent meg. Ez 1990-től vált lehetségessé, de valamilyen rendet ezen címerek és jelképek alkotásában - ide értve az önkormányzatok címereit is - szükséges volna tartani.
Tehát tisztelettel felvetem a kormánynak azt a gondolatot - persze nem lévén barátja a bizottságosdinak -, hogy valamilyen szakmai emberekből és politikusokból álló testületet, bizottságot talán célszerű volna létrehozni annak érdekében, hogy az indokolt és nemes, de aztán veretes képi alkotásokhoz vezető címer- és jelképalkotó fantáziának - a magyar történeti hagyomány és a címertan mindenkori szabályait figyelembe véve - valahogyan gátat vethessünk. Tehát ne burjánozzon el ez a végletekig.
A negyedik, amit mondani szeretnék - mint említettem -, jól tudom, hogy nem a Magyar Országgyűlés hatáskörébe tartozik, hanem Budapest székesfőváros önkormányzatáéba.
(19.10)
Mégpedig az önkormányzati törvény szerint minden önkormányzat jelképalkotása és annak módosítása a testület feladata. Én azonban Budapest zászlajáról szeretnék szólni, amelyet valamennyien jól ismerünk, és amely három olyan színt tartalmaz, amely a történeti fejlődés következtében egy másik nemzet három színét jelzi. Most nem akarom önöket azzal untatni, hogy voltaképpen hogyan lett a román népviselet legjellemzőbb három színéből, a vörösből, a fehérből és a kékből belga hatásra a Kárpáton túli Romániában már a századforduló előtt piros, sárga és kék. Elég az hozzá, hogy a mai helyzetben Románia nemzeti színe a piros, a sárga és a kék.
Pro és kontra számos észrevétel elhangzott azzal kapcsolatban, hogy ez szerencsés-e vagy nem. Ez a történelmi fejlődésnek felelt meg Romániában. Mint ahogy 1873-ig ez a három szín - mondjuk úgy, hogy véletlenül - a vörös, a sárga és az égszínkék volt Budapest főváros zászlajában, amely trikoloron belül az akkori szentkoronás, oroszlános, griffmadaras címer foglalt helyet a középső sávban. Azt hiszem, ez sem különösebben indulatokat kavaró kérdés, itt egyszerűen arról van szó, hogy minden testület, minden önkormányzat nyilván ott tud, ha akar, változtatni vagy módosítani, ahol neki kihatása, hatásköre, törvényben előírt jogköre és lehetősége van. Ebből az következik, hogy a fővárosi önkormányzat nem módosíthatja Románia nemzeti színeit.
Azonban, mint jól tudjuk és mint említettem, 1873-ban született Budapest székesfőváros zászlaja. Később aztán, 1931-ben ezt módosították, éppen azért, hogy Európa ezen felére tévedő nyugati utazó ne jöjjön zavarba, amikor meglátja Budapest székesfőváros zászlaját, majd egy országgal arrébb utazva ugyanezzel a három színnel találkozik, mint az ország nemzeti zászlajával. Tehát 1931-ben ez módosításra került. Később azonban, 1990-ben foglalkozott Budapest főváros ezzel, mégpedig szeptember 18-án állította vissza azon érthető szándéktól vezettetve, hogy a történeti színekhez és jelképekhez kíván visszatérni a testület, tehát visszaállította az 1873-ban megalkotott zászlót és címert. Ebből pedig az következett, hogy a budapestieknek azok a generációi, akik nem tudnak már ezekről a történeti előzményekről, nem ismerik ezeket az évszámokat - hogy mondjam -, egy reggel arra ébredtek - ha ilyen fordulattal élhetek -, hogy Budapest székesfőváros zászlaja, a Magyar Köztársaság fővárosának zászlaja azonos a román nemzeti színekkel.
Ez nyilvánvalóan furcsa helyet. Ezért, mivel a parlamentnek nem jogköre ebben véleményt nyilvánítani - illetve véleményt mondhat, de ebben fellépni -, én pusztán felvetem azon gondolat szükségességét, hogy ha már nemzeti színekkel, nemzeti jelképekkel foglalkozunk, akkor legalább ezen törvényjavaslat általános vitájában hangozzék el az, hogy fontos és szent dolog a történeti hagyomány. Csak felvetem - természetesen Budapest főváros önkormányzata felé jelezve - annak a lehetőségét, hogy többekkel együtt magam is el tudnám képzelni egy esetleges álláspont-módosítás esetén Budapest főváros címerét és zászlaját mint kifejezetten az önkormányzat jelképét olyan módon, ahogy az - és itt kapcsolódom a hadi zászlókhoz - a hadi zászlóknál egy régi történeti hagyományt követve megvalósul, tehát fehér alapon piros, zöld farkasfogakkal ugyanaz az 1873-ban megalkotott nagyon szép, nemes rajzú és szép vonalú Budapest címer. Ez, mint említettem, nem tartozik a törvényjavaslat tárgyához, természetesen nem is lehet a törvényjavaslatnak ide idézett része. Azonban, mint említettem, mikor beszéljünk erről, ha nem a nemzeti jelképek használatánál.
Végezetül felvetem azt a kérdést, amit számomra a törvényjavaslat 16. §-a vet fel, amely így szól: "A Magyar Népköztársaság címerét a középületekről, a köztulajdonú intézményekről, a műszaki és pénzügyi lehetőségek szerint a legrövidebb időn belül el kell távolítani, ennek megtörténtéig pedig le kell fedni". Nagyon sokan ismerik, nemcsak képviselőtársaim, hanem az országlakosok közül is a Széchenyi hídon, a Lánchídon a lefedett címert. "A Magyar Köztársaság címerét - folytatja a javaslat - az építési szabályok szerint a középületeken, a műszaki és pénzügyi lehetőségeknek megfelelően kell elhelyezni". 2. §: "A műemléki védelem alatt álló épületek, építmények esetén a korábban eltávolított és a Magyar Népköztársaság címerével helyettesített, az eredeti építési korszakhoz tartozó címert kell visszaállítani".
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt két alaphelyzet van. Az egyik az, amikor a koalíciós időket követően a történelmi magyar címert a Szent Koronával, esetleg feliratokkal együtt - Magyar Királyi Posta, Magyar Királyi Reáltanoda, "Isten áldd meg a magyart" stb. feliratokkal együtt - hihetetlen szorgalommal vagy kivéstek, vagy pedig döbbenetes brutalitással egyszerűen levertek, lehúzattak onnan. Az egyik alaphelyzet tehát az, hogy politikai megfontolásoktól vezettetve végső soron azok az évtizedek megsemmisítették a történelmi címereket és ezeket kell helyreállítani. A másik alaphelyzet pedig az, hogy az előző 40 esztendőben, legalább is annak azon részében, amikor a Kádár-címer, tehát a Magyar Népköztársaság címere volt érvényben, az ezen időben épült épületeken, középületeken ez a címer található.
Ezzel kapcsolatban szeretnék javaslatot tenni. Viszonylag elegánsan sikerült a szoborparkkal megoldanunk azt, hogy bizonyos műalkotások, amelyeknek a politikai ihletettsége - hogy úgy mondjam - nem volt kétséges, a magyar történelem meg nem szakíthatóságának a folyamatából 40 évet jelképezve elkülönítésre kerültek, de nem beolvasztásra és megsemmisítésre, amiképpen a '20-as, '30-as évek fővárosának vagy még régebbi időknek a gyönyörű szép budapesti bronz és más fém emlékei kerültek az '50-es években beolvasztásra. Ott van a szoborpark, ott van Kun Béla szobra, ott van Lenin elvtárs szobra és ott van a többiek szobra. A javaslat tehát az - folytatva ezt a gondolatmódot, ezt a viselkedési formát -, hogy ha olyan középületek vannak, ahol az úgynevezett magyar népköztársasági címer van, ne távolítsuk el azokat, ne verjük le őket, ne faragjuk vissza a helyükre, mondjuk egy '54-ben, vagy egy '68-ban épült épület homlokzatára, a Szent Koronát. Nemcsak azért, mert ez a korona meggyalázása volna, hanem azért, mert az az épület történelmileg így hiteles. Őrizze a magyar múlt azon korszakának emlékét - ha ez emlék -, őrizze annak lenyomatát.
Voltaképpen itt a szegedi Dóm teret is példának hozhatnám, ahol körben a Dóm téren egy időszakban először is a történelmi Magyarország vármegyéinek és nagyobb városainak a címerét brutálisan kivésték úgy, hogy a meztelen tégla maradt mögöttük. Majd pedig jött egy olyan évtized, amikor a szocialista városok hihetetlen tömegben kezdtek el egyrészt keletkezni, másrészt címert alkotni, illetőleg ezen régi városoknak az új címereit láthatóan fehér kővel a patinás falba visszanyomogatták. Ez maga, így ahogy most van, egy nagy happening, egy nagyon szomorú történelmi lenyomat. Tehát ott, ahol arra lehetőség van, tegyük vissza a történelmi címereket, ahol pedig az előző 40 év emlékei vannak, maradjanak ezek meg mementónak.
A mondandómat azzal szeretném bezárni, hogy természetesen ezt a javaslatot örömmel fogadom, mert örülök neki, hogy megszületett, és bizonyos helyeken, ott ahol részben a bankjegyen és az állampapíron való címerhasználat említtetik, aztán ott, amikor maga ez a törvényjavaslat kerül már törvényi állapotba, majd módosító indítványokat fogok beadni, mert véleményem szerint szükséges. A nemzeti jelképeket, bennük pedig magunkat is tiszteljük meg akkor, ha magának a törvénynek a szövegében vizuálisan is hozzáférhetővé tesszük a címert és a nemzeti zászlót. Tehát mindenütt, ahol az alkotmány valamilyen nyomdai formában megjelenik, mindig legyen ott a nemzeti címer és a nemzeti zászló, mert például az önkormányzati törvénnyel együtt kiadott alkotmánynak csupán a borítóján szerepel a címer, de magában az alkotmány szövegében nem, noha a hatályos törvénytárban ott van a szentkoronás címer.
(19.20)
Tehát több ilyen módosító indítvánnyal szeretnék még élni a jövőben, ezeket már részben meg is tettem. Ezekre a részletes vita megfelelő helyén visszatérek.
Köszönöm képviselőtársaim figyelmét. (Taps.)
