DR. VARGA LÁSZLÓ

Full text search

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Természetesen nem. Igen tisztelt Miniszter Úr! Ön az államadósságokról beszélt, csak erre akarok válaszolni.
Ön azt mondta, meg kell fizetni. 1990-ben Washingtonban volt, amikor a volt amerikai követ, Palmer azt mondotta, hogy az úgynevezett 20 milliárd kölcsönből 1 milliárdot jól befektettek, 19 milliárdot elkótyavetyéltek! Fölmentem a Nemzetközi Valutaalap osztályvezetőjéhez - ma is munkában van, nem említem a nevét -, s elmondtam neki, hogy mit lehetne csinálni. Azt mondta - a szokásos receptet -: a halotti beszédet meg kell fizetni. Én azt mondtam: képviseltem New Yorkban egy nőt, aki kétezer dollárt adott egy férfinek, nem fizetett, előállították, a bírónál mindig, hogy ne üljön le, adott húsz-húsz dollárt; a végén a bíró kirúgta az én ügyfelemet, a hitelezőt! Azt mondta: ha maga egy ilyen link fráternak ad pénzt, akkor maga a felelős ezért!
Én kérdezem miniszter urat, vajon meggondoltan adták-e a bankok a pénzt annak a rendszernek?! (Moraj a bal oldalon. - Taps a kisgazdapárt soraiban.) Nem voltak-e ők is felelősek azért, hogy nem voltak körültekintőek, odadobták a pénzt egy olyan rendszernek, amelyik képtelen volt termelni?! A szocializmusban soha nem tudtak kellő termelést és jólétet létrehozni!
Tehát én nem azt mondom, hogy nem kell fizetni; én azt mondom, hogy igenis, méltóztassanak elintézni, hogy a hitelezők is felelősek azért, hogy egy meggondolatlan adósnak adtak pénzt, és bizonyítani tudják: jobb megkapni valamit lassan - de valamit -, mint csődben semmit!
Nem fogadom el a választ. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť