JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Sepsey Tamás úr expozéjában végül is két kérdést hozott elénk. Egyik maga a törvényjavaslata, amely egy nagyon egyszerű technikai kérdés. Arról szól, hogy akik politikai okból kárpótlásra jogosultak, nyilatkozhassanak arról, hogy jegyet kérnek-e, illetve ha már kértek jegyet, újra nyilatkozhassanak arról, hogy nem akarnak-e mégis helyette életjáradékot, tekintve, hogy amikor nyilatkoztak, a kárpótlási jegyeknek még jobb esélyük volt a tőzsdén, mint most, és így a megtévesztettség állapotában vannak. Sepsey úr ezen javaslatát ugyanazzal indokolta, amivel a kormány a maga előterjesztését, azért mert az országnak jó, ha a kárpótlási jeggyel hirtelen megjelent privatizációs keresletet szét tudja osztani és egy részét az időben elhúzva, ki tudja vonni a piacról.
Hogy ebben mennyire egyetértett a kormánnyal, azt mutatja, hogy a párhuzamosan tárgyalt kormány-előterjesztés szintén arról szól, hogy a kárpótlási jegyeket miként lehet átfordítani életjáradékra a 60 év, illetve 55 év fölöttieknek. A gond itt kettős. Egyrészt Sepsey úr úgy érezte, hogy amit a kormány akar, az szörnyen erkölcstelen, és amit ő akar, az szörnyű helyes, holott ugyanazt mondják. A másik pedig az, hogyha már egyszer itt van az általánosabb, a kormány által javasolt törvény, akkor Sepsey úr javaslatát hozzá kell igazítani a kormánybeterjesztéshez, vagy úgy, hogy kiegészül a kormány-előterjesztés, vagy abban a formában, hogy itt módosítani kell. Ugyanis viccessé válik a dolog, hiszen igen jelentős kör jobban jár akkor, ha nem Sepsey úr javaslata szerinti életjáradékért folyamodik, hanem a kormány-előterjesztésnek megfelelően, a kárpótlási jegyeit átfordítja az új törvény szerint lehetséges járadékra. Ez a dolog egyik része, és mondhatnánk, hogy itt befejeztük, ennél részletesebben nincs mit mondani erről, hiszen technikai kérdés.
Azonban Sepsey úr a bevezetőjében érintett egy csomó olyan kérdést is a kárpótlás egészével kapcsolatban, amivel tényleg muszáj szembenéznünk, és nem érdemes egymás előtt tologatnunk a labdát. Az egyik az, hogy jó vagy rossz dolog ez a kárpótlás. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kárpótlási törvények épp úgy megvannak, mint annak idején a téesz-szervezés, vagy a Rákosi-korszak, vagy a náci rendszer. Ilyen értelemben történelem, és nem sok értelme van morogni rajta, tudomásul kell vennünk, mert adottság. Mégis vannak a dolognak máig ható vonatkozásai, ami miatt még érdemes rá pár pillantást vetni. De Sepsey úr nagyon hangsúlyozta, hogy mennyire determinált volt az elmúlt kormány és az elmúlt parlament dolga akkor, amikor a kárpótlás útját választotta, mennyiféle kényszer hajtott errefelé. Hozzá kell tenni, én magam is úgy gondoltam, hogy lehetséges a kormányra háruló feladatok megoldásában a kárpótlás.
Ő azt állította, hogy nem a törvényekben volt a hiba, hanem azokban a goromba, csúnya vezetőkben, akik a törvénynek megfelelő vagyont nem ajánlották fel idejében a kárpótlási jegyekkel szemben, és emiatt bekövetkezett a jegyek összeomlása a piacon. Technikai szempontból nézve a felelősség valójában sokkal elosztottabb ennél. Egyik oldalon teljesen természetes a törvényhozásnak az a reflexe az előző ciklusban, hogy minden problémát fog és átterel újabb és újabb kárpótlásijegy-kibocsátásokra, majd korrigálja a saját korábbi törvényeit, és újabb csatornákat nyit, de ez ugyanolyan hatással van, mint amikor egy megszorult kormányzat a jegybankpréshez nyúl, és minél több bankót nyomnak, annál biztosabb lesz az infláció. Teljesen természetes, hogy az eredeti, '91-es megoldásokhoz képest bekövetkezett pótlólagos kárpótlásijegy-kibocsátások menthetetlenül az inflációhoz vezetnek.
Másik oldalon látnunk kell azt is, hogy azok a technikai szabályok, amelyek a kárpótlási jegyek felhasználásához kapcsolódtak - kezdve onnan, hogy az aranykoronánként ezer forintért kapható kárpótlási jegy helyett 500 forintért is lehet venni aranykoronát - és egy csomó egyéb szabály is szükségszerűen oda vezetett, hogy a technikai egyensúlyokat nem lehetett fenntartani. A technikai egyensúlyok fenn nem tartásának lehetősége pedig már a törvények gyerekes szövegében, ötletszerű, inkonzisztens megfogalmazásában benne volt. Ehhez kapcsolódott bizony a kárpótlási hivatal is, amely nem annak lehetőségét kereste, hogy hogyan lehet a technikai egyensúlyokat megtalálni, hanem összetévesztette magát a kárpótoltak érdekképviseleti szervezetével, és az akkori kormányapparátus többi részét is kész helyzetek elé állítva, az összes többi érdekeltet például földügyben revolverezve, magára vállalta az érdekvédelmi szerepet is a köztisztviselői szerep helyett, a kiegyensúlyozó szerep helyett a feszültséggerjesztő szerepet.
De a legnagyobb gond igaziból '94-ben szakadt ránk, amikor is részben az újabb kárpótlásijegy-kibocsátások miatt, részben a földlicitek technikája miatt, részben egyéb okok miatt becslésem szerint közel 90 milliárdnyi kárpótlási jegy jelent meg úgy, mint befektetendő tőke. Lehet, hogy csak 80 milliárd, lehet, hogy 90 milliárd. Ezzel szemben a privatizációs ritmus ugyanaz volt - nem lassúbb, nem gyorsabb -, mint '93-ban, amit egyáltalán az akkori kormány előkészítő kapacitása lehetővé tett. Egy 15 milliárd körüli kínálat és egy 90 milliárd körüli kereslet összetalálkozása csak addig nem vezet katasztrófához, amíg a spekulánsokban van optimizmus és hajlandók spekulálni a jeggyel. Amikor a spekulánsok érezték, hogy a túlnyomás már nagyon nagy és kiszálltak a buliból, a jegy összeomlott. Ez ilyen egyszerű és pontosan előre látható lett volna, ha bárki a számokat még idejében összeadja.
De most már mindegy, igaza van Sepsey úrnak, ha már egyszer az összeomlás bekövetkezett, az egész állam tekintélye múlik azon, hogy ebből másszunk ki. Itt nincs köztünk nézeteltérés, csak az okokat és a felelősséget illetően gondoljuk másképp a dolgot. Ezért most már valóban a legváltozatosabb formákat kell bedobnunk a játékba, egyrészt olyan privatizációs csomagokat készítünk elő, ahol legalább fel tudjuk mutatni a perspektíváját annak, hogy majd fel lehet használni a jegyeket, mind pedig úgy, hogy a privatizációs piacról kivonunk, amit lehet. Úgy vélem, ilyen értelemben Sepsey Tamás elgondolása jogos, nincs mit vitatni rajta, noha van egy jogrendszerbeli gyengesége. Ugyanis, ha minden egyes törvényünket örökké megkérdőjelezzük és fél év múlva újra fogalmazunk, akkor szintén lejáratjuk az állam tekintélyét. Azonban a mögötte lévő technikai képzet elfogadható, olyannyira, hogy ezt vallja a kormány is, de a kétféle technikát össze kell igazítani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
