JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Ha szorosan nézzük a kérdést, itt nem vízlépcső-kérdésről van szó, nem szlovák-magyar viszonyról, bár ezekkel mind kapcsolatos, hanem egy nagyon egyszerű ügyről, arról is, amiről Raskó úr is beszélt: hogy a fenébe lehet egyszerűbben, olcsóbban és biztonságosabban vizet adni a Szigetköznek a sanyarú állapotok között.
Ezeket a sanyarú állapotokat az a három dolog nagyon jól jellemzi, amit Torgyán úr is nagyon világosan és plasztikusan elmondott a szónoklatában.
Tévedés ne essék: nem az ott említett három ügy valamelyikének a megoldásáról van szó. Nyilvánvalóan nem megoldhatók annak az őrült műszaki rögeszmerendszernek a következményei, amelyek abból adódnak össze, hogy két valóságos problémát és egy ábrándot egy csomagban akartak kezelni eleink egy nemzedéken keresztül, és amiből a lépcsők, a hajóút és a turbinák összekapcsolása született meg.
Az ebből fakadó problémákat nem tudjuk megoldani. Az abból fakadókat sem tudjuk ezzel a dologgal megoldani, hogy Szlovákia átvette magához a Dunát. Lehet, hogy három-négy évvel ezelőtt ez ellen tehettünk volna valamit, ma már semmit, mert átvette, most már valóban a bíróságra kell hagyatkoznunk, hogy ebből mi következik. De még a harmadik kérdést sem tudjuk igazán megoldani, hogy az így kialakult vízhiány következményeit felszámoljuk.
Akár a szivattyús megoldás marad, akár a fenékküszöb mellett döntünk, látnunk kell azt, hogy a felmerült, kifejezetten a Szigetközt érintő problémákat sem tudja megoldani egyik sem. Ilyen értelemben illúzió lenne, ha akár csak a harmadik probléma megoldását keresnénk.
Valóban csak arról az egyszerű kérdésről van szó, hogy amit teszünk, hogyan biztonságosabb és olcsóbb.
Ha műszakilag nézzük, nincs miért kétségbe vonnunk, hogy mind a két kormány döntése megalapozott volt: az Antall-kormányé is és a mostanié is - feltehetőleg gazdagabb műszaki választék alapján tudták meggondolni, hogy mit tesznek.
Ne felejtsük el, az Antall-kormány ugyanezt javasolta, teljesen függetlenül attól, hogy volt-e éppen Antall és Mečiar közt találkozó vagy nem, tehát ez nem erre vonatkozik.
Bár tény, hogy minden kormányfőnek vannak politikai szempontjai is. Én betenném a nagy idealisták közé, akik feszültségenyhítésre törekedtek: nemcsak Kádárig, hanem Antallig és a mai Európai Közösség-hívőkig tovább húznám ezt a sort.
(19.30)
Tehát nyilván ezek a motívumok is szerepet játszottak, de döntően ez műszaki meggondolás volt.
Miért válik mégis politikaivá az ügy? Tulajdonképpen azért, mert nagyon keserű csalódások miatt hozzászoktunk, hogy a műszaki produktumok túl sok emberi viszonyt döntenek el, sokkal több emberi viszonyt döntenek el, mint amennyi először látszik, és ezért minden műszaki produktum - pláne, ha kicsit is a politikai figyelem középpontjába kerül - a hozzá kapcsolódó szimbolikus tartalmakat, szorongásokat, vágyakat hordja magán. Amikor róla véleményt mond az ember, valójában nem műszaki véleményt mond, vagy amikor a hágai per kilátásairól véleményt mond, nem jogi véleményt mond - mert sem a műszaki dolgokhoz nem értünk, sem a jogi dolgokhoz nem értünk -, hanem szorongásaink, vágyaink, előítéleteink halmazát rakjuk bele ebbe a szimbolikus dologba.
Mi egy amatőr testület vagyunk, egy parlament, ne is próbáljunk úgy csinálni, mintha szakemberek lennénk. Nekünk, amikor itt állást foglalunk, azzal kell szembenézni, hogy a saját szorongásaink és előítéleteink mennyire megalapozottak vagy mennyire nem, és ne akarjunk a mérnököknél jobb mérnökök lenni.
Az egyik szorongás- és előítélet-tömeg éppen abból a kegyetlen élményből fakad, hogy hogyan nőhet föl a látszólag tiszta gazdasági, műszaki logika őrültséggé, ahogy mindnyájan megéltük - nemcsak Csapody úr - azt az iszonyú abszurdot, hogy volt valaha két reális probléma - az egyik, hogy a folyamszabályozások és az osztrák vízlépcsők miatt ment lejjebb, egyre lejjebb a Duna medre, s ezért kellett valamit csinálni, a másik probléma, hogy a hajózáson változtatni kellett valamit, mert az európai hajóúton éppen ez a Duna-rész veszélyes volt -, és ennek az ikerproblémának, összetett problémának a megoldásába bejött egy nagy eszme: csináljunk erőművet. Bejött a világ, a természet átalakításának nagy eszméje, és egy tiszta műszaki logika alapján, ugye, belementünk egy őrületbe, amely gazdaságilag nem volt értelmes.
Az egész nagy őrület nem volt értelmes, hiszen az itt nyerhető gazdasági hasznok semmik sem voltak, jelentéktelenek voltak az egész költségeivel szemben, környezetileg pedig olyan átalakítást jelentettek, amelynek messzeható környezeti következményeitől teljesen joggal rettentünk meg mindnyájan. Tehát láttunk arra példát - akik átéltük politizálva a nyolcvanas éveket -, hogy tiszta műszaki és gazdasági jószándék őrülethez vezethet.
Ráadásul itt még technikailag is kapcsolódik ez az új alkotás ahhoz a régi programhoz. Nem azért, mert annak része lenne, semmilyen értelemben nem része, hanem mert azon program következményei miatt állt elő az a helyzet, hogy most ezt meg kell csinálnunk.
Így még inkább belevetítődnek aggályaink, minden ilyen túl stabil világátalakítással kapcsolatos ellenszenveink, az összes környezetvédelmi reflexünk rámegy erre a gátra.
De vigyázzunk, van egy másik, politikailag épp olyan indokolt vágy, rögeszme, szimbólumrendszer, amelyik abból ered, hogy Szigetköz népe úgy éli meg '91 óta a dolgokat, hogy itt a nagyurak veszekednek valamilyen elvont dolgokról - amelyek kapcsán gyakran használják hol a nemzet szót, hol a környezet szót, de ezek csak arra jók, hogy annál huncutabb legyen a dolog -, és a nagyurak huzakodásának, presztízsháborújának a levét az itt élőkkel itatják meg: amíg majd eldöntik, hogy melyiknek van igaza, addig mindnyájan belerohadunk.
Ez a politikai igény, amelyik innen formálódik és amelyik egyre hangosabb - félreértés ne essék -, hogy hagyják már abba a veszekedést, mert nekünk kell itt a hétköznapot megoldani, arra késztethet nagyon sok mindenkit, hogy látványosan cselekedjen. Önmagában a szivattyúzás bár látványos, de borzasztó ingatag valami, ami azt kelteti, hogy valamilyen hatalomtól, pénzügyi helyzettől és hasonlótól függ, hogy most lesz-e vizem vagy nem lesz vizem, annyi lesz-e vagy nem. Ezzel szemben a gát megnyugtató megoldás, mert az utána már a természet törvénye szerint tereli oda a vizet, ahova lehet.
Borzasztó fontos, hogy megőrizzük ebben a konnotációban a dolgot, ne akarjuk feltétlenül belevetíteni, hogy aki a gát mellett dönt, az így vagy úgy arra játszik, hogy Hágában veszítsünk, mert ez nem igaz, nem szignifikáns ebből a szempontból a dolog. És borzasztó fontos, hogy aki kétségbe vonja, hogy a gát csupán a szűken vett célok szempontjából célszerű megoldás, annak higgyük el, hogy tényleg ezt vonja kétségbe és nem valami mást. Hiszen tudjuk, mi szól a gát ellen.
A gát ellen szól részben az, hogy ha véletlenül tényleg gyorsan megszületne a hágai ítélet, és gyorsan új dolgokat kellene csinálni, akkor drágává válik. Ha legalább két évig nincs használatban, drágábbá válik, mint a szivattyúzós megoldás.
Akkor nem drágább, ha legalább két évig használva van. Tehát egy csoda esetén ráfizetünk a gátra. Még nagyobb veszély, hogy a gát azt az illúziót kelti: megoldottunk a kérdést, holott nem, hiszen a fő kérdés nem igazán a víz, az áramló víz a csatornákban, hanem a fő kérdés a talajvízszint, és nagyon jól tudjuk, hogy a gát önmaga alatt nem tudja megemelni azt a természetét a Dunának, hogy magához szívja a vizet, mert hisz nincs benne saját víz, tehát a talajvíz szívja magához. Tehát ilyen értelemben az, hogy a gát alatt a Duna szívóhatása továbbra is el fogja vinni a talajvizet, az meg fog maradni.
Éppen ezért valóban megvan az a veszély, hogy ha a gátat megcsináljuk, akkor elernyed a további cselekvés, valóban megvan az a veszély, hogy a szlovákok esetleg úgy tudják beállítani, mintha valamilyen modus vivendi kialakult volna, és ezzel lerontjuk a dolgokat.
Tehát ne felejtsük el: ha a gát mellett szavazunk, nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy nagyon tisztává kell tennünk: itt egy ideiglenes vízpótlási egyezményhez kapcsolt technikai megoldásról van szó, nem "a" megoldásról, és hogy ez a megoldás egy nagyon szűk kör elemi veszteségeinek enyhítésére jó, de az alapvető környezeti problémák megoldására nem lehet jó, és ezért tovább kell harcolnunk.
Aki pedig bizalmatlan vele szemben, hát sajnos van igaza annak is, sokszor égettük meg a kezünket... Köszönöm. (Taps.)
