DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Két percre kívánom mindössze a türelmüket igénybe venni. Egy ellenzéki képviselő keresi, hogy mik azok az elemek a kormánypártiak javaslatában, amikre rácsatlakozhat, hisz egyedül kevés esélye van arra, hogy akaratát keresztülvigye. Éppen ezért nagyon tetszett és szimpatikus volt Gaál Gyula azon javaslata, hogy valóban van értelme a vitának, és valóban vitassuk meg ezeket a kérdéseket. De én eddig ezt a szándékot nem tapasztaltam, hiszen nem vita volt a Házban, hanem egyoldalúan az ellenzék mondja a véleményét, mondja az érveit, és a legjobb esetben a kormányzópárt, vagy az előterjesztő némán ül, de az az előterjesztő, akihez tartozik, az a miniszter vagy államtitkár itt sincsen. Én tisztelettel úgy gondolom, hogy akkor van értelme a vitának, hogyha elmondják, ha nem a 72 százalékos többségükben és a csalhatatlanságukban bíznak, hanem elmondják az érveiket azokra a problémákra, amiket konkrétan felvetettünk. Egészen biztos, hogy ezek az ominózus kapcsolódó módosító indítványok, amik még hivatalosan be sincsenek nyújtva, akkor számíthatnak támogatásra az önök részéről is, hogyha akiben bíznak, a minisztérium képviselői, a miniszter vagy az államtitkár igent, vagy nemet mond mellé. Ezért mindenféleképpen segítené a vitát, ha ebben a kérdésben a jelen lévő miniszter elmondaná, hogy mik azok az elemek, amik ezekben a kapcsolódó módosító indítványokban találhatók, mik azok, amikkel egyetértenek, és mi az, ami támogatásukra számíthat, ekkor lesz érdemi a vita.
(20.10)
A hátralévő 30 másodpercemben még hadd mondjam el önöknek, hogy Sepsey Tamás hozzászólásában én találtam fontos elemet... (Derültség, taps, közbeszólások a bal oldalon: Tényleg?).., és ez lehetővé teszi számomra azt, hogy a hátralévő 20 másodperc alatt felhívjam a figyelmüket arra, amiről ő 40 percig beszélt. Nevezetesen arról, hogy a jövedelemadó... (Derültség, taps a bal oldalon.)... - jó, akkor kérném szépen azt a tíz másodpercet, amit elvettek... (Dr. Szabó Zoltán: Megadjuk! - Közbeszólás a bal oldalról: Mondd végig, Ervin!)... -, hogy a jövedelem mérése ebben a formában teljesen abszurd, teljesen irreális, ezért nem alkalmas arra, hogy a rászorultság alapján a családipótlék-rendszer erre támaszkodjon.
Köszönöm a figyelmüket, és elnézést a túlóráért. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť