DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem lehet szó nélkül és jóleső érzés nélkül körülnézni ebben a teremben, mert a tegnap esti háromnegyed 11 órás harmincas létszámot most - azt lehet mondani - talán kétszeresen is meghaladja a ma délután jelenlévők száma - úgyhogy, a nyilvánosság hatványozottabban fog érvényesülni. Lehet, hogy a holnapi újság is egy-egy sorral - szemben a mai újságtudósításokkal - esetleg hírül fogja adni, hogy folyik itt, a magyar parlamentben egy húsz-valahány törvénnyel kapcsolatos, az egész magyar közvéleményt nyilván joggal érdeklő, és a társadalom legalapvetőbb szociális juttatásait megnyirbáló törvényjavaslat-csomagnak a vitája.
Nem lehet azt sem szó nélkül hagyni, tisztelt képviselőtársaim, hogy... - minden tiszteletem és elismerésem Akar László államtitkár úrnak szól, aki tegnap este háromnegyed 11-kor, a Házszabály nem kellő ismeretének birtokában még egy napirend utáni felszólalásra is reflektálni akart. Bizonyára az ő ügybuzgalma ebben a nehéz - számára nehéz - parlamenti napon - egyrészt a pótköltségvetés, másrészt ennek a csomagnak a vitáját illetően - teljes mértékben igénybe veszi a munkaerejét.
Tisztelet az államtitkár úrnak, de hozzá kell tennem, hogy nem tudjuk ugyanezt elmondani a pénzügyminiszter úrról. Itt most gyorsan tájékozódtam: úgy tudom, a pénzügyminiszter úr - akinek az esküjét valamennyien állva végighallgattuk itt, a parlament plenáris ülésén - ennek az általa jegyzett, közel húsz törvényt érintő parlamenti vitának sem az általános, sem a részletes vitájában alig vagy egyáltalán nem vesz részt. Ezt nem tudjuk szó nélkül hagyni a Magyar Demokrata Fórum részéről. Úgy gondoljuk, nem megfelelő miniszteri viselkedés a parlamentnek felelős kormány legilletékesebb tagja részéről az, hogy Bécsből hallunk valamilyen üzenetfélét, hogy: majd meglátja, majd gondolkodik rajta, hogy ezzel a családi pótlékkal is kapcsolatban a bruttó vagy a nettó számok kerüljenek elfogadásra.
Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Nem tudom, most merre van, bizonyára nem hallgatja az egyik hullámsávon hallható parlamenti közvetítést, de talán eljut hozzá a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről az az óhaj, az a szerény kívánság, hogy - miként az elmúlt évek gyakorlatában ez megszokott volt - a kormány miniszteri rangú képviselőjeként legalább időnként, néhány percre tegye tiszteletét a parlament plenáris ülésén, amikor ezeknek a javaslatoknak a vitája folyik - és nemcsak az ellenzék részéről hallhatunk itt nagyon jogos kritikákat ez ellen a törvénycsomag ellen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs jól az, hogy a pénzügyminiszter úrtól - amikor egy kellemetlen história nyomait fedezik fel a korábbi vezetésével működő bankelnöki tevékenységével kapcsolatban - Japánból kapunk üzenetet, majd a repülőtérről vagy valahonnan máshonnan egy bírósággal történő fenyegetést.
(15.10)
És a Bokros-csomag vitáját Bécsből figyelő miniszter úr onnan üzeni meg, hogy mit lát jónak, mit hajlandó a feltételek kapcsán engedményként elismerni. Természetesen nem ellenzéki képviselői indítványokról nyilatkozott. (Közbeszólások: A részletes vitában vagyunk!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Igen, a részletes vitában vagyunk, hallom a megjegyzéseket. Nagyon köszönöm a figyelmeztetést. Egy olyan javaslat részletes vitája, amely húsz törvény kapcsán kezdődött el, és az önök többségével működő parlamenti döntés néhány órára kívánta leszűkíteni a részletes vitát, arra való hivatkozással, hogy 37 órán át vitatkozhatott a Ház az általános vitában. Csak azt felejtette el hozzátenni a házelnök úr, amikor tegnap ezt mondta, hogy húsz törvény általános vitája vett igénybe 37 órát, vagyis egy törvénynek az általános vitára fordítható része nem érte el a 2 órát. Nem hiszem, hogy a magyar parlament történetében, legalábbis a legutóbbi öt évben előfordult volna az, hogy egy törvény általános vitájára két órával meg kellett elégedni. A számok tükrében mi természetesen módot kívánunk adni önöknek arra, hogy a részletes vita figyelmes hallgatása kapcsán álláspontunkat esetleg akceptálják majd, amikor a parlament meg kívánja hozni határozatát.
A tisztelt képviselők unszolásának is eleget téve rátérek a részletekre, a családi pótlékkal kapcsolatos 112 módosító indítvánnyal érintett rendelkezésekre, ahol a módosító indítványok döntő többsége az újonnan szabályozni kívánt 1. és 1/A § elhagyását vagy ennek valamilyen megváltoztatását igényli kisebb vagy nagyobb változtatási szándékkal. Azoknak az indítványoknak a támogatását kívánom tisztelt képviselőtársaimtól kérni a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében, amelyek dr. Pusztai Erzsébet vagy Selmeczi Gabriella - de Mécs Imre nevét is említhetném -, azonos tartalmú indítványaihoz kapcsolódnak, amelyek azt szeretnék, hogy - többek között - ez a bizonyos újonnan szabályozandó 1. § maradjon el.
Miről is van szó, tisztelt képviselőtársaim? Arról van szó - miként ez már nagyon sokszor elhangzott -, hogy az alanyi jogon járó, 1985-ben ilyen módon vállalt családi pótlékra való jogosultságot különböző feltételekhez - és ezekhez fűzött különböző kiegészítő rendelkezésekhez - kívánja kötni a kormány, és ehhez a javaslathoz kívánja az önök támogatását megszerezni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogom az idejüket azzal rabolni, hogy újonnan előhozzam azokat a nyilván már sokadszor hallott, az unalomig ismert, de egyáltalán nem megalapozatlan érveinket, amelyek az alkotmányellenes állapot létrehozására mutattak rá. Hiszen nagyon jól tudják, a törvény úgy, ahogy van, az Alkotmánybíróságon fog landolni, és természetesen külön-külön és általánosságban lesz számos indítványozó - többek között a Magyar Demokrata Fórum is -, akik részleteiben is alkotmánysértőnek fogják tartani azt az alkotmányban biztosított és ott deklarált alapjogot érintő változtatást, hogy egy alanyi jogot olyan feltételekhez kíván kötni a magyar parlament - ha a többség ennek az óhajnak eleget tesz -, ami teljesen más, az eddigihez képest megkülönböztetésben részesíti azokat, akik eddig ilyen megkülönböztetésben nem részesültek.
Emlékeztetem önöket arra, hogy sokkal nagyobb társadalmi változtatásokat ígérő törvényhozási akarattal kapcsolatban világosan leszögezte az Alkotmánybíróság, hogy nem lehet kellő indokok híján különbséget tenni a jogi helyzetet illetően olyanok között, akik korábban ilyen jogi különbségeket nem szenvedtek. Nem lehet előnyösebb helyzetbe hozni állampolgárok csoportjait pusztán önkényes és kiragadott érvek vagy megkülönböztető ismérvek alapján. De hát erről most ne beszéljünk, ez majd csak akkor lesz aktuális a magyar jogi közéletben, ha mégis megkapja támogatását ez a törvényjavaslat az önök többségi szavazataival a kihirdetéshez és a hatálybaléptetéshez.
Arról tehát nem kívánnék részletesen beszélni, hogy miért alkotmánysértő az, hogy ha egy alanyi jogon biztosított alapellátást a továbbiakban mindenféle, hogy úgy mondjam, nem kellő alappal kitalált feltételekhez kötve megpróbálunk úgy megszüntetni, hogy a látszatát mégis fenntartjuk annak, mintha lenne. Sokkal becsületesebb dolog lenne - megmondom teljesen világosan a saját személyes véleményemet - azt mondani, hogy kérem, nem tudunk adni, most olyan helyzetben vagyunk, hogy ezt az egész családipótlék dolgot szeretnénk elfelejteni, mert az, ami itt áll a feltételrendszert illetően, lényegében ezt az üzenetet hordozza magában.
Visszautalok, tisztelt képviselőtársaim arra a helyzetre, amely tegnap érintőlegesen szóbakerült, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének alkotmányügyi bizottságában az ott személyesen jelen lévő háromtagú MDF-es képviselőcsoport - jómagam, Szabad György és Kutrucz Katalin, aki erről már szólt, negyedikünket is képviselve - nem látta értelmét a további ottlétnek három és félórás tárgyalás után, hiszen azokra az aggályokra, amelyek például az itt szóban forgó és a családi pótlékot életbe léptetni kívánt 1. §-sal kapcsolatban megfogalmazódtak, a "nem tudom", a "fogalmam sincs" és "nem vagyok felhatalmazva" típusú válaszok között válogathatott. Ilyen körülmények között természetesen - mint erre tegnap is utaltam - illuzórikus lett volna a továbbiakban jogi vagy szakértői, vagy akármilyen kormányzati érveket várni.
Így amikor nagyon sokan megkérdeztük, s nemcsak ellenzéki képviselők, hanem - vissza lehet keresni a jegyzőkönyvből, de hát a módosító indítványok is bizonyítják ezt - kormánypárti képviselők is, hogy mégis hogyan gondolják azt, egyáltalán mi az, hogy bruttó 25 ezer forint, akkor kaptunk egy kimerítő magyarázatot arról, hogy azért kell így a bruttó 25 ezer forintból kiindulni, mert a nettót nem lehet definiálni. Most pedig azt halljuk Bécsből Bokros Lajostól, hogy mégiscsak a nettó mellett fog majd a pénzügyminiszter kikötni, landolni. Hát hogy van ez, tisztelt képviselőtársaim? Egyébként valóban egyetértek azzal, hogy nem lehet definiálni ma Magyarországon, és különösen törvényben így számszerűsíteni a bruttó és a nettó jövedelem, bevétel, és egyáltalán a családra vetített feltétel ilyen meghatározását.
Hiszen például a következő kérdésünk arra vonatkozott - emlékeznek, itt vannak kedves képviselőtársaim a bizottságból kormánypárti oldalról -, hogy mi a helyzet a gyermektartásdíjjal. Látjuk ebben a törvényben azt, ha jól emlékszem, az 1/A § utolsó bekezdésében, hogy többek között nem számít bele a jövedelembe a gyermektartásdíj. Igen ám, de megkérdeztük, hogy melyik jövedelembe. Vajon azéba-e, aki fizeti a gyermektartásdíjat, mert van még két gyereke máshol és egy új családja is van? Logikus, hogy az úgynevezett bruttó 25 ezer forint hozzászámítása esetén rendkívül igazságtalan helyzet adódna. Ugyanakkor a válaszból - az ottani válasznak ugyan nem elfogadható, de hát végső soron kikövetkeztethető kormányzati jognyilatkozatból - az derült ki, hogy nem erről van szó, hanem természetesen aki kapja a gyermektartásdíjat. Az elhelyezés logikája szerint a törvényhely szerkezetében az egyéb ilyen szociális jellegű járadékok és más segély jellegű juttatások keretébe került a gyermektartásdíj megfogalmazása, s ott nem számít bele ebbe a bruttóba vagy nettóba - ki tudja, mi lesz még, Bokros úr harmadszorra majd mit fog mondani valamelyik távoli országból üzenve -, tehát ott nem számít bele, ahol kapják. Ez egy kicsit furcsa lenne, de mindenképpen furcsa akkor, ha egyféle beleszámítást állítunk szembe a bele nem számítás jogintézményével. Ebből nyilvánvalóan látszik, hogy kezelhetetlen a formális logika és a jogi lebonyolítás szempontjából mindez.
Hiszen gondolják csak el, tisztelt képviselőtársaim, hogy micsoda kanosszajárást és bírósági peráradatot fog maga után vonni ez. Ha még valakinek nem jutott volna eszébe, hogy gyerektartásdíj levonásával vagy gyerektartásdíjra kötelezéssel, egyezségkötéssel kapcsolatban - s ezt jól tudjuk egy másik vita kapcsán, ami itt folyik a Házban a polgári perrendtartás egyszerűsítése kapcsán - ezentúl a bírónak nem lesz kötelessége vizsgálni, sőt kötelessége lesz nem vizsgálni a felek méltányos érdekeit egy egyezség jóváhagyásánál.
(15.20)
És ha a felek majd úgy gondolják, hogy ez a gyermektartásdíj így vagy úgy, de valahol a javukra írható egy családi pótlékhoz való jogosultság számításánál, akkor nyilván nem lesznek restek elmenni a bíróságra és egy egyezséget kötni. De ne fessük a jogszerűtlen vagy a nem egészen jogszerű jogkövetés vízióját itt a láthatárra, hiszen van itt sokkal rosszabb feltétel is! Erről szeretnék egy kicsit részletesebben beszélni, tisztelt képviselőtársam.
Arról szeretnék szólni, hogy mit is jelent az a feltétel, az a kizáró feltétel, ami azt jelenti, hogy azok a családok nem részesülhetnek a továbbiakban még a bruttó vagy nettó 25 vagy 20 ezer - hagyjuk ezt a számháborút - bevétel meg nem haladása esetén sem ebben a rendkívüli kedvezményben, hogy családi pótlékot kaphatnak, ha ők elmennek és elbírálják, és eleget tesznek egyéb feltételeknek, ha együttesen számítva a tulajdonukban vagy - tulajdoni hányadot véve - résztulajdonukban 10 millió forintot elérő ingatlanvagyon van.
Tisztelt Képviselőtársaim! Rémes vízióim vannak, és nemcsak nekem, hanem minden gyakorló jogásznak; és nemcsak jogásznak, hanem annak, akinek a legkisebb dolga is volt már értékbecslésekkel, értékelésekkel, olyan ügyek kezelésével, amelyek valamilyen igazolás kiállításával kapcsolatosak, és ez az igazolás természetesen - mivel egy jogot produkál vagy jogot szüntet meg - nyilvánvalóan olyan hatósági határozat jelleget kell hogy öltsön, aminek bele nem nyugvás esetén nyilván megfellebbezhető, másodfokú fórumra is tartozó döntés a következménye. S természetesen mint egy demokratikus jogállamban - és a Magyar Köztársaság még az - a nem tetsző másodfokú közigazgatási határozatot az erre irányadó bírósági eljárás keretében első- és másodfokú bírósági eljárás során lehet vitatni. Első- és másodfokú közigazgatási eljárás, első- és másodfokú bírósági eljárás: négy, tehát négy fórum, ez négy szervezet, rendszer működését, költségét, energiáját és természetesen megannyi egyéb költséget emészt föl, hogy mást ne mondjak, szakértői költséget. Jól emlékszünk az átkos emlékű úgynevezett luxusadóra - még a nagyon történelmi hajnalok hajnalán 500 és 800 ezer forintban volt meghatározva. Emlékeznek nyilván, tisztelt képviselőtársaim, az akkori pénzügyminiszteri törekvésre, amely aztán megfeneklett, a gyakorlati élet egyszerűen kiirtotta - reméljük, ez történik majd jelen esetben is -, amikor 500 ezer forint és 800 ezer forint döntötte azt el, hogy valakinek az egyébként meglévő lakása miatt, amiben lakik és ami családjával együtt nyilván nem hozzáférhető, hiszen nem lehet beleharapni és elfogyasztani, kell-e büntetőadót, kell-e valami kapitalista jellegű tulajdonsága miatt a társadalom egyéb tagjaitól megkülönböztetve, megszégyenítve többlet-hozzájárulást fizetnie azok számára, akik ilyen ingatlannal nem rendelkeztek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Leírni egy jogszabályba azt, hogy egyébként nyilvánvalóan az esetek 99 százalékában az általuk, tehát a család által lakott ingatlan 10 millió vagy akárhány forintos értékhatára feltétele egy pénzben kifejezhető jogosultságnak, rendkívül veszélyes. Különös tekintettel arra, mert egy meg nem fogható és rendkívül súlyosan diszkrimináló helyzetet teremt elsősorban azok számára, akik vették a fáradságot, és az elmúlt évtizedekben valamilyen saját erő felmutatásával, összekuporgatásával, valamilyen összefogással, különböző jövedelmek el nem költésével arra vetemedtek, hogy mondjuk, családi házat építsenek vagy társasházi öröklakást hozzanak létre, mondjuk, házilagos kivitelezésben; de mondhatnám azt is, hogy rendelkeznek egy három szoba összkomfortos, nagyvárosszéli lakótelepi szövetkezeti lakástulajdonnal. Mert körülbelül ezek azok a határok, ahol a 10 millió forintot egy-két forinttal már meg lehet haladni; vagy remeghetnek, hogy alatta maradjanak, és csak 9 millió 999 ezer forintot érjen az ingatlan.
Hölgyeim és Uraim! Képzeljék el, hogy ugyanaz az építőanyagár, ugyanaz a költség, ugyanaz a munka, ugyanaz az energia, ugyanaz a létszám, ár, minden azonos, mondjuk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy településén, ugyanannyi négyzetméter alapterületű és lakhatási feltételekkel rendelkező, ugyanolyan komfortos ingatlant tud létrehozni valaki Budapestnek, mondjuk, a III. kerületében - nem II.-at mondok szándékosan, nehogy valamilyen MDF-es részrehajlással lehessen a hozzászólást kísérni -, ahol, hangsúlyozom, ugyanolyan beruházási költségek mellett, az élet ismert fejlődése és körülményei miatt azt a helyzetet produkálták, hogy három-négy-öt-hat-hétszeresét éri ugyanaz az ingatlan, amit ugyanúgy egy család lakik két, három vagy egy gyerekkel, mint mondjuk, Szatmárcsekén, hogy az előbbi példánál maradjak. S akkor az egyik, ugyanolyan áldozatvállalással létrehozott ingatlanjának nyilvánvalóan kisebb értéke miatt a családi pótlék kedvezményében részesülni fog, a másik pedig nem fog részesülni, mert az a szerencsétlensége, hogy ő a fővárosban éli életét; pedig a fővárosi ingatlanárak természetesen holt értékek, hiszen esze ágába sem jut, nem is juthat eladni ezt az ingatlant, hasznosítani vagy valamilyen vagyoni értékig konvertálni, csak úgy megvan, mert ez a családi háza, ez a lakása, ezt adta az állam, aztán megvásárolta és így tovább, végtelen sok variáció van.
Mindezek alapján az fog történni, hogy ez a család, az egyébként fizikailag azonos feltételek mellett, ez alapján a javasolt feltételrendszerrel rendelkező törvényjavaslat alapján nem fog családi pótlékot kapni. Nem fog akkor sem kapni, tisztelt képviselőtársaim, ha időt és fáradságot nem kímélve az elsőfokú, gondolom, illetékhivatali igazolást... - bár nem tudom, mi lesz ennek a módja, kimennek a helyszínre vagy a rendelkezésre álló egyéb adatokból következtetve, esetleg a hasukra ütve, az íróasztal mellől megállapítják az értékeket, hogyan lesz ennek a helyszíni lebonyolítása, hogyan történik a másodfokú eljárás... De hát majd megoldódik, hiszen, ha jól olvasom a törvény hatályba léptető rendelkezéseivel kapcsolatban, ez tegnapelőtt már meg kellett volna hogy oldódjon, mert május 15-éig kellett volna beadni azokat a nyomtatványokat, amelyekhez többek között nyilván mellékelni kellett volna ingatlan fennállása esetén ennek a 10 millió alatti értékelésére vonatkozó iratot.
Érdekes így a kormányzati elképzeléseket a realitások tükrével szembeállítani. Körülbelül ilyen az egész, mint ez a május 15-e itt ma, május 17-én, a részletes vita közepe táján a törvény által elérni kívánt kormányzati cél komolyságát és megalapozottságát illetően. Körülbelül ez az egészről a véleményünk. Ezért indítványozza azt dr. Pusztai Erzsébet sok más képviselőtársával együtt, hogy maradjon el ez a jogásziatlan, végrehajthatatlan és - most rátérek egy harmadik elemre - költséges eljárás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor azt kérdeztük meg - tanúsíthatják kormánypárti képviselőtársaim - az alkotmányügyi bizottságban, hogy vajon történt-e valami minimális becslés, hogy hány százezer magyar háztartást érint ez, akinek ingatlanja van és még egy autója is, hogy arra kényszerüljön, hogy igazolásokat beszerezve saját magát, nyilván munkaidejét, munkaerejét, egyéb helyről elvont energiáját felhasználva hivatalokat mozgasson, fellebbezzen, pereskedjen, első- és másodfokú bírósági tárgyalásokra járjon, szakértői költségeket valakinek előlegezzen; történt-e a legcsekélyebb felmérés is, hogy mi fog történni Magyarországon, ha végigsöpör az országon a keleti határszéltől a nyugati határszél északi és déli határai között egy ilyen ingatlanértékelésre vonatkozó igazolásieljárás-hullám? Hány százezer hivatali ügyfele lesz majd az illetékhivataloknak vagy a jegyzői hivataloknak - még nem tudom pontosan, hogy lesz ez, de bizonyára meghalljuk majd a pénzügyminiszter úr egy nyilatkozatából, valahol, járva a külföldet: erre is van egy szakszerű szakértői elképzelésük.
(15.30)
Ennek a költsége, ha csak a legminimálisabb becslés is történt, néhány százezer magyar háztartást figyelembe véve, vajon nem lesz-e több, mint amennyit a szándék alapján az így megspórolandó családi pótlék ki nem fizetésével szembe lehet állítani? Vajon nem fog-e sokkal-sokkal többe kerülni a leves, mint a hús? Természetesen a kérdés költői, hiszen önök is jól tudják - és minden józan ember jól tudja, nem kell jogásznak lenni hozzá -, hogy természetesen sokkal többe fog kerülni mindez az országot megmozgató és lényegében teljesíthetetlen, újabb és újabb igazságtalanságot szülő eljárás. Ilyenre a nem is olyan távoli múltban már nagyon jó példa volt az a bizonyos luxusadó, amikor a szocialista állam - mondjuk így - utolsó éveiben még úgy gondolták, hogy a munkásosztály hatalma egyúttal azt is jelenti, hogy fizessenek az 500 ezer forintnál értékesebb üdülőingatlannal rendelkezők egy kicsivel több adót, mint mások.
Erre a választ ugyan nem kaptuk meg, de mi tudjuk a választ, tisztelt képviselőtársaim, ha csak gyakorlati okokból is; és felejtsék el mindazt, amit az alkotmány védelmében alkotmányos aggályként megfogalmaztunk; felejtsék el mindazt az igazságtalanságot, amit ez az ügy ebben a formájában okozni fog azoknak, akik eddig úgy gondolták - és nyilván szavazatukkal is úgy gondolták a választások alkalmával -, hogy ezt élvezhetik. Felejtsük el mindazt az igazságtalanságot, ami az azonos feltételek fennállása esetén az egyik családot érinteni fogja, a másikat nem. Ha csak a praktikus megfontolásokat veszik figyelembe, tisztelt képviselőtársaim, nem juthatnak más következtetésre, mint arra, hogy ilyen feltételekhez nem lehet jogosultságot kötni, ilyen feltételek alapjaiban rengetik meg a magyar közigazgatásba, de azt is mondhatom, hogy a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitet. Hiszen milyen munkaterhet, vajon milyen ügyintézést lehet elvárni majd több száz, -ezer magyar háztartással kapcsolatos bírósági aktatömeg feldolgozása esetén akkor, ha jól tudjuk, hogy fontos ügyekben - például cégbírósági adathalmaz feldolgozásával kapcsolatban - másfél-kétéves hátralékok vannak, a gazdasági élet szereplőinek eminens érdekeivel nem tud lépést tartani a bíróság?! Tárgyalunk nagy csendben itt néhány ezzel kapcsolatos javaslatot - most erre nem kívánok rátérni -, de ezek a szempontok, azt hiszem, a józan parlamenti képviselő döntését mindenképpen abba az irányba kell hogy befolyásolják, hogy nem támogathat egy ilyen - számítógépen talán egy mátrix formájában jól megjeleníthető, de a realitásokkal, a valósággal semmilyen, még csak köszönő viszonyban sem lévő - javaslatot.
Erre nem adhatja áldását egy jogállam parlamentje. Kérem, gondolják meg, és támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyek ennek a törvényi módosításnak az elhagyására irányulnak; és megköszönöm egyúttal a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)
