DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. A Magyar Demokrata Fórum részéről a magam nevében egy, az ajánlásban 141-es számon szereplő és tematikájában itt már megemlített, előfordult tartalmú módosító javaslatot nyújtottam be. Ez az anyasági támogatás összegével kapcsolatos, egészen pontosan a csomag
13/I. 1. § (6) bekezdésére vonatkozó azt a szövegmódosítást tartalmazza ez a szerény javaslat, hogy az anyasági támogatás összege gyermekenként ne tízezer forint legyen, hanem a mindenkori minimális bérnek megfelelő összeg.
13/I. 1. § (6) bekezdésére vonatkozó azt a szövegmódosítást tartalmazza ez a szerény javaslat, hogy az anyasági támogatás összege gyermekenként ne tízezer forint legyen, hanem a mindenkori minimális bérnek megfelelő összeg.
Mécs Imre azzal kezdte hozzászólását - amelyben kérés és javaslat is volt -, hogy szeretet és szorongás gondolatát állította párhuzamba. Nem szeretném én a konokság és a hajthatatlanság fogalmát párhuzamba állítani, hiszen egyetlenegy módosító indítványról van szó, és azok az észrevételek, kérések, azok a ráhangolni törekvő mondatok elhangzottak a Házban mind a hat parlamenti párt részéről, amelyek egyébként a tegnapi és a mai nap sztárjának, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkár urának szólnak, akinek a teljesítménye előtt magam is mély reverenciával emelem meg a kalapomat. Ezt nem ironikusan és nem azért teszem, mert már többször elhangzott és sokan kezdték így a hozzászólásukat. Nem, hanem azért, mert a teremben tartózkodó államtitkárok jelentősen megfogyatkozott csapatában ő az, aki valóban szelíd türelemmel még az én hozzászólásomat is - aki nem szokott szociálpolitikával foglalkozni - kénytelen meghallgatni.
Ugyanakkor rossz szájízzel kell azt szóvátennem, ami természetesen nem szabálytalan - hiszen mi szabálytalan manapság ebben a házban -, hogy akkor, amikor az egész ország számára, de elsősorban nem az ellenzéknek fontos stabilitási csomagnak nevezett törvényjavaslat együttes részletes vitája folyik, akkor bizottsági ülések tömege folyik a Fehér Házban és a Parlamentben. Természetesen azok a képviselőtársaim vannak elsősorban jelen, akik vagy azért kénytelenek itt lenni, mert hozzászólnak, vagy azért, mert valóban őszintén érdekli őket a 21 téma valamelyike. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy akik nincsenek itt, azokat nem érdekli, hanem azt jelenti, hogy akik nincsenek itt, azok kénytelenek voltak választani a képviselői munka egyik fele, a parlamenti plenáris ülésen való részvétel, vagy pedig a bizottsági ülésen való részvétel között.
Nem kívánom kommentálni és nem minősítek, nem jelzőzöm ezt a jelenséget, csak az isten szerelméért, ha annyira fontos ez a csomag, akkor hadd legyen itt mindenki, akit érdekel, hadd ne teremtsünk önmagunknak egyébként szabályos intézményi gátakat arra vonatkozóan, hogy akit mégis érdekel, de nem tud itt lenni, az ne tudjon hozzászólni, nem tudja az érveket megfontolásra ajánlani, mint ahogy ezt most én szeretném.
Ez a javaslat tehát, hogy ne tízezer forint legyen ez a már többször említett anyasági támogatás, mert ez a tízezer már nem az a tízezer, de '93 óta ez a várandóssági pótlék összegében megegyezik a családi pótlékkal, és azt hiszem, hogy azok az anyák, akik gyermeket várnak, sokkal jobban tudják, hogy ez a tízezer forintos - a köznyelvben kelengyepénznek nevezett - összeg ma a piacon vagy bárhol másutt mire elég.
De azt tartanám méltányosnak, hogy a mindenkori minimális bérnek megfelelő összeg kerülhessen ide, hiszen természetes, hogy az infláció elértéktelenítő hatása megjelenik ebben is. Ezért szükség van, legalább itt, az értéken tartásra.
A nyugdíjakat is eszerint emeljük, vagy kellene emelnünk. Ennek következtében ezt nagyon méltányosnak tartom. Azért is, mert az anyasági támogatás célja természetesen nem lehet más, mint a rászoruló családban született újszülött kelengyéjéhez való állami hozzájárulás. Egyetértek Mécs Imrével abban is, hogy ha a szégyen szóról is beszéltünk, nemcsak a jövő ítélete előtt nem szeretne - gondolom - egyikünk sem szégyenkezni, de a jövő előzményében, a jelenben sem szeretnénk kifosztani lehetőleg senkit. Ez pedig fosztogatás jellegű. Ez olyan preventív elvonó, olyan megszorító intézkedés, ami azt hiszem, hogy ott vág bele a társadalom egy rendkívül tehervállaló, rendkívül nehéz helyzetben lévő rétegébe, csoportjába, mondjam azt, hogy alapsejtjébe, a családba, ahol éppen ezt nem kellene megtenni.
Említettem már, hogy ez állami hozzájárulás. Igaza van Surján László képviselőtársamnak, és mindazoknak, akik ezt érintették, hogy az állam csak hozzájárul ehhez. Hozzájárulni viszont morális kötelesség, ha egyáltalában a morál ma nem pusztán valami jogi kategória. Tehát a bűn sem pusztán jogi kategória, hanem azon innen és túl még valami egyéb is létezik. Tehát az állami hozzájárulás nem egyszerűen adható, hanem mintegy morális parancs, hogy az állam gondoskodjon a társadalomról, a nemzetről, a nemzet fenntartásáról, megmaradásáról. Tehát éppen azokról, akiknek érdekében az állam történeti funkcióit a mai körülmények között betölteni kényszerül. Éppen ezért e csekély vásárlóerőt képviselő összeg reálértékét, mint említettem, méltányos megtartani, és ha elfogadhatjuk azt, hogy méltányos, akkor ennek technikai oldaláról pedig talán célszerű automatizmus formájában karban tartani.
Azzal kezdtem, hogy a Magyar Demokrata Fórum nevében és a magam részéről nyújtom be ezt a más képviselőtársaim fejét is megjárt és ahogy erre Garay István képviselőtársam tegnap utalt, a szociális bizottság előtt nem pusztán az én javaslatomban megfordult elképzelést. Valóban én terjesztettem elő, azonban természetesen azt is hozzá kell tennem, hogy személy szerint nekem teljesen mindegy, hogy a 141-es számon beadott és az én nevemmel jelzett javaslatot fogadják el, vagy más ellenzéki, vagy kormánypárti képviselőtársaim javaslatát fogadja el a Ház.
(17.10)
Számomra kizárólag az a fontos, hogy ne az önmagában is megalázó és - ha nem volna a szó helytelen: - nevetséges tízezer forint, hanem méltányosságból, éppen a jövő iránti felelősségből a mindenkori minimális bérnek megfelelő összeg jelenjék meg már a kész csomagban - úgy értem, amikor a törvényjavaslatból törvény válik. Ez egy olyan gondolat, egy olyan elképzelés, amivel kapcsolatban azt hiszem, ha nem is szükségtelen - de részemről teljesen fölöslegesnek ítélt - magyarázni azt, hogy nem itt kell a gazdasági megszorító intézkedéseket behozni.
Nem vonok párhuzamokat, nem mondok összegeket, mert az már párhuzamokat is jelentene, felismerhetnénk bizonyos ezres, tízezres és milliós összegeket mi, akik most már elég régóta forgolódunk a csomag útvesztőiben - amihez megkaptuk, ugye, a pótköltségvetés útvesztőit is. Nem utalok, mert amikor ezt elmondom - és megköszönöm a figyelmüket -, nem az a célom, hogy kétperceseket váltsak ki. Hangsúlyozom: számomra, személy szerint nekem mindegy, hogy az én javaslatomból, a Magyar Demokrata Fórum egyik javaslatából vagy más képviselőtársak nevével jelzett javaslatból lesz-e törvényszöveg. Számomra - számunkra - az a fontos, hogy ez méltányosan, morálisan, az e javaslat körében jelzett tartalommal rendeződjék.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
