DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tudom, hogy nagyon rossz pillanatban szólalok meg, mert kormánypárti képviselőtársaim a Házszabályt bújják, vajon hogy képzelhető el olyan, hogy érvénytelen a szavazás. Sajnos elképzelhető. Meg lehet nézni. S úgy gondolom, ebben a tekintetben nem volt megalapozott az az indítvány, hogy zárjuk le a részletes vitát. Tudniillik szembe kell nézni azzal, amit a kormány előterjesztett. Lehet, hogy ez a szembenézés hátrányos, lehet, hogy egyesek le fogják sütni a szemüket azon érvek hallatán, amiket elmondott Pusztai Erzsébet vagy Kis Gyula. Magamat nem sorolom a nagy érvelők közé.
Figyelembe kell venni, hogy való igaz az a kicsit hangzatos dolog, ami néhányszor már elhangzott ellenzéki padsorokból, hogy a stabilizációs programcsomag eme fejezete valóban Magyarország jövőjét érinti. Szándékosan nem mondtam azt, hogy a magyar jövőt, mert az egy kirekesztő fogalom. Magyarországon ugyanis nemcsak magyarok élnek, hanem más nemzetiségűek is, kisebbségek is élnek. Ezért Magyarország jövőjéről van szó akkor, amikor az Országgyűlés dönteni akar bizonyos támogatások megvonásáról, bizonyos támogatások szűkítéséről.
Ebben a körben hadd mondjam meg, hogy mélységesen megdöbbentem, amikor Mécs Imre képviselőtársam nagyon szuggesztív szavakkal adta elő módosító javaslatának indokolását, mélyen átérezvén személyes példáján is a nagycsaládosok helyzetét, és miközben képviselőtársam érvelt, ezen érvekre a jelen lévő pénzügyminisztériumi államtitkár úr legyintett. Úgy gondolom, a kormány méltósága megkövetelné, hogy a kormány egyetlenegy tagja se tegyen lekicsinylő gesztust akkor, amikor a magyar Országgyűlés képviselője megszólal. Sérti az Országgyűlés tekintélyét és méltatlan a magyar kormányhoz. A kormány képviselőjének megvan a lehetősége, hogy a felszólalásokra felszólalásban tudjon reagálni szavakkal, érvekkel. De egy képviselői indokolást - szándékosan nem mondom, hogy kormánypárti képviselői indokolást - lekicsinylő módon egy kézmozdulattal elintézni, azt hiszem, ez példátlan a jelenlegi Országgyűlés történetében is.
Úgy vélem, a stabilizációs programcsomag jogi vonatkozásaival nem foglalkozott kellő mélységgel az előterjesztő. Sajnos az általam - utólag el kell ismernem - mélyen tisztelt volt népjóléti miniszternek igaza volt, amikor azt mondta: nem lehet pénzügyi tisztségviselőkre szociálpolitikát bízni, mert nem értenek hozzá. A mai részletes vita az objektív kívülálló számára teljes mértékben igazolta a lemondott népjóléti miniszter szavait. Annyi szakmai hibát összehordani egy néhány szakaszos törvénymódosításban, mint amit sikerült összehozni e téren a kormányzatnak, az valóban párját ritkítja.
El kellene gondolkozni azon, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy a parlament kormányzati ellenőrzése mit jelent, hogy szó nélkül mehetnek-e el a kormánypárti képviselők is amellett, hogy a saját kormányuk teszi eléjük a szakmai hibáktól hemzsegő és elfogadhatatlan törvényjavaslatot, amelyen aztán a volt népjóléti, egészségügyi miniszter asszony a legjobb szándékkal megpróbál javítani, de ő is tudja, hogy igazából ezen nem lehet javítani.
Igen tisztelt Országgyűlés! Melyek azok a megfontolandó jogi érvek, amelyek következtében én úgy gondolom, hogy ezt a fejezetet valóban el kellene hagyni? Elhangzott, hogy a magyar Alkotmánybíróság eddig igen következetes és töretlen gyakorlatot folytatott bizonyos alapjogok és szerzett jogok sérelme esetében. Adott esetben nem árt informatív úton is tájékozódni, tanulmányozván az Alkotmánybíróság döntéseit, vajon megéri-e fölvállalni azt a kockázatot, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítsen olyan jogszabályokat, amelyek megsemmisítése nem néhány száz vagy ezer embert érint - s ezért nyilvánvalóan nem fog közfelháborodást kiváltani -, hanem tíz- és tízezreket. Ebben az esetben éppen annak a kormánynak, amelyik magáról a szakszerűséget hirdette, el kellene gondolkodni, hogy a borotvaélen táncoló alkotmányossági problémát magára vállalja, fölvállalja, meri kimondani, hogy alkotmányos, és utólag aztán mi lesz a reakciója, ha az Alkotmánybíróság mégis azt mondja, tévedett az Országgyűlés, alkotmányunkba ütközik ez.
Szeretném felhívni igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy éppen valamelyik mai újságban Sajó András alkotmányjogász boncolgatja ezt a problémát. Igen lesújtó az ő szemszögéből a következtetés, hogy a jelenlegi Alkotmánybíróság 5:4 arányban szavazott arról, hogy a nyugdíjak reálértékének a megtartása nem alkotmányos kötelessége az országnak. És sajnálkozik, ha esetleg lesz még két új alkotmánybíró - akiket, remélem, az Országgyűlés rövidesen meg fog választani -, akkor vajon milyen döntés születik. Mert ha ennek a két alkotmánybírónak más a felfogása, akkor a nyugdíjak reálértékének a megőrzése már alkotmányos kötelessége a kormányzatnak. Akkor kérdem én, ilyen felfogás mellett az eddigi, alkotmányban rögzített - mert a magyar alkotmány, más országok alkotmányával ellentétben, alkotmányjogi szinten rögzíti a szociális gondoskodáshoz való jogot, az anyasági ellátásokhoz való jogot - jogosultságok megvonása alkotmányjogi szempontból vajon hogyan és miként értékelhető.
Lehet, hogy nem teljesen jó a hasonlat, de képviselőtársaim előtt fekszik már a kormánynak az a javaslata, amely a védett természeti területek védettségének helyreállításáról szól. Ebben az esetben - és mindjárt rá tetszenek jönni, hogy miért hoztam föl ezt a példát - az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a magyar alkotmány a természetvédelmet alkotmányos védelemben biztosítja. És ha egy bizonyos szintet elért a természetvédelem, akkor az államnak nincs jogi lehetősége a természetvédelem szintjét csökkenteni. Kimondta az állam, hogy bizonyos területek természetvédelmi védelemben részesítendők, utána ezt már nem lehet magántulajdonba adni, mert ez sérti az alkotmányt.
Ebből az alkotmányos megközelítésből hogyan és miként fogja az Alkotmánybíróság eldönteni, hogy akik idáig jogosultak voltak - és itt az "idáig"-ot mindenképpen hangsúlyoznám - családi pótlékra, a jövőre nézve már nem jogosultak. Az alkotmány biztosította az alapvető jogokat. Ezek között nem volt nevesítve a családi pótlék, de a magyar Országgyűlés ezt kimondta, beemelte, és ezzel alkotmányos védelemben részesítette attól fogva a családi pótlékot.
Ezt követően nagyon óvatosan kellene hozzányúlni ezekhez a jogosultságokhoz, hogy most már ne történjék alkotmánysértés. Lehet, hogy egyszer korábban az Országgyűlés elhamarkodott volt. Én nem ezt mondom. Én osztom Mécs képviselőtársamnak azt a véleményét, hogy a rendszerváltozás nem jelentheti azt, hogy a múlt rendszer összes jogintézményét, összes, valóban szociális tartalmú vívmányát most megtagadjuk és azt mondjuk, hogy ezek a jelenlegi magyar állam számára, a jelenlegi magyar kormányzat számára, a jelenlegi magyar Országgyűlés számára fölvállalhatatlanok.
(19.20)
Nem azt jelenti a rendszerváltozás, hogy ami jó, ami elismerésre méltó, amely világi, amely a világ számára azt jelenti, hogy Magyarország törődik az eljövendő generációkkal, azt mi most leromboljuk, annak az örve alatt, hogy a kapitalizmust építjük. Nem így kell kapitalizmust építeni, nem így kell magángazdaságot építeni! Valóban nem a gyermekek árán!
Lehet módosítani az alkotmányt. Ki lehet venni ezt belőle, és abban a pillanatban nem fognak fölmerülni alkotmányos problémák. De ehhez először az alkotmányt kell módosítani, és utána lehet csak a megszerzett jogokat visszavenni.
Ugyanez az alkotmányossági probléma fölvetődik a társadalombiztosítási ellátások terén is. Itt elhangzott ma az egyik felszólalásban - ha jól emlékszem, Surján képviselőtársam mondta -, hogy egyfajta szerződés van az állampolgár és az állam között. Az állampolgár fizette idáig a társadalombiztosítási járulékot. Ehhez meghatározott szolgáltatások járultak. Tehát az állampolgár, aki 20-30-40 éven keresztül munkaviszonyban volt, levonták tőle a tb-járulékot, illetőleg a munkáltatója fizette, jogot szerzett arra, hogy a fogászati kezelés számára ingyenes legyen. Azt megint el lehet képzelni, hogy a jövőre nézve, akik most lépnek be a társadalombiztosítási ellátási rendszerbe, azt mondják, hogy már más feltételekkel kötjük meg ezt a szerződést. De akik idáig befizették az ellátás ellenértékét, azok számára azt mondani, hogy egy bizonyos időponttól kezdve csökkentjük a szolgáltatásokat, nyilvánvalóan ellentétes a jogállamisággal, hisz az illető évtizedeken keresztül fizetett azért, hogy valamikor majd ilyen szolgáltatásokat kapjon.
Az eszébe sem jut senkinek, hogy a már megállapított nyugdíjakat csökkentse. Akkor hogyan lehet arra gondolni, hogy a társadalombiztosítási olyan ellátásokat, amelyek ellentételezése nem az állam ajándékozási hajlamából fakad, nem egy ingyenes juttatás - mert akkor más lenne a helyzet -, hanem az állampolgár megfizeti az ellenértékét havonta a tb-járulék levonásával, arra egyszerűen azt mondjuk, hogy mostantól fogva fizetni kell érte. Még ha csekély összeget kell fizetni, a jog azt sem tudja elviselni! Erre mondta régebben egy illető, hogy egy tehén vagy vemhes, vagy nem vemhes. Köztes állapot nincsen. Vagy megsértjük az alkotmányt vagy a jogszabályokat, vagy nem sértjük meg. De olyan, hogy egy picike sérelem, hogy csak 100 forintot, hogy csak 500 forintot, hogy csak 1000 forintot kelljen fizetni egy-egy szolgáltatásért, jogi szempontból elképzelhetetlen.
Hasonlóképpen a táppénzzel kapcsolatos dolgok is, alkotmányossági szempontból megvizsgálván: elképesztő, hogy az állam ezt most a munkáltatókra át akarja hárítani. Idáig megint a befizetett járulékokból alanyi jogot szerzett az illető arra, hogy táppénzt kapjon, különféle szabályok alapján. Most ebből bármit is elvonni, a szerzett jogok megint nagyon jelentős sérelme, és bizonytalanná teszi a társadalom jogrendjét. El kellene már gondolkozni ezen, hogy micsoda példát mutat az állam, a kormányzat a jogkövető állampolgároknak, ha hátrányukra folyamatosan módosítja a jogszabályokat, erre mi a társadalom válasza? Nyilvánvalóan egy, a jogrendszert negáló válasz fog következni. Nagyon sok olyan személy, aki idáig úgy gondolta, hogy kétoldalú kapcsolata van az állammal - ő befizeti a tb-járulékot, ő bejelenti a munkaviszonyát, ezért megkapja az ellenszolgáltatást -, most rájön arra, hogy egyoldalú magatartás ez a részéről, mert az állam a másik oldalról nem tartja be a játékszabályokat, nem fizet neki annyit és minden lehetőséget megragad, hogy rajta kereskedjen.
Nagyon sajnálom egyébként, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselője tüntetőleg távol van. Tüntetőleg távol a kormány azon tagja, aki felelős is azért, hogy a kormány által beterjesztett jogszabályok megfeleljenek a magyar alkotmánynak, meglegyen az előterjesztés belső kohéziója. Tudniillik lehet, hogy most úgy tűnnek, ezek csak egy ellenzéki képviselő gyenge érvei. A korábbi parlamentben is volt úgy néhányszor, hogy az ellenzék fölhívta az akkori kormánytöbbség figyelmét, hogy tessék megfontolni, mert veszélyes vizekre lép, ha a kormány ezt mégis keresztülerőlteti. És megtörtént, hogy az akkori ellenzéknek igaza lett, és ezért nagyon súlyos árat kellett fizetni. Azt mondják, hogy okos ember más kárán tanul.
El kellene gondolkozni, tisztelt kormányzat: vagy tanulnak önök a korábbi kormányzat egyes hibáiból, vagy ha nem tanulnak, akkor nagyon rövid időn belül lehet - mint ahogy a népszerűségi mutató romlása ezt sejteti -, hogy ugyanabba a népszerűtlenségi pozícióba fognak jutni. És a képviselők, amikor hazamennek a választókerületükbe, a választókörzetükbe, számot kell hogy adjanak, miért vonták meg a családi pótlékot, miért vonták meg az ingyenes ellátást, miért csökkentették a szabadság szabályozását. Ezek olyan kínos dolgok, amelyekkel előbb vagy utóbb, de szembe kell nézni.
Ezért az alkotmányossági kérdések megvitatása, úgy gondolom, nagyon fontos dolog. Az Alkotmánybíróság biztos, hogy fog ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Amivel az alkotmányossági problémákon kívül részletesen szeretnék foglalkozni, az elég sokszor emlegetett törvényjavaslat 60. §-a. Igyekszem más aspektusból föltenni a kérdéseimet. Részben azért is, mert korábban - kinek szerencséjére, kinek szerencsétlenségére - egy olyan államigazgatási szervezet vezetője voltam, amelyik végül is több mint 2 millió ügyben járt el. Ezért számomra valóban elképzelhetetlen, hogyan és miként gondolja a kormányzat, hogy a családi pótlék ügyében egyedi államigazgatási határozatok fognak születni. Én igen kíváncsi lennék arra a költség- és hatékonyságszámításra, hogy milyen szervezet, milyen költséggel, mennyi idő alatt fogja a kérelmeket elbírálni. Nekem volt szerencsém tapasztalni, milyen az, amikor három hónap alatt 900 ezer kérelem érkezik be húsz megyei hivatalba, ezeket rögzíteni kell. Ez nyilvánvalóan csakis számítógépes adatbázissal történhet meg. El kell bírálni, ezeket a határozatokat ki kell postázni, természetesen tértivevénnyel, képviselőtársaim, mert ellene jogorvoslatnak van helye, jogerősíteni kell, és utána ismét meg kell indítani azt a folyósítási rendszert, ami most jelenleg automatikusan működik. Nem tízezer kérelemről van szó, nem is százezer kérelemről van szó - majdnem egymilliós nagyságrendről szólnak az előrejelzések!
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tessenek nekem megmondani, hogy ilyen kérelemmennyiség elbírálására van-e modellezés? Történt-e arra bármiféle számítás, hogy egy ügy elbírálása mennyi ideig fog tartani, hány ügyintézőt igényel?
Ugyanebben a törvénycsomagban, igen tisztelt képviselőtársaim, megszorító intézkedések vannak a köztisztviselői kar létszámának csökkentésére. Csökkentjük a köztisztviselői kart, a másik oldalon viszont egy hihetetlen feladatot teszünk a nyakába. Nehogy azt gondoljuk, hogy azokat az embereket a végletekig ki lehet zsigerelni! Ha viszont nem fogják elbírálni ezeket az igényeket egy hónapon belül, akkor nem kapják meg az érintettek a családi pótlékot! Nem tízezer ember nem kapja meg: 20-30-50-100 ezer ember!
Igen tisztelt Képviselőtársam! Tudom, bólogat, ez azt jelenti, lehet, hogy igazam van, de mi lesz ebben az országban, ha százezer ember fog írni a Népszavának, a Népszabadságnak és a Magyar Hírlapnak, hogy milyen ez a kormányzat, nem fizeti a családi pótlékot?!
(19.30)
Ennél rosszabb megítélése a kormánynak nem lesz! (Puch László: Bízd a népre!) Tisztelt képviselőtársam - tekintettel arra, hogy ez az Országgyűlés a népnek felel, a népszuverenitás elve alapján jött létre, mint Bihari képviselőtársam ezt tegnap vagy tegnapelőtt nagyon szépen elmondta -, az ellenzék nem mehet el szó nélkül, hogy ne hívja fel a kormányzat figyelmét: tessék átgondolni a cselekedeteket úgy, mintha valóban felelősséget érezne a kormányzat az országgal szemben! S a parlamentnek néhány képviselője, remélem, az elmondottakból megérti, hogy közigazgatási, szervezési szempontból ez a törvény végrehajthatatlan. Elképzelhető majd, hogy fél évig fog tartani a kérelmek elbírálása. Addig vajon ki fogja folyósítani a családi pótlékot? S mit fognak csinálni azok a családok, akiknek önök állítólag a rászorultsági elv alapján kívánják a családi pótlékot folyósítani? Akkor majd tetszenek jönni, hogy előleget adjunk. Igaz, hogy nem jogosult, de adjuk oda az előleget, mert nem lehet bírni azt a nyomasztó panaszáradatot.
Akkor majd biztos lesznek egyébként ebben a Házban olyan képviselők, akik föl fognak szólalni adott esetben napirend előtt, és föl fogják hívni az érintettek figyelmét, hogy személyesen írjanak Horn Gyula miniszterelnök úrnak. És majd húszezer meg harmincezer levél fog érkezni a miniszterelnök úr címére, hogy mi van az én családi pótlékommal - főleg abban az esetben! És itt megint Mécs Imre képviselőtársam szavaira utalnék, amire nem reagált államtitkár úr, hogy állítólag azt mondta a pénzügyminiszter úr: '95. december 31-ével ez a rendszer megszűnik, mert '96. január 1-jétől egy másik rendszer kerül bevezetésre. Megint azt kell mondani közigazgatási tisztviselői szemszögből: érdemes ilyen munkát a közigazgatás nyakába zúdítani, ezért fizetni? Ahelyett, hogy inkább adnák oda a családi pótlékot még '95. december 31-éig mindenkinek a jelenlegi szabályok alapján, és majd '96. január 1-jétől a már koncepcióban meglevő újfajta terv alapján fogják a családi pótlékot másképp megkapni a jogosultak. Ha elhangzott ez a pénzügyminiszteri nyilatkozat - és Mécs Imre képviselőtársam szavahihető ember, miért ne hangzott volna el -, akkor ez egy fantasztikus őrültség, a közvagyon legnagyobb herdálása, fél évre egy alapvető módosítást bevezetni és utána eltörölni ezt a módosítást. Vagy pedig a miniszteri nyilatkozat csak megnyugtatásul szolgál az önök számára, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy nyugodtan szavazzák meg ezt a javaslatot, úgyis majd januártól változtatnak rajta. Aztán ki fog derülni, valamikor az év vége felé, hogy sajnos az apparátus leterheltsége miatt, a probléma nehézsége miatt, a társadalmi viszonyok bonyolultsága miatt jelenleg még nem időszerű, nem alkalmas, nem lehet arról szó, hogy áttérjünk egy másfajta adózási rendszerre, úgyhogy az a családi pótlékos megszorítás, amit itt meg tetszenek szavazni, fog maradni '96-ra, '97-re és '98-ra is. Bár lehet, hogy a választások évében talán lesz egy kis fellendülés, de addig két és fél, három év eltelik.
Azt hittem, hogy Mécs Imre képviselőtársam után államtitkár úr reagálni fog, erre kell valamit mondani, hogy vagy fél évre vezetünk be valamit, vagy hosszabb távra. De fél évre ilyet tenni, ez egyenlő az öngyilkossággal.
Balsai képviselőtársam elég részletesen szólt már arról, hogy az ingatlanok értékelését hogyan képzeljük el. Én ezt a részt hagyom, megkérdezem: ugyan már, a gépkocsi mit keres itt, mint csizma az asztalon? Főleg egyetlenegy megszorítással, amely számomra álságossá teszi ezt a részt. Hadd olvassam föl ezt a megszorítást: ez a gépkocsi akkor nem kerül figyelembevételre, ha vállalkozóként a munkavégzéséhez szükséges az illetőnek.
Igen tisztelt képviselőtársaim! Nem tudom, hogy önök olvasták-e a napokban megjelent közleményt, hogy Magyarországon a vállalkozóknak az évi átlagos jövedelme olyan 70 ezer forint. Nem a havi, az évi! Az APEH-nek van egy ilyen kiadványa, aminek hihetünk. De a legtöbb nyugati, jelentős értékű gépkocsit a vállalkozók vásárolták - természetesen munkaeszközként. Ha őket mentesíteni akarjuk, tegyük bele ezt a megszorító intézkedést. Munkaeszközük, hisz ide mennek vele, oda mennek vele. Mindegyik 2 millió forintnál drágább, ezt itt most látatlanban aláírom önöknek. Az igazi vállalkozóknak nem, de nem róluk van szó, hanem azokról, akik vállalkoznak, adóbevallásuk alapján megállapítható, hogy az éves jövedelmük a létminimum eléréséhez nem elég. És mégis való igaz, hogy Hawaiiban nyaralnak, Floridában nyaralnak, arany karláncokkal, meg jampeces telefonokkal rohangálnak jobbra-balra... (Puch László: Szoktál velük találkozni? - Derültség.) És éjszakai bárokban és egyéb helyeken költik - a meg nem szerzett pénzt, mert azt nem lehetett megszerezni, ha 70 ezer forint a jövedelmük!
E tekintetben akkor elgondolkodtató, hogy ugyan már, a jövedelemadó-igazolás kinek a becsapását szolgálja. A bérből és fizetésből élők nem tudnak csalni. Feketén, fehéren ott van, hogy nekik mennyi a jövedelmük. A vállalkozók közül az APEH adatai alapján mindenki jogosult lesz családi pótlékra - és akkor megkérdezem képviselőtársaimat, tényleg a rászorultsági elv alapján osztjuk ezt a családi pótlékot? Valóban a rászorultak fogják kapni? Vagy azok, akik úgy tudják a jövedelmüket kimutatni, hogy igazából ne lehessen tudni, mennyi a valós jövedelmük? Ebben az esetben már elképesztő társadalmi feszültségek fognak keletkezni.
Azt tetszenek gondolni, képviselőtársaim, hogy ebben az országban a kisebb településeken a lakókörnyezeten belül nem fog azonnal kiderülni, hogy a falu kőművese vagy a város jól menő gépkocsijavítója kap családi pótlékot, mert ő szegény, neki a havi jövedelme 10 ezer forint alatt van, de az a, mondjuk, köztisztviselő házaspár, akinek a jövedelme a törvény alapján meghatározott sávokba be van szorítva, de egyéb jövedelemmel nem rendelkezik, nem fog kapni családi pótlékot, mert igazából ő nem szorult rá? Igaz, hogy évek óta nem mennek nyaralni, igaz, hogy nem tudnak jó minőségű ruhát venni maguknak, a vállalkozó viszont 80 ezer forintos öltönyben fog sétálni a község főutcáján - rajta lesz még a márkajelzés is, mert így szokták a feltörekvő nemzedék tagjai mutogatni, hogy milyen ruhájuk van -, de ő meg fogja kapni a családi pótlékot.
Ehhez képest miért nem tetszenek hinni Csehák Judit képviselő asszonynak, a volt népjóléti miniszternek, hogy a családi pótlék alanyi jogon való odaadása sokkal kisebb társadalmi feszültségeket generál, mint az ilyen különféle jövedelemigazoláshoz kötött? Nem is beszélve arról, hogy ez milyen költséges. Még egyszer hangsúlyozom, minden évben meg kell majd újítani. Minden évben majd a közigazgatásnak el kell bírálni 800 ezer, 1 millió határozatot! Ezt meg lehet csinálni, csak ne tessenek azt mondani, hogy sok a köztisztviselő, ne tessenek azt mondani, hogy mi igyekszünk a közigazgatás munkaterhét és a létszámot is csökkenteni. Egy ilyen feladatra szinte egy önálló hivatalt kell létrehozni, főleg, ha év közben folyamatosan be lehet majd adni, hisz megváltoznak a jövedelmi viszonyok.
Visszatérve a gépkocsihoz: vagyon a gépkocsi, ne kapjon, akinek van 2 millió forintnál nagyobb értékű gépkocsija. De akkor miért kapjon az, akinek, mondjuk, van egy vitorlása, egy jachtja?! (Puch László: Jó, beírjuk! Jó ötlet! - Derültség.) Igen tisztelt képviselőtársaim, ezt ugyanúgy föl lehetne vetni, neki nem gépkocsija van, ő egy jachtot vásárolt!
Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm, hogy tetszik nevetni rajtam, mert látom, hogy ilyen komolyan veszik azt, hogy diszkriminálni akarnak egyetlenegy vagyontárgy alapján.
(19.40)
És akinek festményei vannak? Nincs gépkocsija, nincs lakása, ő egy bérlakásban él és a vagyonát festményekbe, ékszerekbe fekteti. Ezt úgy mondják összességében, hogy tezaurálta a vagyonát. (Puch László: Ez is jó ötlet!) Ebben az esetben mi a különbség a rászorultság... Mert önök ezt hangsúlyozzák, a rászorultsági elv miatt kell változtatni. Mennyiben rászorult az a személy, akinek mondjuk értékes műkincsekben 50 millió forint értékű vagyona van, de egyébként a jövedelme kimutatás szerint éppen csak megüti ezt a mértéket. Ez megint nem az, ami éles és kirívó ellentétben van az általános emberi erkölcsi normákkal? És lehetne ám egyébként ezt a sort...
Elnök asszony, elnézést kérek egy pillanatra. Iszom egy korty vizet. (Derültség. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Benne vagy az időben!)
