DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjenek meg egy mondatot a vita egy alapproblémájáról! Úgy gondolom - és talán érdemes ezt mérlegre tenniük -, hogy nem az a stabilizálás támogatója, aki most a laissez faire alapján hagyja, hogy menjenek a dolgok, ahogy mennek, a könnyebb ellenállás vonalán haladjanak előre, hanem az, aki próbál - rendkívül nehéz körülmények között - javítani azon, ami most még előttünk fekszik. Sziszifuszi munka. Mi, akik a stabilitás barátai vagyunk, kénytelenek vagyunk ellenezni számos pontot, mert úgy gondoljuk, hogy az, ami előttünk van, ebben a formájában - és természetesen csak erről beszélhetünk, amit ismerünk - instabilitást okoz. Ennek veszélyeiről az általános vitában - mások mellett - alkalmam volt szólni. Most jó néhány konkrétumról tennék említést, de legyen szabad jeleznem, hogy a konkrétumokhoz olyan tanulságokat fűzve, amelyek talán túlmutatnak az egyes eseteken.
A konkrétum, amiről beszélni szeretnék... (Elhallgat, majd a Toller László körül még mindig tanácskozó képviselőkre tekintve folytatja:)... - remélve, hogy kevés számú képviselőtársam bokros teendőit nem párhuzamosan végzi itt, a parlamentben, hanem a folyosón - Kiss Péter és Csizmár Gábor képviselőknek egy módosításához kapcsolódik, amelynek tartalma, fogadtatása és sorsa, én úgy gondolom, nagyon messzemenő következtetések levonására alkalmas.
A bizottsági közös ajánlás 88. pontjáról van szó - ennek tárgyalásakor még jelen voltam az alkotmányügyi bizottságban. A módosítás szövege egy mondat, így hangzik: "Nem minősül jövedelemnek a gyermektartásdíj - ez a törvényjavaslat szövegéből ered, most egy szó betoldás: - az árvaellátás - tulajdonképpen ez két képviselőtársunk módosító indítványa, és aztán folyik a mondat tovább -, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres nevelési segély és az e törvény alapján folyósított ellátások." A módosító javaslatot - az önök előtt fekvő ajánlás világossá teszi - az alkotmányügyi bizottság egyharmada sem támogatja, a gazdasági bizottság egyharmada sem támogatja, a költségvetési bizottság támogatja, a szociális bizottság támogatja. Az előterjesztő képviselője a módosító javaslattal a költségvetési bizottság, továbbá a szociális bizottság ülésén egyetértett, az alkotmányügyi bizottság és a gazdasági bizottság ülésén nem értett egyet.
Mit szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani? Még azt, hogy én kérdést intéztem ezzel kapcsolatban az alkotmányügyi bizottságban az előterjesztő képviselőjéhez. Sajnos, nem kaptam megfelelő választ, és ez is vezetett ahhoz, hogy - Kutrucz Katalinnal és Balsai Istvánnal együtt - én sem láttam értelmét a bizottsági munka rohamított menetében tovább részt venni. De nem ezért hoztam fel a dolgot.
Nem véletlen, hogy a sok mozzanat közül, amelyeknél megakadhattunk volna, itt akadtam meg. Ez a javaslat tudniillik Selmeczi Gabriellának és Pusztai Erzsébetnek a 72., illetve 73. szám alatt regisztrált elhagyási javaslatát követően jelentkezett, ahol a vonatkozó törvény egy kiegészítését javasolja a stabilizáló indítvány, amelynek az utolsó mondata így hangzik: "Nem minősül jövedelemnek a gyermektartásdíj, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres nevelési segély és az e törvény alapján folyósított ellátások." Az én kérdésem tulajdonképpen arra irányult, hogy ha a kormány által benyújtott javaslat az e törvény alapján folyósított ellátásokat nem minősíti jövedelemnek, akkor miért aggasztja az előterjesztőt az, hogy a két képviselő - talán szóismétlésként - indokoltnak tartotta külön az árvaellátás beiktatását. Nem kaptam rá érdemleges felvilágosítást. Ezzel, azt kell mondanom, már leképeződött a gyanú, hogy egy ilyen alapkérdésben - nem egyszerűen az árvaellátás, noha az is igen jelentős kérdés -, hanem az ellátások köre, amelyekről e törvény alapján folyósító indítványt terjesztenek elő - nem tisztázott e törvényben. Nem kerülnek felsorolásra, legalábbis világosan nem kerülnek felsorolásra, és az előterjesztő - akkor még nem tudtam, hogy a más bizottságokban elfoglalt állásponttól eltérően - a mi bizottságunkban úgy ítélte meg, hogy az árvaellátást ne említsük. Lehet, azért, mert pleonazmus, bújtatva, mert amabban benne van, de nem lehetett egyértelmű választ nyerni. És most ez az ajánlás utólag igazolja a gyanúmat, hogy két bizottságban a pénzügyminiszter tisztelt képviselője így foglalt állást, két másik bizottságban amúgy. Nem akarok gyógyszerész barátaimtól meghatározást elvonni, de kérem szépen, ez egy olyan mixtum compositum, amit nem tudom, kinek merjünk receptre felírni, mert nem tudni, milyen dologra lesz jó ez a kaucsukmondat, és milyenre nagyon ártalmas.
(18.40)
De ha nem figyelünk föl rá, ilyen mondat és mondatok, ilyen meghatározások és meghatározatlanságok 10 millió magyar állampolgárra fognak ráomlani. Ki felelős ezért?
Én nagy megnyugvással vettem azt, hogy készül a szociális bizottság hozzáértő kezei között számos értelmezés. Nyilván egy-két fejezetre vonatkozóan. Feltételezhetően ezek javítani fognak a dolgokon. De azért vagyunk parlamentben, hogy az kerüljön törvénybe, ami megvitatásra került, és nem meglepetésszerű Mikulás-csomagként kerül az ablak közé valamiféle pótmegoldásban, amikor alapkérdésekről van szó.
Kérem, engedjék meg, most jön egy pici történelem, de nem lesz tanulság nélkül való, és egy-két percig fog tartani. Most ünnepelnénk, ha ünnepelnénk azt a szomorú tényt, hogy 200 éve végezték ki a magyar jakobinusokat, akikre ráragadt ez a név, noha többségük nem jakobinus volt, hanem sugárzó reformer. Köztük volt Hajnóczy József, az egyik legnagyobb magyar jogász és reformer, aki ezen a földön élt.
Tíz évvel a kivégzés előtt Hajnóczy József, 1785-ben, akkor még jozefinistaként megírta, mert nincs jobb, Porgách Miklósnak egy híres levélben, azt mondta, hogy nagy baj van a mi törvényhozásunkban - persze volt is a feudális törvényhozás zűrzavara - amelyben, nem részletezem, végül is azt mondta: néhány ítélőmester alakítja ki, ha normálisan működik is az Országgyűlés, hogy mi kerül törvénybe. És ő, aki úttörője lett a feudális rendi országgyűlésből a modern parlamentarizmusba átvezető útnak és módszereknek, kritizálta azt.
Akkor még a felvilágosult abszolutista uralkodót, egy olyan Gorbacsov-szerű, szándékú embert, II. Józsefet elfogadott, de csak addig, amíg a történelem be nem bizonyította neki, hogy van magasabb rendű módszer, tehát a polgári parlamentarizmus. Attól kezdve haláláig ennek volt híve.
Mit kifogásolt tulajdonképpen Hajnóczy? Azt, hogy a feudális diéta rendkívül bonyolult tárgyalásmódjában olyan félmegoldások születnek a plénumokon és a bizottságokhoz hasonló szervezetekben, amiben végül senki nem ismeri ki magát, s azután jönnek az ítélőmesterek, akiknek hivatalos feladatuk az, hogy a koherenciazavarokat kiküszöböljék, hogy az úgynevezett concertatio eljárásának keretében rendbe tegyék a történteket. Orosz István kitűnő kollégám, aki ennek a korszaknak inkább kutatója talán, mint én, igazolja, vagy cáfolja amit mondok, az ítélőmesterek kezébe került az egész anyag. Erre mondta azt Hajnóczy: de odavagytok a nagy alkotmányosságotokkal, hát nyolc-tíz ítélőmester üti össze az egészet, amire aztán alig lehet ráismerni, tudniillik az alkotmányos erők szándékára.
Az 1832-36-os országgyűlés, befejezem a történelmet, az 1832-36-os, de a tanulságokat tessék levonni, jutott el addig, hogy megpróbálta már a polgári parlamentarizmus normáit érvényesíteni, s legalábbis beszorítani az ítélőmestereket a tekintetben, többek között összeférhetetlenségi szabállyal vagy igénnyel, Deák erkölcsi követelménnyé emeli, hogy visszaélések legalább ne történjenek. Attól kezdve kezd átnőni valamelyest a rendi országgyűlés működése a parlamentarizmus működésébe. A döntő fordulat persze '48.
Miért mondtam mindezt el? (Az elnök mikrofonja megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő elmúlását.) Azért vagyunk mi itt, szólt már erről más is, nem ismétlem, hogy eleve körülbelül, nagyvonalúan fölrajzolt valamiféle ötletegyüttest tárgyaljunk, vagy azért, hogy törvényt alkossunk? Nem törvénykezés folyik itt. Annak idején más székből erre ismételten fölhívtam a figyelmet. Itt törvényhozás folyik. S a tisztelt képviselők törvényhozók, nem ötletgazdák, nem pallérozói mások henye szövegeinek. Nem erre valók, hanem arra, hogy igenis törvényhozóként működjenek, s nem azért, hogy végül nyolc-tíz ítélőmesternek a kezébe adják az egész masszát, akik éppen amiatt, mert annyi az ellentmondás, tulajdonképpen az újra összegyűrt anyagból formálják meg a törvény végleges alakját.
Kérem, most csak ennyit akartam mondani, ez műsoron kívüli felszólalásom volt. Engedjék meg, hogy majd jó néhány konkrétummal odébb ismét jelentkezzem. Köszönöm. (Taps.)
