DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A Felső-Tisza-vidék folyói, a Tisza, a Túr, a Szamos és a Kraszna árvizei Szabolcs-Szatmár megye mintegy 40 százalékát veszélyeztetik. Valóban napjainkban volt 25 éve annak a Tisza-völgyi árvíznek, amit képviselő asszony említett, és a tragikus eseményeket idéző évfordulón többször merült fel ez az aggodalom, ami képviselő asszony kérdéséből is kiviláglott.
Az árvíz óta eltelt időszakban megerősítettük a Tisza Záhony alatti töltéseit és a Szamos országhatárhoz csatlakozó védműveit, továbbra sem adnak azonban kellő biztonságot a védtöltések a Szamos 24 kilométeres torkolati szakaszán, a beregi Tisza-szakasz és a Túr mentén. Ezek megerősítése pénzügyi fedezet hiányában eddig sajnos elmaradt, illetőleg lassan haladt. Tekintettel a védtöltések állapotára, amennyiben az 1970-es árvízhez hasonló fordulna elő, jelentős anyagi ráfordítást és emberi erőfeszítést igénylő védekező munkára kell számítani. Legutóbb '93 decemberében közelítette meg az említett folyó vízállása a maximumot. Akkor ezt sikerült kivédeni.
Rá kell mutatnom, hogy a fejlesztési lehetőségek az ország gazdasági helyzete miatt sajnos hosszú évek óta korlátozottak, a vízkárelhárítási művek fenntartására rendszeresen csak a műszakilag indokolt ráfordítások mintegy ötöde jut. A veszélyeztetett területek árvízvédelmi biztonságának javítására kidolgozott elképzeléseink, konkrét terveink vannak. Az erről szóló anyagot a közeljövőben terjesztjük a kormány elé. Ígérem, hogy ebben nagyon őszinte - és ha szükséges, igen kemény - képet festünk a helyzetről és a teendőkről. Az elvégzendő munkáknál nagyságrendileg erről az összegről van szó. Úgy vesszük figyelembe ezt, hogy országosan mintegy 60 milliárd forintra, ebből a Felső-Tisza-vidékre mintegy 5-6 milliárd forintra lenne szükség.
Nagyon köszönöm ezt a kérdést, és kérem az ön és az önök támogatását is, hogy az 1996. évi költségvetés során valóban érvényesüljön a nehéz vízkárelhárítási helyzet javításának lehetősége. Köszönöm szépen a kérdését. (Szórványos taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť