DR. GOMBOS ANDRÁS

Full text search

DR. GOMBOS ANDRÁS
DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége nevében szeretném megindokolni azt az "igen"-t, amivel megszavaztuk ezt a törvényt.
A benyújtástól kezdve folyamatosan nagy figyelemmel kísérte frakciónk ennek a törvénynek az útját az elmúlt közel öt hónapban, amely úgy gondoljuk, nem volt haszontalan. Nagyon hasznos vitákat folytattunk le. Nagyon hasznos viták voltak azok is, amikről az előbb szóltak a földhasznosító közösséggel kapcsolatban. Ezek végül is nem kerültek be a törvénybe, de úgy gondoljuk, hogy az előrelépés és az ésszerű, célszerű hasznosítás érdekében ezek a megoldások szerencsések lennének abban az esetben, ha ennek meg tudjuk találni a megfelelő jogi formuláját. Bízunk abban, hogy a jövőben ezeket sikerül valamilyen jogi köntösbe öltöztetni és a gyakorlat számára hasznosítani.
Megszavaztuk azért, mert nagyon fontos volt, hogy ennek a II/1993-as törvénynek - amely igazán nem sorolható a legsikeresebb törvények közé - valamilyen úton-módon próbált a javára szolgálni. Talán gépkocsihasonlattal élve: egy gépkocsi volt ez a törvény is, egy Trabant. Nyilvánvaló: Trabantból Mercedest nem lehet csinálni, esetleg egy följavított, tuningolt Trabantot. Úgy gondolom, ezzel a törvénnyel ezt sikerült elérni. Mert sikerült elérni azt, hogy ennek a folyamatnak, amely a részarány-tulajdonosok földjét hivatott rendezni, határidőt szabott, mégpedig 1995. december 31-éig kell a földkiadó bizottságoknak a földnyilvántartási bejegyzésnek megfelelő határozatokat meghozniuk.
Segítséget nyújt ezeknek a bizottságoknak abban, hogy szakértő team áll rendelkezésükre, mégpedig - hangsúlyozni szeretném - ingyenesen, mert hiszen a Földművelésügyi Hivatal, a Földhivatal, valamint a Kárpótlási Hivatal szakértőiből összeállított csapat ingyenesen dolgozik a földkiadó bizottságoknál, amennyiben kérik szakértelmük közreműködését.
Sikerült megoldani azt az életszerűtlenséget, hogy húsz főben volt maximálva egy-egy közöstulajdonosi kör létszáma. Úgy gondoljuk, ez semmiféleképpen nem a gyakorlati életből kiinduló megoldás volt.
Sikerült megoldani azt, amit Matuska képviselő úr is említett, hogy aki ötéves szerződést hitelt érdemlően be tud mutatni és bizonyítani tudja, hogy öt évre bérbe adta, bérbe kívánja adni egy állattenyésztő telepnek a földjét, akkor az állattenyésztő telep közvetlen szomszédságában vagy a legközelebb eső földtáblában kell az ő földtulajdonát kiadni, illetve kijelölni.
Nagyon fontosnak ítéljük meg azt is, hogy abban az esetben, ha a földalapok nem bizonyulnak elegendőnek, az állam 2000 forint/aranykorona értékben helytáll ebben az esetben. Ezek mellett az indokok mellett úgy gondolom, indokolt volt a Szabad Demokraták Szövetségének az "igen" szavazata. Köszönöm szépen. (Taps.)
(16.50)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť