POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Fidesz frakciója azért kért ma napirend előtt szót, mert önmagában az a tény, hogy a kormány tervezett intézkedései az utcára szólítanak több tízezer fiatalt, több tízezer embert, mindenképpen értékelésre és szólásra érdemes. A diákok tüntetése után vagyunk, a pedagógusok egy részének tervezett csütörtöki megmozdulása előtt, tehát érdemes sorra vennünk, mi lehet ennek az oka, és ki milyen kockázatot vállal ezen a területen.
Mi úgy látjuk, a diákok múlt héten nem a tandíj gondolatával, a tandíj felsőoktatásban lehetséges szerepével szemben tüntettek, hanem az ellen a kormányzati erőpolitika ellen, amelyik félresöpört többhónapos tárgyalássorozatot, és így - politikai diktátumként - a maga részéről lezárta a tárgyalásokat. Ebben a teremben sokan egyetértünk azzal, hogy a tandíj jelenlegi formájában a kormány legutóbbi döntése alapján nem más, mint egyszerű pénzbeszedés, nem más, mint egyszerű sarc, és nem képes betölteni azt az ösztönző, motiváló szerepet, amelyet a tandíjnak egy valódi, nyitott európai felsőoktatásban be kell töltenie.
(15.10)
Kétes és igen kicsiny bevételért túlzottan nagy kockázatot vállal a kormányzat ezzel a döntésével. Azt kockáztatja ugyanis a kormány, hogy nem lesz felsőoktatási fejlesztési törvény és nem lesz felsőoktatási expanzió Magyarországon. Oktatók és hallgatók nélkül ugyanis erről a fejlesztésről, erről az expanzióról nem lehet megállapodni, nem lehet dűlőre jutni.
Amikor a kormány egy tagja csendőrpertuba keveredik... (Zaj a bal oldalon.)... a hallgatók egy jelentős részével, és hónapok óta tartó tárgyalássorozatot söpör le az asztalról, akkor igen nehéz megőrizni a felsőoktatási fejlesztéshez szükséges politikai bizalom minimumát is. Amikor az egyetemi oktatókat 15-20 százalékos elbocsátással, létszámleépítéssel fenyegeti a kormány, akkor igen nehéz az oktatók képviselőivel egy valódi, több évtizedre kiható felsőoktatási fejlesztésről megállapodni.
Ahelyett, hogy a kormány egy minőségelvű, teljesítményorientált finanszírozási rendszert dolgozna ki - amelyre egyébként a felsőoktatási törvény kötelezi, s melyet már elénk kellett volna bocsátani -, egy nivelláló, differenciálatlan leépítést helyez kilátásba a legutóbbi döntésével. Bizonyos, hogy a hallgató-oktató arány eltér, elmarad az Európában szokásos aránytól; azonban véleményünk szerint ezt nem úgy kell orvosolni, hogy elbocsátunk minden ötödik oktatót az egyetemekről, főiskolákról, hanem hogy jóval több fiatalt engedünk be, veszünk föl a főiskolák és az egyetemek intézményeibe.
Mi a következménye ennek a kormányzati döntésnek? Két súlyos következménye van. A kisebbik baj az, hogy a kormány szembe megy korábbi programjával, korábbi ígéreteivel, s emiatt lemondásra kényszerül a területért felelős helyettes államtitkár, Csirik János - azt gondolom, ez az ő morális döntése, nem a mi dolgunk ezt megítélni. A nagyobbik gond azonban az, hogy ez a döntés megfoszthatja a fiatalok igen jelentős részét a felemelkedés esélyétől, a társadalomban betöltött jelentős szereptől, amelyhez ma Magyarországon nem annyira a tőkésíthető magánhasznon, sokkal inkább a piacgazdaságban is alkalmazható szakképesítésen, a tudáson, a felsőfokú intézményeken keresztül vezet az út. Ez jóval nagyobb gond és jóval nagyobb kockázat, amit a kormány ilyen értelemben nemcsak a saját felelősségére, hanem valamennyiünk felelősségére vállal - és ez az, amit szerintünk nem tehet meg.
Nem tudom, mi a helyes magatartás egy kormányzati tisztviselő részéről, ha ellene, illetve az általa tervezett intézkedésekkel szemben több tízezer ember vonul az utcára. Azonban azt gondolom, hogy csütörtökön 4 órakor jobb lenne, ha a kormány részéről most nem lépne senki a tüntetők elé - jelentsenek inkább beteget, mint azt tették a múlt héten néhányan.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
