DR. DOBOS KRISZTINA

Full text search

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon érdekes volt, ahogy hallhattuk államtitkár úr válaszát, hogy mindezekről a kérdésekről az újságból is értesülhettünk, és gyakorlatilag a vizsgálat folyik, hiszen az újságból értesültünk, hogy ősz folyamán a feljelentés megtörtént. Hát nem az újságból, de máshonnan értesülhettünk arról, hogy bizonyos kollégákat a Művelődési Minisztériumban áthelyeztek, azokat, akik nem voltak hajlandók részt venni ebben az ügyletben. Valószínűleg államtitkár úr is tudja, hogy a közoktatási területen vannak olyanok, akik már jóval előbb felhívták a figyelmet. Ezeket a kollégákat gyorsan elhelyezték, nehogy probléma legyen.
A másik nagyon jelentős kérdésem, amivel kapcsolatban nagyon sok pedagógus hívott fel az elmúlt hetekben, hogy vajon az a sikeres iskolakonferencia, ahol a közoktatási intézet igazgatója, Mihály Ottó fog a sikeres iskoláról beszámolni, összefügg-e a sikeres vállalkozással, avagy hogyan is lehet azt értelmezni, hogy a minisztérium által finanszírozott vagy támogatott konferencián továbbra is ilyen előadások szerepelhetnek?
S a harmadik tényező, amire szeretném felhívni a figyelmet, ami most már nem ennek a konkrét ügynek a lényege, de valójában milyen pazarlás folyik a Művelődési Minisztériumban? Hiszen hajdanán a közoktatási intézetnek volt egy tanárképzéssel és továbbképzéssel foglalkozó csoportja. Őket elbocsátották, természetesen végkielégítést is kaptak, ami nyilván az adófizető polgárok zsebét valamelyes módon megterhelte. Aztán létrehoztak a tankerület helyén Veszprémben, ahogy már Pokorni képviselő úr mondta, egy újabb intézményt, a felsőoktatási törvény pedig definiálja, hogy a pedagógus-továbbképzésben a felsőoktatási intézményeknek kell részt venni. Akkor az a kérdés, hogy miért kell olyan kft-vel, vagy miért kell egyáltalán olyan szervezetekkel foglalkozni, amelyekből a pénz eltűnik, és az amúgy abszolút... – elnézést, be fogom fejezni –, az abszolút szegény közoktatásban 300 millió kicsorog a minisztérium zsebéből? Köszönöm szépen. (Gyér taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť