DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Lezsák Sándor mondanivalójának nem a legfontosabb része volt ez a titkosítási rész, hanem – azt hiszem – az, amit a politikáról, a nyilvánosságról és a felelősségről beszélt. Ebben osztom az álláspontját, csak jó lenne, ha a gyakorlat is ez lenne.
Ami a titkosítást illeti, úgy gondolom, hogy a közvélemény bizonyos félrevezetése történik, mert az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely az információkat kérte, az a parlamenti bizottság megkapta ezeket az információkat, és a titkosítás arra vonatkozott, hogy a nyilvánosságra hozatalt nem tette lehetővé az illetékes miniszter.
Úgy gondolom, hogy egy információnak nemcsak a tartalma, hanem a megszerzésének a módja is lehet titkos, és ha valaki egy ország érdekeit követni akarja, akkor nyilván erre is tekintettel kell lenni.
Ami egyébként azt az eljárást illeti, hogy országgyűlési képviselők kíváncsiak rá, hogy helyesen járt-e el a miniszter, ez szívük joga, nyilván majd az adatvédelmi biztos erről nyilatkozni fog, furcsa persze egy koalíciós kormány esetében, ha ezt a koalíciós partner teszi meg. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť