DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint az a szomorú valóság ebben az ügyben, hogy a Tocsik-ügybeli botrányos zsarolásokat követően a kormányzat szembenézni kényszerült azzal a ténnyel, hogy egyéves késedelme van az önkormányzatokkal szemben, ezért elkezdett kapkodni, és kétségkívül egy rossz megoldással, hirtelen hozott egy döntést.
Azért mondom, hogy a megoldás egyértelműen rossz, mert a vagyonarányos elosztást figyelmen kívül hagyni a tulajdonjogra vonatkozó szabályok szerint semmiképpen sem lehet, és egy olyan jelentős társadalmi erőnek a teljes kirekesztéséről is szó van, amelyet mindenképpen szóvá kell tenni.
Nevezetesen akkor, amikor az önkormányzatok vagyonának kielégítése szóba kerül, akkor lehetetlen nem szólni a lakosság saját beruházásairól, és a saját beruházásokkal keletkezett vagyonrészről, amelyek ez idáig teljes egészében figyelmen kívül lettek hagyva.
(16.30)
Egyrészt súlyos méltánytalanság történt a kistelepülésekkel szemben. Ez azért fájdalmas különösen, miután a kistelepülések egyrészt teljesen ellehetetlenültek, az életfeltétel a legtöbb kistelepülésen a megszűnéshez közel áll, másrészt a kistelepülések jelentik a nemzetmegtartó erőt. A másik részről a nemzetmegtartó erővel szembeni méltánytalanságról, tehát a lakosság jogos igényeinek kirekesztéséről is szó van, így többféle méltánytalanságot kell helyrehozni. Remélem, erre mielőbb sort (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) kerít az MSZP. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť