DR. GERÓCS JÓZSEF

Full text search

DR. GERÓCS JÓZSEF
DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, amit a miniszter úr mondott, hogy csökkenni fognak a közterhek. Egy egész konkrét számot fogok mondani, amivel a múlt hét végén jöttek hozzám olyanok, akiknek málnájuk és földieprük van.
A gurulómálna kilójáért 90 és 100 forintot adnak, a lémálnáért pedig 50 és 60 forint közötti összeget. Egy napra az alkalmi munkás 2000 forintot kér, vagy 1500 forintot plusz az élelmet. Ha ehhez hozzátesszük a közterhet, akkor ez körülbelül 3500 forint - vagy 2700, ha a koszt benne van. Ha naponta 35-40 kilót le tud szedni - a nagyon ügyes ember azt mondta, hogy 45 kilót tud leszedni -, ezért kap 4500 forintot. Ha ezt elviszi a felvásárlóhoz az őstermelői igazolvánnyal, ott levonnak tőle 12 százalékot. Tudja mindenki, hogy ez így van. A kapálásnak, a metszésnek, a műtrágyázásnak, a növényvédelemnek hol van az értéke? Azt mondták, ha jövőre így marad, ki fogják vágni az egészet, és csak annyi málnát és annyi epret termelnek, amit a családdal együtt le tudnak szedni, mert ráfizetésből nem tudnak megélni. Ezt a gazdák mondták nekem.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť