DR. KOVÁCS PÁL

Full text search

DR. KOVÁCS PÁL
DR. KOVÁCS PÁL (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon kevés az idő arra, hogy önöknek ezt az egész ügyet részleteiben elmondjam. Ez az egész ügy egy négy és fél órás akció eredménye, annyi kellett a szerzőknek, hogy hat hazugságot kitaláljanak. Ezek közül az első úgy szól, hogy ismeretlen tettes. Azt azért megkérdezném önöktől: ha valaki a képviselői igazolványát megmutatja egy rendőrnek, arra rá van írva a neve, akkor az ismeretlen tettes? (Közbeszólás: Ha tud olvasni! - Derültség.) Ha tud olvasni - mondják itt körülöttem.
A másik arról szólt, hogy elsodorta a rendőrt. Tessék nekem megmondani, hogy körülbelül egy méternyi távolság alatt egy álló helyzetből elinduló gépkocsi mennyire gyorsulhat fel. A másik része az, hogy a karjánál fogva el lehet-e sodorni valakit. Szerintem csak akkor, ha hozzá van drótozva a testéhez, hiszen a karja szabadon kilendül. Különösen akkor nem, ha az orvosi látlelet, ami néhány órával később született, leírja azt, hogy külsérelmi nyom nincs. Az is benne volt a rendőri közleményben, hogy fejsérülést okozott. Természetesen egy visszapillantó tükör okozhat fejsérülést egy olyan rendőrnél, aki nem magasabb 110 centinél, vagy térdel az aszfalton. De ez itt nem fordult elő.
Aztán azt is írta a rendőri jelentés, hogy 10-15 méterre tőlük parkoltam le. Nem igaz! - körülbelül 3 méterre. Tessék belegondolni, ha egy rendőr felszólít valakit, hogy menjen el, az illető beül a volán mögé, beindítja az autó motorját, mire gondolhat ebből egy rendőr? Hogy járó motorral ott fog állni tovább is vagy arra, hogy elindul? Esetleg félrelép, félrehúzza a karját. A másik része a dolognak az, hogy természetesen ott mentem el mellettük, senki a sérülésről semmiféle szót nem mondott. Az is hazugság, amit a rendőri nyilatkozat úgy jelentetett meg, hogy bementem a Parlamentbe. Nem erről van szó. Rohantam a metróhoz, mert el kellett mennem valahová egy előadást tartani.
Mindebből az következik, hogy önök természetesen háromféle módon dönthetnek jelen pillanatban. Aki tartózkodik, az könnyű helyzetben van, mert nem kell mérlegelnie semmit. Aki elfogadja azt a javaslatot, amit a mentelmi bizottság tett, annál az a véleményem, hogy hazugságokra alapozva hozza meg a véleményét, és csatlakozik azokhoz, akik ezt az ügyet egyszerűen egy politikai lejáratás céljából megszerkesztették. (Zaj.) Azok az emberek, akik nemmel szavaznak erre, véleményem szerint a valóságot követik, illetőleg egy racionális döntést hoznak.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť