POKORNI ZOLTÁN

Full text search

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának nevében szeretném néhány pontban megismételni a Magyar Köztársaság és a Szentszék közötti megállapodás kapcsán kirobbant politikai vitáról a véleményünket.
Az egyik: a megállapodásra szükség van, szükség lett volna már rá évekkel ezelőtt is, mert megspórolhattunk volna sok olyan áldatlan belső belpolitikai vitát, aminek tanúja volt ez a Ház. Ennek a megállapodásnak nemcsak a magyar katolikus egyház kell hogy részese legyen, hanem a többi történelmi egyház is, és ennek a megállapodásnak az áldásából, remélhetőleg nyugalmából részesülnie kell a többi felekezetnek, kis egyháznak is. Ezt a megállapodást sajátos jogi keretek között a katolikus egyház nevében az Apostoli Szentszék kell hogy megkösse.
Továbbiakban: e megállapodás folyományaként egyrészt létező törvények betartását kell számon kérni a kormányon, a '91. évi XXXII. törvényt, hatályos alkotmánybírósági döntések végrehajtását kell beteljesítenie a parlamentnek, jelesül a közoktatási törvény módosítását, hogy valóban egyenlő módon finanszíroztassék annak a szülőnek a gyereke is, aki önkormányzati iskolába, és annak a szülőnek a gyereke is, aki felekezeti iskolába kívánja járatni a gyermekét. Az Alkotmánybíróság erről ez év áprilisában döntött. Tetszik, nem tetszik, ezt tudomásul kell vennie mindenkinek, aki a Magyar Köztársaság parlamentjének tagja és esküt tett.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból. - Dr. Dávid Ibolya jelentkezik.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť