DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Igen. A javaslatok tulajdonképpen összefoglalják és az egészségpénztárak vonatkozásában megfogalmazzák, hogy a most létező felosztó-kirovó elven működő egészségpénztárak helyzete bizonyos fokig másképp alakul, mint ahogy ez például a nyugdíjbiztosításnál jelentkezett. Ez abból is látható, hogy míg az egészségbiztosítási pénztáraknál elég nagy gondok és problémák merültek fel összességében a gazdálkodásban, amelyet az Állami Számvevőszék is rendkívül szigorúan kritizált, addig egy külön bizottság foglalkozott az egészségbiztosítási pénztáraknak gondjaival. Ennek következtében úgy gondoljuk, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldása nem vált egészen egyértelművé és világossá az adott rendelkezések között.
A Független Kisgazdapárt szükségesnek tart egy elképzelhető, összes veszélyt kiküszöbölő nyugdíjreformot, egy egészségbiztosítási reformot, és ennek együtt kell a tb-reformját a hét előterjesztéssel, illetve az öt törvényjavaslattal és a két határozati javaslattal kielégítenie. Mi ezzel kapcsolatosan benyújtottunk és be fogunk még nyújtani mintegy huszonöt módosító javaslatot. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket majd az úgynevezett részletes vitában kifejtjük.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť