DR. SCHWARCZ TIBOR

Full text search

DR. SCHWARCZ TIBOR
DR. SCHWARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék a méltányossági kérdéshez hozzászólni. Ez jelen pillanatban is jogköre a főigazgatónak. A méltányosságot gyógyszerek engedélyezésénél és terápiás eljárások kifizetésénél mindig úgy gyakorolja, hogy a szakma véleményét kikéri. Tehát egy szakmai kollégium vagy a szakma ajánlja, s utána dönt a főigazgató asszony jelen esetben is, hogy mit tud méltányossági jogkörben gyakorolni.
A másik pedig a melléklet kérdése. Itt, a mai nap folyamán elhangzott: képviselőink kezdeményezésére fél egykor kezdődött egy konzultáció a Népjóléti Minisztérium illetékes képviselőivel, hogy próbáljuk meg átírni ezt a mellékletet, mert mi is úgy látjuk, hogy szakmailag tarthatatlan helyzet alakult ki ezzel a melléklettel kapcsolatban. Arra törekszünk, hogy szakmailag is elfogadható melléklete legyen ennek a törvénytervezetnek: vagy úgy, hogy beemeljük az egészet a törvénybe, vagy pedig külön hangsúlyozzák, mi az, ami terápiás célból jár és térítésmentes, és mi az, ami csak szépítészeti szempontból jár.
Elhangzott az orvosszakértői intézet munkájával kapcsolatos vélemény. Elképzelések vannak arra, hogy az egész rehabilitációt és az orvosi felülvizsgálati rendszert úgy kellene átalakítani, hogy ne csak az OOSZI szakemberei vegyenek benne részt, hanem a szakmában dolgozó, jó képességű, gyakorlattal rendelkező és nem elszakított emberek eseti megbízások alapján szakértőként tevékenykedhessenek ebben az orvosszakértői munkában, hiszen ez egy picit közelebb hozná az élethez az orvosszakértői munkát, és nem egy elszakított, külön függetlenített intézet végezné csak az orvosszakértői munkát. Ennek az orvosszakértői stábnak az lenne a feladata, hogy elvégezze a különféle szakértői munkákat.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť