KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vita ezek szerint később fog lezárulni, de a plenáris ülésen nem lesz lehetőségünk reflektálni néhány nagyon fontos olyan kérdésre, amelyről a kormánynak azért is szükséges véleményt nyilvánítani, hogy ezzel is megpróbálja a módosító indítványok kidolgozásában segíteni a képviselőket.
Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk - hiszen a mai nap során, különösen Dávid Ibolya képviselő asszony hozzászólásában többször került elő -, hogy most végül is a jogalkotásról szóló törvénynek megfelelően jár el a kormány, avagy sem. Szerencsére most már nekem is rendelkezésemre bocsátották a jogalkotásról szóló idevonatkozó törvényi szakaszt, és ennek áttanulmányozása után is mondhatom azt, hogy a kormány igenis a jogalkotási törvény szellemében jár el, hiszen a jogalkotási törvény azt rögzíti, hogy a jogszabályt és a végrehajtási jogszabályt egy időben kell hatályba léptetni. Erre vonatkozóan már elmondtam a kormány álláspontját: '98. január 1-jén lép hatályba a törvény, addig a végrehajtási utasítások is meg tudnak jelenni és hatályba tudnak lépni.
Az a jogszabályi szakasz, amelyet képviselő asszony itt a vitában többször idézett, az a kormány álláspontja szerint nem a parlament és a kormány viszonyát rendezi, hanem azt mondja ki, hogy a jogszabály tervezetével egyidejűleg meg kell küldeni véleményezésre a végrehajtási jogszabálytervezetet is. Tehát ez az államigazgatási eljárásra vonatkozóan ír elő bizonyos előírásokat, és nem a parlament és a kormány közötti viszonyra.
Ez után a jogi fejtegetés után engedjék meg, hogy néhány, az általános vitában elhangzott fontos kérdésre próbáljak reflektálni.
Az eddigi vitában több képviselőtársam illetett bennünket azzal a váddal, hogy az egészségbiztosítás alapkérdései nem tisztázottak. Úgy vélem, hogy a törvénycsomag egyes elemei koherens és végiggondolt egészségbiztosítási rendszert mutatnak. E koherens rendszer lényege az, hogy az egészségbiztosítás természetbeni ellátásai szempontjából a magyar állampolgárok egyetlen kockázatközösséget alkotnak, és ennek keretében egységes ellátási csomagra jogosultak. Pénzbeli ellátás viszont csak azoknak jár, akik biztosítási jogviszony alapján maguk is járulékfizetők. E rendszer indokait mind a törvényjavaslat általános indokolása, mind az expozé részletesen tartalmazta.
A társadalombiztosítás egyes ellátásaira jogosultakról szóló törvényjavaslat világosan megkülönbözteti azokat a jogcímeket, amelyek alapján valaki jogosulttá válik a kötelező egészségbiztosítás ellátásaira. Eszerint a biztosítottak, akik maguk teljes összegű egészségbiztosítási egyéni járulékot fizetnek, jogosultak valamennyi egészségbiztosítási ellátásra. Rajtuk kívül az egészségbiztosítás természetbeni ellátásaira eltartott hozzátartozóként, vagy a törvényből következő jogosultság alapján, vagy részleges járulékfizetéssel jogosulttá válik minden Magyarországon élő magyar állampolgár; ez utóbbi csoportok azonban nem jogosultak a pénzbeli ellátásokra.
Ehhez a rendszerhez igazodik a nyilvántartás és a taj-szám is. Való igaz, taj-száma minden magyar állampolgárnak van, de láthattuk, hogy a természetbeni ellátások szempontjából az egészségbiztosítás rendszerében mindenki jogosult valamilyen jogcímen egészségügyi szolgáltatásokra. A taj-szám valóban nem a biztosítotti mivoltot igazolja, ugyanakkor alkalmas lehet arra, hogy az ellátásra való jogosultság jogcímeit személyenként, e kódszám segítségével tarthassák nyilván.
(12.50)
A fentiekben vázolt rendszer tudatosan vállalja a kötelező egészségbiztosítás szolidáris jellegét, és valóban kifejezi azt a lényegi különbséget a társadalombiztosítás ágai között, mely az ellátórendszerekben jelen van. Így az egészségbiztosítás rendszerében a szolidaritási elv mellett csak a pénzbeli ellátások területén kaphat nagyobb hangsúlyt a biztosítási elv.
A felszólalások olykor vádlón a kormány szemére vetették azt is, hogy a javaslat lényegében a jelenlegi egészségbiztosítási rendszer megismétlése. Igen, a javaslat valóban a jelenlegi rendszerre építkezik. Nem volt, és nem lehet cél a magyar lakosság egészségi állapotát ismerve a forrásszűkítés vagy az ellátásszűkítés. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a javaslat minden olyan eleme, mely a jelenlegi rendszert áttekinthetőbbé, kiszámíthatóbbá kívánja tenni, a felszólalók heves kritikáját váltotta ki. Ilyen a beutalási rend, a várólista, a terápiás és vizsgálati rendek vagy a méltányosság szabályozása.
Engedjék meg, hogy először a beutalásról, szabad orvosválasztásról szóljak. A szabad orvosválasztás joga az egész világon átértelmezés alatt van. Az egészségügyi költségek kezelhetősége, az ellátószervezet költséghatékonyságának javítása, a szakmai szabályozás egységesíthetősége, érvényesíthetősége érdekében a szabad orvosválasztás joga közösségi finanszírozásból egyre több országban az elsődlegesen ellátó orvos megválasztására korlátozódik, a szakellátás igénybevételénél ezt a jogot szakmai és költséghatékonysági szempontok árnyalják.
Az általunk javasolt rend főszabályként valóban csak az alapellátásban érvényesíti korlátozás nélkül a szabad orvosválasztás intézményét, de a szakellátás igénybevételénél nem zárja ki a szabad orvosválasztást, csupán annak eljárásrendjét szabályozza. A javasolt szabályozás nem tiltja meg a szakorvos szabad megválasztását, de egyes szakellátások térítésmentes igénybevételét az igénybevétel indokoltságát igazoló orvosi véleményhez, a beutalóhoz köti. Ennek megfelelően a javaslat 13. §-ának b) pontjában azt mondja ki, hogy a háziorvosi beutaló nélkül is jogosult a biztosított a járóbeteg-szakellátás igénybevételére, ha külön jogszabály az adott szakellátás beutaló nélkül történő igénybevételét lehetővé teszi, továbbá természetesen ha az azonnali ellátását az egészségi állapota indokolja. E szabályozási módszer lényegében azonos a ma hatályos rendelkezésekkel, amelynek alapján az 1975. évi II. törvényt végrehajtó kormányrendelet nevesíti azokat a szakrendeléseket, amelyek igénybevételéhez nem szükséges beutaló.
A javaslat végrehajtására előkészített kormányrendelet tervezete a jelenleg hatályos rendelkezésekkel azonos körben továbbra is beutaló nélkül teszi lehetővé a bőrgyógyászati, a fül-orr-gége, a nőgyógyászati, az általános és baleseti sebészeti, a szemészeti, az onkológiai, az urológiai szakrendelések, valamint a gondozók igénybevételét. Összességében tehát a szakellátások többsége jelenleg és a jövőben is igénybe vehető beutaló nélkül. Továbbra is szükséges a beutaló azonban a speciális szakellátások felkereséséhez és azoknak a szakrendeléseknek az igénybevételéhez, amelyek adekvátságáról a biztosított nem tud nagy biztonsággal dönteni. Annak ellenére tehát, hogy a szabad orvosválasztás ez ideig kizárólag a háziorvosi rendszerben került deklarálásra, a kormány nem kívánja korlátozni a jelenlegihez képest a szakellátás igénybevételének szabadságát.
A várólistáról ma is sok szó esett. A törvény a várólistákat azoknál a betegségeknél kívánja bevezetni, amelyeknél a kezelés elmaradása az egészségi állapotot jelentősen befolyásolja, de valamilyen ok - szakmai vagy pénzügyi - miatt az ellátás nem nyújtható korlátozás nélkül. Ezekben az esetekben szigorú szakmai szabályoknak kell objektíven eldöntenie, hogy kik, milyen sorrendben jutnak az ellátáshoz. Számunkra nem megengedhető az, hogy valaki pénzért vásároljon más hátrányára életesélyt, azaz csak azért, mert több pénze van, véleményünk szerint senki nem szoríthat ki a várólistáról a műtétre rászorultabb vagy alkalmasabb egyént. Egyszerű példával: a szervátültetésnél nem annak kell adni a frissen kiszedett vesét, aki a legtöbbet fizeti érte, hanem annak, akinek a szövettípusa legjobban megegyezik az beültetendő szervvel.
Más kérdés a halasztható, az egészségi állapotot nem befolyásoló ellátások köre. Idetartozik például Pusztai képviselő asszony által említett epeműtét is - azt hiszem, ön említette, ha nem, akkor Szolnoki Andrea képviselő asszony. Az ilyen ellátások átmeneti ellátási hiány esetén javaslatunk szerint nem az előbb értelmezett várólista, hanem egyszerű előjegyzés alapján vehetők igénybe. A pénzért való előrébb lépést itt sem támogatjuk, mert az előjegyzés célja nem az egészségügyi bevételek növelése, hanem az átmeneti hiányok kielégítésének szabályozása. A kormány valóban törekszik az ellátórendszer átalakítására, a felesleges kapacitások leépítésére, de csak azért, hogy így többletbevételt lehessen elérni, nem kívánjuk az előjegyzés intézményét általánossá tenni.
A mai vitában szintén többször előkerült a vizsgálati és terápiás eljárási rend. Súlyos félreértésen vagy netán tudatos félremagyarázáson alapul a protokollokkal kapcsolatos, a tisztességes ellátásához fűződő jog korlátozására vonatkozó ellenzéki vélemény. Ezek meghatározásának célja kettős: egyrészt az ellátás szakmai tartalmában egy olyan minimális követelményrendszer meghatározása, amely elemei nem mellőzhetők, másrészt a biztosított számára a részére nyújtott ellátás kontrolljának megteremtése. Egyszerű példával élve: ha például a protokoll rendelkezik arról, hogy mely fogászati beavatkozások szerves része az érzéstelenítés, nem lehet vita tárgya, hogy azt el kell-e végezni vagy meg lehet-e tagadni. De adott esetben a biztosított szakmailag nem indokolt esetben, például egyszerű tömés esetén is kérhet térítés mellett érzéstelenítést.
Tekintettel arra, hogy egy szakmai törvény megalkotásáról van szó, a hozzászólások politikai vonzatait nem érintve szeretném deklarálni, hogy a protokollok megalkotásának célja nem egy ellátásszűkítő, minimális szakmai szint meghatározása. Természetesen e protokollok alapvető eleme lesz, hogy az orvos a protokollban foglaltaktól bármikor eltérhet az eltérés indokának feltüntetésével, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy az egyedi esetek kezelésére semmilyen általános szabály nem alkalmas.
A méltányosságról nem oly régen beszélt Pusztai képviselő asszony. A méltányosságból igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások lehetősége szintén nem új eleme a javaslatnak. A jelenleg hatályos szabály értelmében is rendelkezik az Egészségbiztosítási Pénztár méltányossági jogkörrel, de ezt a javaslat szintjén sem konkretizálja a normaszöveg, csupán azt mondja ki, hogy méltánylást érdemlő esetekben betegségi és anyasági ellátás engedélyezésére van mód. A javaslat e jogkört annyiban szűkíti, hogy kizárja a méltányossági jogkör gyakorlásából az ellátásra egyébként nem jogosult személyeket. Nem lehet, és nem is volt kormányzati cél, hogy megszüntesse a méltányosság lehetőségét például akkor, ha a biztosított sajátos állapota nem teszi lehetővé a szokványos gyógyászati segédeszköz használatát, vagy ne pótolhassa az önhibáján kívül tönkrement gyógyászati segédeszközt, továbbá speciális allergiás megbetegedésben szenvedőtől elvegye a fogpótlás lehetőségét, illetve ne tegye lehetővé egyes ritka megbetegedések gyógykezeléséhez külföldi gyógyszer beszerzéséhez adott támogatást.
A vádak sorában az egyik leggyakoribb, hogy a javaslat túlságosan is széles körben él felhatalmazó szabályokkal. Két héttel ezelőtt Surján képviselő úr véleménye szerint például a javaslat a jelenleg hatályos - az ő részvételével működő kormány által előkészített - törvényhez képest kivonná a döntési hatásköröket az Országgyűlés kezéből a részletszabályok külön jogszabályra utalásával. Nem kívánom az úgynevezett ellátási csomag jelenleg hatályos változatát kritizálni, hiszen önmagában ennek deklarálása reformértékű lépés volt, azonban megjegyzem, hogy az a törvényhely például az egész szűrővizsgálati kört külön jogszabályba utalta, amelynek meghatározása elmaradt, így a törvény betűje szerint nem lehetett volna semmilyen szűrővizsgálatot végezni az egészségbiztosítás keretében.
(13.00)
Tény az, hogy nem lenne akadálya az egyes konkrét egészségügyi szolgáltatások törvényi meghatározásának, sőt az előkészítés során mérlegeltük annak lehetőségét, hogy a javaslat melléklete nem úgynevezett kivételi listát, hanem pozitív taxációt tartalmazzon. E megoldás azonban nem ad arra lehetőséget, hogy törvénymódosítás nélkül, az aktuális egészségpolitikai célok vagy a lakosság egészségi állapotát jellemző változások alapján például új szűrővizsgálat kerüljön bevezetésre, vagy annak gyakorisága változzon, illetve hogy a technika fejlődésével új beavatkozások jelenhessenek meg a kötelező egészségbiztosítás szolgáltatásai között.
Végül a mellékletekről: a törvényjavaslat célja a társadalombiztosítás terhére nyújtható ellátásokból egy olyan korszerű ellátási csomag meghatározása, amely egyrészt a rendelkezésre álló források hatékony felhasználását biztosítja, azaz a befizetett járulékokból az egészségi állapot lehetőség szerinti legnagyobb javítását biztosítja; másrészt a lehetőséghez mérten biztosítja a hozzáférési esélyegyenlőséget; harmadrészt pedig átlátható, ellenőrizhető és számonkérhető. A fenti célok természetesen idealisztikusak, tehát tökéletes megvalósításuk egyetlen egészségügyi rendszerben sem lehetséges, de a munkában alapelvként fogadhatók el.
A törvény a fenti célokat összetett eszközrendszerrel kívánja elérni. A törvény főszabályként felsorolja azokat az ellátási területeket, amelyek igénybevételére a biztosított jogosult, majd ezekből az alapterületekből különböző megfontolásokból a melléklet egyes konkrét ellátásokat kizár. Természetesen az egyes csoportok konkrét felsorolásai vitára adhatnak, adtak okot, illetve ezek kiragadottan nehezen értelmezhetők. Úgy gondoljuk, ezek a viták elsősorban értelmezési problémákból fakadnak. Egyértelműen le kell szögezni, hogy téves az az értelmezés, hogy a mellékletben felsorolt ellátásokat a törvény kategorikusan kizárja a térítésmentesen nyújtandó ellátások köréből.
Vitára adott okot a szabályozás szintje. Komolyak és nem megalapozatlanok azok a felvetések, hogy ilyen szintű szakmai részletszabályokat felesleges törvényben szabályozni, hanem ezek megfelelő szabályozásszintjei szakmai végrehajtási rendeletek legyenek. Ez valóban nagyobb rugalmasságot, könnyebb aktualizálhatóságot jelentene. Ugyanakkor a nem finanszírozott ellátások miniszteri rendeleti szintű felsorolása valóban felveti azt - az ellenzék által már így is hangoztatott - vádat, hogy a mindenkori kormány biankó csekket kapna az ellátások tetszőleges szűkítésére. Ezért az ellátottak érdekében mégiscsak szükségesnek tartjuk a kivételek törvényi szintű szabályozását. A melléklet egyébként a társadalombiztosítási alapok éves költségvetése kapcsán jogtechnikailag is probléma nélkül, rendszeresen aktualizálható. Szóba jöhető jogtechnikai megoldás az is, amely az előbb jelzett problémát is enyhítheti, hogy a melléklet vagy akár a törvény szövege csak a biztosításból való kivétel célját, indokát határozza meg, azaz csak a melléklet főbb csoportjainak címeit tartalmazza, és az ehhez igazodó részletes lista kiadását utalja a népjóléti miniszter hatáskörébe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, minden olyan fontos kérdéskörön a mostani megnyilvánulásomban végigmentem, amely a vita során felmerült. Kérem képviselőtársaimat, hogy szakmai megfontolású módosító indítványaikat nyújtsák be, és ígéretet teszek arra, hogy természetesen úgy, ahogy ez eddig is volt, a kormány ezeket kellő komolysággal fogja mérlegelni.
Köszönöm szépen.
