KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, csak néhány reflexiót szeretnék mondani az eddigi hozzászólásokhoz, hiszen úgy gondolom, a kormány összefoglaló álláspontját a hosszabb hozzászólásomban elmondtam.
Dávid Ibolya ismét felvetette a jogalkotási eljárással kapcsolatos kérdéseket. Én ismételten szeretném megerősíteni, hogy az alapvető jogokat és kötelezettségeket a törvény tartalmazza. Eddig sem volt gyakorlat az, hogy a népjóléti miniszteri rendeletet vagy a kormányrendelet-tervezetet a képviselőknek megküldjük, köröztessük - ha igényük van rá, természetesen betekinthetnek, de erre van egy eljárási rend. És természetesen az érintetteknek, akikkel konzultálnia kell a kormánynak, ilyen vonatkozásban megküldjük, a véleményüket megkérjük, mérlegeljük, de ez nem azt jelenti - ahogy ön utalt az Egészségbiztosítási Önkormányzat véleményére -, hogy ez egy az egyben a jogszabályban is meg tud jelenni. Nem - mérlegelés tárgyát kell hogy képezze!
Szász Domokos képviselőtársam beszélt a rokkantnyugdíjrendszer átalakításáról. Itt csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a törvényi szabályozás jelen pillanatban nem kíván változtatni a rendszeren - ezt mindenképpen nagyon fontos tudni. Az országgyűlési határozati javaslat éppen azért született, hogy a fő irányokat, az elmozdulási elgondolásokat - amelyek egyébként sok tekintetben azonosak azzal, amit a képviselő úr is felvetett - felvázoljuk, de nagyon fontos megnyugtatni a közvéleményt a tekintetben, hogy '98. január 1-jétől ilyen mértékű változást nem tervez a kormány. 1999. január 1-jére lenne jó megteremteni mindazokat a feltételeket, amelyekkel ez a rendszer egy kedvezőbb irányba elmozdítható.
(13.40)
A minilaborok kérdését is felvetette képviselő úr az előző hozzászólásában. Ez már sokszor a Ház előtt volt. Most csak annyit szeretnék e tekintetben mondani, hogy az ez évi költségvetés megszavazásakor, múlt év decemberében az Országgyűlés döntött erről a kérdésről.
Pusztai képviselő asszony felvetette, hogy értelmezhetetlen a törvény, és én tulajdonképpen az ellenzéki képviselők megnyilvánulásait kifogásoltam. Nem általában mondtam azt, hogy nem tudták kellően értelmezni, hanem voltak olyan speciális ügyek - például a vizsgálati és terápiás eljárásnál vagy éppen a mellékleteknél -, ahol érzékelhető volt, hogy talán túlmentek az értelmezésben egy meghatározott mértéken. Kormányoldalról talán az volt érzékelhető, hogy eltúlozták, dramatizálták azt a valóban néhol nehezen értelmezhető szöveget.
Összességében még egyszer szeretném megerősíteni azt, hogy a kormány nagyon nyitott a módosító indítványok benyújtása során. Szakmailag elfogadható módosító indítványokat természetesen méltányolni tudunk, és igyekszünk beépíteni, valamint arra törekedni, hogy ez végül is egy jó törvény legyen.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť