DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Full text search

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nem sokkal ezelőtt, egy hasonló reggelen már szó volt erről a kérdésről. Nagyon fontos és nagyon súlyos kérdés ez, és nagyon fontos dolog az, hogy a kábítószerügyi tárcaközi bizottság végre be tudja tölteni a feladatát, hiszen teljesen egyértelművé vált, a parlamenti kábítószer-ellenes bizottság működése teljesen világossá tette, hogy ez a bizottság az eddigi tevékenysége alapján nem alkalmas arra a feladatra, amire kiszemelték, kiszemeltük - sajnos -, és itt nagyon komoly változásokra van szükség, személyekben is.
A következő az, hogy a Magyar Demokrata Néppárt javaslata alapján már több kerületben és településen indult meg iskolai időszakban olyan iskolavédelmi program, amikor az önkormányzat szerződést köt szolgálaton kívüli rendőrökkel, akik az iskolába menet és jövet időszakában egyenruhában, ott sétálva már a jelenlétükkel is visszatartó hatást gyakorolnak.
Mi azt javasolnánk, hogy ugyanezt a megoldást vezessék be diszkók környékén és diszkókban is, ez is egy lépés amellett, amit egyébként a Belügyminisztérium akcióként megszervezett már több diszkó környékén. Valószínűleg az ilyen állandó jelenlét sokkal nagyobb visszatartó hatású, mint az esetleges, a bűnösök szerint esetleg kivédhető razziák.
A következő dolog az, hogy minden iskolában és minden diszkóban szükség lenne arra, hogy legyenek jelen - és érzésem szerint erre akár kötelezhetők is a diszkótulajdonosok - olyan figyelemfelhívó plakátok és feliratok a legjobban látható helyeken, különös tekintettel a mosdókra, amelyek a fiatalokat figyelmeztetik a droghasználat rendkívül súlyos következményeire.
Azért még egyet hozzáteszek: ezeket a plakátokat nagyon komolyan készítsék elő! Több alkalommal tapasztaltuk a másság-kampány esetén is, hogy ha rosszul elkészített képeket és plakátokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) próbálnak meg alkalmazni, az éppen az ellenkező hatást érheti el. Tehát nagyon komolyan zsűrizni és vizsgálni kell ezeket a plakátokat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť