DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Full text search

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy szabad-e meg nem történt bűnökért vezekelni, de abban biztos vagyok, hogy meg nem történt koszorúzásért nem szabad már második alkalommal felszólalni ebben a parlamentben. Tudniillik Göncz Árpád köztársasági elnök nem koszorúzta meg azt az emlékművet, amelyet Dávid Ibolya már második alkalommal hoz föl. Göncz Árpád ugyanazon a házon, az úgynevezett Biasini-fogadón elhelyezett Petőfi-emléktáblát koszorúzta meg, azt a Petőfi emléktáblát, amelyet a kolozsvári magyarság minden évben meg szokott koszorúzni; és azt hiszem, nem vethetjük a köztársasági elnök szemére, hogy Petőfi emléke előtt tisztelgett.
Sajnos, parlamentünkben nem először fordul elő ellenzéki oldalról - de Magyar Demokrata Fórum, de a Kisgazdapárt részéről is -, hogy olyan állításokat ismételnek többszörösen, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. (Dr. Dávid Ibolya: Szabó nyilatkozta. - Zaj az ellenzék padsoraiban.) Tegnap Torgyán József második alkalommal vádolt meg neves társadalomtudósokat azzal, hogy a Művelődési Minisztériumtól vettek fel pénzt, ami nem volt igaz. Ma Dávid Ibolya második alkalommal vádolta meg a köztársasági elnököt egy olyan emléktábla megkoszorúzása miatt, ami nem történt meg. Azt hiszem, ez a dolog nem vezethet sehová. Azt sem értem egyébként, hogy miért került sor egyáltalán napirend előtt erre a felszólalásra, hiszen ebben semmi országos jelentőségű, semmi halaszthatatlan, és sajnos ma már semmi rendkívüli nincs, mert bizony a rágalmak mindennaposak lettek.
Köszönöm szépen. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van. - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť