POKORNI ZOLTÁN

Full text search

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Nem az emlékműről folyik itt a vita valójában. Részben az emlékműről vagy emléktábláról, az azon szereplő állítás megítéléséről; részben pedig egy, az országunk tekintélyét kockáztató hírről, adott esetben rágalomról - nem tudjuk pontosan, itt, ebben a teremben megítélni, hogy ez hír vagy rágalom.
Mindenesetre ebben a Házban, itt, június 3-án képviselőtársunk, Dávid Ibolya (Dr. Szent-Iványi Istvánhoz fordul:) - ahogyan ön is elmondta - hozzászólt ehhez a kérdéshez. Akkor a kormány nevében Szabó Zoltán államtitkár úgy foglalt állást - olvasom: "a köztársasági elnök gesztusa az említett emléktábla megkoszorúzására helyes volt". Ő itt úgy nyilatkozott előttünk - lehet, hogy tévedésből, lehet, hogy megtévesztette őt valaki -, hogy megkoszorúzta a köztársasági elnök úr ezt az emléktáblát, hovatovább több sajtónyilatkozat, újsághír szintén ezt az információt erősítette meg. Önök, vagy szűkítsük ezt le: a Külügyminisztérium nem tartotta fontosnak sem a sajtóhíreket cáfolni, sem pedig helyreigazítani az államtitkár úr esetleges tévedését.
Azt gondolom, hogy a felelősség az önök oldalán elég nagy, nem kellene ezt most azokra az ellenzéki képviselőkre hárítani, akik szóvá teszik ezt - ha adott esetben tényleg nem igaz a hír, és nem igaz az államtitkár úr állítása. Kérem, hogy ezt így mérlegeljék, és ne próbálják egyfajta felelősségáthárítással kimosni a kormányzat szerintem ténylegesen elkövetett hibáját.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť