DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen nem azt állítottam, hogy a bizottságok nem támogatták a preambulum módosítását, hiszen előttem fekszik az ajánlás a mostani vitához, amely egyértelműsíti, hogy a törvényjavaslat módosító javaslatát a bizottságok támogatták.
(15.30)
Én arra mutattam rá, hogy már a bizottságban, később pedig most itt a plenáris ülésen is igen élénk vita alakult ki a preambulumról. A preambulumot illetően pedig egyértelmű, hogy ebben az esetben fel kell vetni a kérdést, hogy az vajon milyen összefüggésben van a törvény egészének a beterjesztéséhez képest, hiszen a Kisgazdapárt megítélése szerint az egész törvény kapkodva, gyorsan került beterjesztésre, úgy, hogy számos kérdés még az általános vita szintjén sem került megvitatásra. Ezt az a tény is igazolja, hogy ha ez egy igazán alapos törvényjavaslat lett volna, akkor a preambulum tekintetében nem hinném, hogy bármiféle módosító javaslat benyújtásáig el kellett volna jutni. És mindjárt látni fogják képviselőtársaim, ez a törvény 1. §-a, de épp így folytatódik majd a 2. §-sal kapcsolatos kifogások tömkelege, mint a preambulummal kapcsolatban is észrevételeztem.
Tehát nem felesleges akadékoskodás, hanem egy gyorsított törvénykezési eljárás súlyos következményeire utaltam, amikor az előbb felszólaltam. Köszönöm a türelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť