ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4832. számon, az egységes javaslatot pedig T/4832/530. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, és ezekről az alkotmányügyi és a költségvetési bizottság ajánlásokat készített T/4832/539. és 541. számokon.
Megkérdezem a bizottsági elnököket, hogy kívánják-e ajánlásaikat szóban is kiegészíteni. (Nincs jelentkező.) Nem kívánják.
Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a záróvitában a normaszöveghez benyújtott módosító javaslatok képezzék az első vitaszakaszt, majd pedig a mellékletekhez érkezett indítványok vitája következzék. Kérdezem, hogy tisztelt Országgyűlés egyetért-e indítványommal. Ha igen, kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Most megnyitom a záróvita első szakaszát a törvényjavaslat normaszövegére vonatkozóan. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Senki nem kíván hozzászólni, a záróvita e szakaszát lezárom.
Megnyitom a záróvita második szakaszát a törvényjavaslat mellékleteihez érkezett módosító javaslatok alapján. Megadom a szót Csépe Béla képviselő úrnak, Fidesz. (Moraj.) Türelmüket kérem!

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť