BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is köszönöm, hogy önnek osztották ki a kérdést és ön válaszol, mert ha Baja Ferenc miniszter úr kapta volna, ő nem értené a Fidesz-Magyar Polgári Párt kérdését.
A kérdés tulajdonképpen arról szól, hogy örömmel hallhattuk az önkormányzati és rendészeti bizottságban, hogy elkészült Záhony határátkelőhely a legkorszerűbb berendezésekkel. A hét végén is láthattuk, és ezt megelőzően is tudhattuk, hogy működik vezető kormánypárti politikusok és más alapok támogatásával egy Euro-kapu nevű intézmény, amely magántársaság egy magánvámügynökséget is magába foglal.
(14.50)
Ez 3 kilométerre helyezkedik el az ország keleti kapujától, Záhony határátkelőhelytől. Nagyrészt itt folyik az országba belépő és kilépő termékek vámolása. Örülök annak, hogy a délelőtti vitában is nagy hangsúlyt kapott az, hogy rövidesen - a 2000. év után néhány évvel - Magyarország keleti határa lesz az Európai Unió határa.
Néhány dolgot azonban nem értek: miért vállalja a magyar kormány azt, hogy havi több száz ezer forint veszteség éri azzal, hogy nem a magyar állam tulajdonában lévő határátkelőhely végzi ezt a tevékenységet, hanem egy magánügynökség? Miért vállalja azokat a kockázatokat, amelyek ebből fakadnak? Azt szeretném kérdezni a tisztelt államtitkár úrtól, hogy mi folyik itt? És ha államtitkár úr erre azt válaszolja, hogy vodka, akkor elfogadom a válaszát. (Derültség és taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť