BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Lassan finiséhez érkezik a jelenlegi parlamenti ciklus, és nem tettünk eleget egy fontos ígéretünknek. Sokunkat nyugtalanít, sikerül-e megalkotni a fogyatékos emberek jogairól szóló törvényt még ebben a parlamenti ciklusban.
Súlyos adóssága ez a kormánykoalíciónak, hiszen ez a téma mind a két kormánypárt választási programjában szerepet kapott, és bekerült a kormányprogramba is. Különösen adósságnak érezzük mi, szabaddemokraták ennek a törvénynek a megalkotását, hiszen mi már az előző ciklusban, ellenzéki pozícióban is annyira fontosnak tartottuk, hogy egy törvényjavaslatot nyújtottak be képviselőtársaim. Solt Otília és Szigeti György nevéhez fűződik ez a törvényjavaslat, amit a parlament akkor már nem tudott tárgyalni.
Ennek a ciklusnak az első felében nem sok minden történt azért, hogy ez a törvény megszülessen. Sokáig tárcagazdája sem volt ennek a kérdésnek, és egészen bizonyosan hátráltatta a témát, hogy gyakori volt a személycsere a Népjóléti Minisztériumban. Azt gondolom, fordulatot jelent a történetben, amikor a jelenlegi miniszter februárban egy komoly szakmai munkacsoportot állított fel ennek a törvénynek az előkészítése érdekében. Ez a munkacsoport valóban kitűnő munkát végzett és a nyár közepére letett egy, a fogyatékostörvényről szóló koncepciót. Ám azóta is azt tapasztaljuk, hogy a törvény benyújtása késlekedik.
Szeretném kérdezni, mi késlelteti a törvény benyújtását, van-e remény arra, hogy '98 tavaszára elfogadjuk a törvényt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť