DR. KÓNYA IMRE

Full text search

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismeretes, az 1994-es kormányváltozás óta az Országgyűléssel és az országgyűlési irodaházzal kapcsolatos biztonsági szabályok folyamatosan szigorodtak.
(14.30)
Ehhez képest meglepetéssel értesültünk arról, hogy nem olyan régen két szabaddemokrata képviselőtársunk javaslatot nyújtott be, hogy bontsák már le a korlátokat itt az Országgyűlés környékén, és szabadon járhassanak, kelhessenek a magánszemélyek is az Országgyűlésben. Megérkezett természetesen a Belügyminisztérium válasza, amiben nem támogatta a képviselői indítványt, és a biztonsági szempontokat sorolta fel.
Ehhez képest különös meglepetéssel értesültünk arról, hogy az Országgyűlés gazdasági főigazgatója egy levelet kapott november 19-ei keltezéssel, ugyanakkor, amikor a Belügyminisztériumnak a képviselői indítvánnyal kapcsolatos álláspontja született. A következőképpen szól: "Ezúton tájékoztatjuk önt, hogy a mellékelt munkakezdési hozzájárulásunk birtokában a Breho Bau Kft. az önök által őrzött területen a Fortuna szállodahajó közműbekötési munkáit végzi '97. november 30-ai véghatáridővel. Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét."
Ezután a gazdasági főigazgató úr kétségbeesve fordult az ORFK köztársasági őrezred parancsnokához, aki a biztonságért felelős, hogy a fehérház előtt a Duna-parton, a Dunán fölállítandó szállodahajó vajon nem ütközik-e biztonsági problémákba. Azt a meglepő választ kapta, hogy semmiféle előzetes értesítést nem kapott az ORFK.
Tekintettel arra, hogy a főpolgármester úr a Szabad Demokraták Szövetségének prominens tagja, és a Belügyminisztérium vezetésében is azért ott van jelen egész magas szinten az SZDSZ - alighanem az elnökük a belügyminiszter -, gondolom, hogy a belügyminiszter úrnak csak kellett értesülnie előzetesen erről a kérdésről. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha így van, akkor valóban megkérdezhetem, hogy nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb kéz? Vagy akár fordítva is lehet kérdezni. Szíves válaszát várom. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť