IVÁNYI TAMÁS

Full text search

IVÁNYI TAMÁS
IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ígérem, nagyon rövid leszek.
A 17. és 18. szám alatt besorolt indítványokról szeretnék néhány szót szólni: ezekből kitűnik, hogy a közoktatási megállapodások megszűnését mind a két indítvány az intézményfenntartó egyházi jogi személy és a magyar kormány közötti új megállapodás megszületéséhez kötné.
(22.10)
Gyakorlatilag mind a két indítvány erre az elvre épül. És itt fölvetődik az a probléma, hogy talán mégsem volt helyes a protestáns történelmi és az egyéb nem történelmi egyházakkal való egyeztetést elmulasztani a kormánynak a vatikáni megállapodás megkötése előtt.
Meg kell jegyeznem egyébként, hogy ezt a módosító indítványt az oktatási bizottság támogatja, és egy picit szeretném a módosító indítványok indoklásával a kétely magvát elhinteni Sasvári Szilárd képviselőtársam lelkében, aki valamiért úgy gondolja, ez felszólalásából is kitűnt, hogy minden egyház egységesen örömmel üdvözölte a vatikáni megállapodást - hogy hátha ez talán mégsem volt egészen így.
Meg kell jegyeznem egyébként, hogy a módosító indítványokat valamennyi parlamenti pártból aláírta országgyűlési képviselő, és akkor sem árulok el titkot, hogyha bevallom, hogy ezek a módosító indítványok a legnagyobb magyar protestáns egyház szakértőivel történt egyeztetés során születtek meg, és az indoklás tulajdonképpen onnan származik.
Szeretnék az indoklásból idézni: "Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a protestáns egyházak finanszírozásának gondjait nem lehet a vatikáni szerződés mechanikus alkalmazásával megoldani. A történelmi protestáns egyházakkal kötendő vagyoni megállapodást nem tudjuk elkerülni.".
Azt hiszem, hogy itt egy módosító indítvány indoklásában fölbukkan egy olyan általános probléma, amelyre a törvényjavaslat egész csomagjának az általános és részletes vitájában is mi többször utaltunk.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť