IVÁNYI TAMÁS

Full text search

IVÁNYI TAMÁS
IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Megmondom őszintén, hogy én egy picit elbizonytalanodtam itt egy kérdésben, és ennek az elbizonytalanodásomnak az az oka, hogy nem vagyok nemzetközi jogban járatos képviselő. Ezért tulajdonképpen szeretném, ha valaki megvilágítaná számomra, hogy egyáltalán az Apostoli Szentszékkel kötött szerződés a szó igazi értelmében tekinthető-e nemzetközi szerződésnek.
A problémámat az okozza tulajdonképpen, hogy tudjuk, itt a Vatikán, a Szentszék esetében az egyháznak és az államnak valami sajátos összefonódásával állunk szemben, a szerződést ebben az esetben a magyar állam nem a Vatikánnal, hanem az Apostoli Szentszékkel köti. Nem tudom, hogy a kormány értelmezésében egyházzal, vagy állammal kötünk-e szerződést; és egyáltalán, ha a válasz az, hogy nem állammal - hiszen az állam a Vatikán lenne, gondolom én talán naivan, nem pedig az Apostoli Szentszék -, hanem egyházzal kötünk szerződést, egyáltalán a szó hagyományos értelmében ez a szerződés tekinthető-e nemzetközi szerződésnek.
(19.20)
Amennyiben ez esetleg kétségeket vet fel, akkor egyáltalán hivatkozhatunk-e azokra a megkötésekre, amelyek egy nemzetközi szerződés esetében érdekesek, például arra, hogy nem lehet hozzá módosító indítványt beadni? Érdeklődéssel várom egy nálam felkészültebb kolléga megvilágosító szavait.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť