SASVÁRI SZILÁRD

Full text search

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Amit az előbb hallottunk, az a formális logika szabályai szerint elmondható dolog, csak senki sem állította ebben a Házban, hogy ilyenfajta megoldást szeretne támogatni.
Miről beszélt az államtitkár úr? Nem tudom, miről beszélt. A képviselő úr előttem azt mondta el, amit az Alkotmánybíróság döntésében megfogalmaztak, azt idézte fel önnek. Az Alkotmánybíróság döntése azt mondja, hogy a jelenleg hatályos '91. évi XXXII. törvény nem alkotmányellenes, ez a szakasza nem alkotmányellenes. Azt mondja az Alkotmánybíróság, hogy a jelenlegi szabályozás jó, működik, és kizárja azt, hogy sérelem essen olyan szülők, olyan családok esetében, akik nem akarják az egyházi iskolát választani. Tehát kizárja, már a mostani hatályos törvény is kizárja ezt a fajta lehetőséget. Úgyhogy nem tudom, miről beszél.
Ki mondott itt olyat, hogy az ellenkezője fogalmazódjon meg? Senki sem mondott itt ilyet. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy tovább folytassam azt a logikát, amiről itt beszélünk, hogy ha a jelenlegi hatályos szabályozás nem alkotmányellenes, akkor ha az jól működik, jól hajtják végre, akkor mindenkinek az igénye ki van elégítve. De ad absurdum előfordulhat - vegyük a fővárost, települési önkormányzatot, Demszky Gábort -, Demszky Gábor úgy gondolja, hogy ő nem tudja ellátni a közoktatási törvényben meghatározott feladatát, mert kéne még húsz fillér vagy kétszáz millió vagy 150 milliárd, és azt mondja, nem tudja enélkül ellátni. Akkor nem adható át az ingatlan? Ne vicceljünk már, azért nem így működik a dolog!
Az önkormányzatnak is vannak alkotmányos korlátai. Demszky Gábor nem mondhatja, hogy nem adja át az adott épületet, még akkor sem, ha azt most iskolának is használják. Nem mondhatja, mert az már alkotmányellenes lenne. Az alkotmányos keretet kell betartani, és az, ami most van a hatályos törvényben, az alkotmányos. És ezzel szemben ez magában hordozza azt a lehetőséget, hogy alkotmányellenesnek minősíti az Alkotmánybíróság.
Erre hívtuk fel a figyelmet, és erről beszéltünk. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť