ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartásról szóló törvény vonatkozó rendelkezései értelmében az adótörvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább 45 napnak kell eltelnie. Az előterjesztő ezért indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az Országgyűlés felhatalmazása alapján kérje fel a köztársasági elnököt a törvények sürgős kihirdetésére.
(18.00)
Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a személyi jövedelemadóról szóló, a társasági adóról és osztalékadóról szóló, az általános forgalmi adóról szóló, a fogyasztási adóról és fogyasztói árkiegészítésről szóló, az illetékekről, a helyi adókról és a gépjárműadóról szóló, valamint az adózás rendjéről szóló törvények sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 212 igen szavazattal, 72 nem szavazattal, 4 tartózkodással úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvények sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť