DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Full text search

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselőcsoportja indítványozza, hogy a mai napra tervezett, a Ház alelnöki posztjára történő szavazást a tisztelt Országgyűlés halassza el.
Indokolásképpen szeretném előadni, hogy szeretnénk lehetőséget biztosítani a Független Kisgazdapárt számára, hogy átgondolja személyi javaslatát, és ebben a kérdésben egy mindenki számára megnyugtató, elfogadható megoldást találjunk közösen.
Mint közismert, tisztelt Ház, a Kisgazdapárt dr. Kávássy Sándort jelölte erre a posztra, azt a képviselőt, aki az elmúlt időszakban számtalan alkalommal szélsőséges megnyilatkozásoknak adott hangot. Emlékszünk mindannyian arra, amikor Meiar lakosságcserével kapcsolatos javaslatát üdvözölte, emlékszünk a határkiigazításra vonatkozó parlamenti indítványára, és már jelöltként az elmúlt nap folyamán egy olyan nyilatkozatot tett közzé az egyik napilapban, amely véleményünk szerint a Ház tekintélyét, az ország nemzetközi tekintélyét is sérti, rombolja. Nem véletlen, hogy a határon túli magyar értelmiségi szervezetek már tiltakozásuknak adtak hangot e miatt a legutóbbi megnyilatkozás miatt.
Azt gondolom, hogy a Magyarország NATO-csatlakozásáról történő népszavazás előestéjén igencsak rossz üzenet lenne, ha közösen emelnénk az Országgyűlés alelnöki posztjára, e fontos közjogi méltóságba egy olyan politikust, aki ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat tett eddig, és semmi biztosítékunk nincs arra nézve, hogy a későbbiekben nem fog hasonlót tenni.
Amennyiben a tisztelt Ház a mi ügyrendi indítványunkat nem tudja megfontolni és nem tudja elfogadni, akkor kénytelen vagyok bejelenteni, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői a mai szavazáson nem kívánnak részt venni; ilyen módon közvetve sem kívánnak felelősséget vállalni Kávássy Sándor úr korábban tett, illetve a későbbiekben esetleg teendő nyilatkozataiért.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy indítványomat bocsássuk vitára. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť